2016 óta először esett ezer alá az örökbefogadások száma (901), miközben dupla ennyi az örökbefogadható gyerek (1778). Beszédes adat, hogy a gyerekek számánál jóval többen (3113 fő) várnak gyerekre. A nagy különbség oka, hogy
az örökbefogadók többsége három-négy évesnél fiatalabb, egészséges gyereket szeretne, viszont az örökbe adható gyerekek között több az idősebb, roma származású, kisebb-nagyobb betegséggel élő.
Az SOS Gyermekfalvak több mint 1000 embert kérdezett meg örökbefogadással kapcsolatos elképzeléseikről. Tízből nyolc válaszadó – amennyiben nem lehetne természetes úton gyermeke – örökbe fogadna, kisebb arányban, tízből hat választaná az asszisztált reprodukciós eljárásokat (például a lombikprogramot). A megkérdezettek öt százaléka jelezte, hogy csak úgy fogadna örökbe, ha ismerné a gyermek vér szerinti szülőjét.
Míg a korábbi gyakorlat szerint a szülők többnyire titkolták, hogy gyermeküket örökbe fogadták, jelenleg az ellentétes gyakorlat erősödik, összhangban a pszichológusok és szakemberek ajánlásával. Az örökbefogadást hipotetikusan vállalók többsége úgy véli, elmondaná a gyermeknek, hogy nem ő a vér szerinti szülője (89,9 százalék), közel két százalék elzárkózik ettől, sokan bizonytalanok (9 százalék). „A korszerű gyermeknevelési tudás szerint egyértelmű, hogy a családi titok káros a gyerek fejlődésére, aláaknázza a bizalom kialakulását. Ezért fontos, hogy a gyerek örökbefogadása ne legyen titok, a szülők tudjanak a kérdésről nyíltan beszélni a gyerekkel az első pillanattól kezdve. Ebben sokat segítenek azok a fényképek, tárgyak, amit a gyermek korábbi családjából hoz magával”– véli az SOS szakmai vezetője, Szilvási Léna.
Az elmúlt években a Nők Lapjának több ismert ember is nyíltan mesélt örökbefogadásról és az örökbefogadó szülői létről. Az alábbiakban néhányuktól idézünk.
Grecsó Krisztián
„Az biztos, hogy nem fogjuk eltitkolni Hanna elől, hogyan érkezett hozzánk. Az a feladatunk, hogy megértessük vele, ez nem egy trauma, nem egy krízis, ez isteni kegyelem. Ebben segítségünkre van a nagycsalád is, a nagymamák, nagypapák, meg az is, hogy a környezetünkben nagyon sok az örökbe fogadott gyerek. Ezek a családok a gyerekek számára ugyanolyan normálisak, mint bármelyik másik, teljesen természetesen kezelik az örökbefogadást, és ez számunkra is erőt ad. Az is segít, hogy mostanában a sajtóban már sok pár, köztük civilek is fölvállalják, hogy örökbe fogadó szülők. Biztatják egymást, és ez nekünk hihetetlenül jólesik, mert valóban egy normális család vagyunk, és ezt szeretnénk a gyermekünknek átadni” – részlet a Nők Lapja Évszakok 2021/2. számának címlapinterjújából.
Balsai Móni
„Én nem kilenc hónapig, hanem kilenc évig vártam a gyerekem. Aki ilyen sokáig vár, és túl van sokévnyi próbálkozáson, az nem rendezi be előre a gyerekszobát, mert garantált a mély depresszió, ha folyton azt nézegeted” – részlet a Nők Lapja 2021/6. számának címlapinterjújából.
Pál Marci
„Én vagyok az örökbefogadó szülő és a helyzetem miatt eléggé hátul voltam a gyerekre várakozók sorában. Andrist előttem sok házaspár megnézte, de nem döntöttek az örökbefogadás mellett. Ez volt a mi szerencsénk, mert így találkozhattunk vele mi is. (…) A következő napokban volt a rápillantás, itt láthatod először a gyereket. Én izgatottságomban remegtem, mint a nyárfalevél. Ott volt az ügyintéző, a pszichológus, a gyám, a két nevelőszülő, mi pedig ketten a sarokban ültünk, mert elvileg nem lehet kontaktus köztünk és a gyerek között. Amikor behozták az akkor tizenhat hónapos Andrist, olyan érzések öntöttek el, amilyeneket előtte még soha nem éreztem. Részemről szerelem volt első látásra” – részlet Ott Anna 2020. május 18-i interjújából.
Tompa Andrea
„Az örökbefogadásban, bár mi a gyerekünk személyes történetéről nem beszélünk, egy leendő szülőnek azt a legfontosabb tudnia önmagáról, hogy mit tud elfogadni. Milyen származású gyermeket, hogyan viszonyul az idegenséghez. Mi a férjemmel, aki szociális területen is dolgozik, könnyű helyzetben voltunk az elfogadást illetően – mi tényleg hiszünk abban, hogy mindenki egyenlő, származástól függetlenül” – részlet a Nők Lapja 2019/39. számában megjelent interjúból.
Miklósa Erika
„Attól a pillanattól kezdve, hogy a kezünkbe vettük – egyhetes volt, amikor először láttuk –, nem volt kérdés, hogy a mi vérünk-e. Tudtuk, hogy mélyen közünk van egymáshoz. Az is érdekes, hogy éppen kilenc hónapot vártunk rá, amikor szóltak, hogy egy anyuka negyven fölötti szülőpárt keres a babájának. Amikor korábban olvastam a cikkeket másokról, akik elmesélték, hogy a gyerek hogyan változtatta meg az életüket, átkerültek a hangsúlyok, szórakozottan hallgattam a szinte frázisszerű mondatokat, amelyek ilyenkor kötelezően elhangzanak. Azt gondoltam, aha, persze, elhiszem, de azért biztos maradt ott valami a sok korábbi vágyból, akarásból, ambícióból… De basszuskulcs, ez a pici lány tényleg mindent felülír! Bibi érkezésével minden a helyére került. Ha csak a munkámat nézem, rájöttem, mennyi pluszenergiát fektettem olyasmibe, ami nem volt feltétlenül szükséges, hiszen már régen készen volt, csak a tökéletesség görcsös hajszolásában nem vettem észre” – részlet a Nők Lapja 2016/51–52. számának címlapinterjújából.
Kiemelt kép: Getty Images