Itt ültem a kávéházi asztalnál, és vártam egy ráncos, csoszogó, megtört tekintetű nyolcvanöt éves bácsikát…

Itt van, kérlek. Itt vagyok szolgálatodra. Mindezzel tudok szolgálni, ha már fejedbe vetted, hogy egy magamfajta idős alakot akarsz megszólaltatni a sok gyönyörű, ifjú hölgy között a Nők Lapjában. Mondtam neked előre…

Csudát! Arra számítottam, hogy idetotyogsz, de hogy egy snájdig úr fog itt megjelenni, arra biztosan nem. Mintha csak tegnap csábítottad volna szegény Polónyi Gyöngyit az Esős vasárnapban, foglaltad volna vissza szilaj ostromban a budai várat A kőszívű ember fiaiban, vagy léptél volna elő dalia huszártisztként Noszty Feri jelmezében…

…én meg legfeljebb javasolni tudnám, hogy cseréltesd le a szemüvegedet az első látszerésznél. Én is megöregedtem, látod, a hajam is galambősz…

…de éppen olyan sűrű, dús, mint hajdanán.

A hajamról inkább ne beszéljünk. Még a főiskolán mondta az egyik tanárom, hogy sok kellemetlenségem lesz miatta a pályán: erre a sűrű, hullámos hajra nehéz parókát rakni. Részben igaza volt, de a szerencse néha mellém szegődött, például amikor a tévében Kazimir leparancsolta a fejemről a parókát, és saját őszített fürtjeimmel játszottam Oidipuszt Kolonoszban; vagy Mihályfi Imre Mohács című tévéjátékában Tomori érsek szerepéhez fejbúbig leborotváltattam a hajam. Ez az akcióm otthon nem aratott egyértelmű sikert. 

Petényi Ilonával A Noszty fiú esete Tóth Marival című filmben (1960)

Viszont volt egy hosszú időszak, amikor te kaptad az összes magyar filmben az ellenállhatatlan szívtipró szerepét, az álmodott hősét, az adoniszét, akiért epednek a nők… Terád vettek jegyet a moziban, téged vártak előadás után a színházban.

Hidd el, én ezt nemcsak saját érdememnek tartottam, hanem a szerző és a rendező érdemének is. Kicsit örültem, kicsit zavarban voltam. Eleinte nem voltam az ismertségre felkészülve.

Ennyire visszafogott voltál?