Egy szempillantás alatt advent lett, bár meggyőződésem, hogy a karantén nyári feloldásával és őszi vissza nem állításával a rendelkezésünkre álló szabad időt és teret sokkal hathatósabban próbáltuk kihasználni, mint mondjuk két évvel ezelőtt, így a sok történés és emlékkép miatt talán tűnhetne úgy, hogy lassabban telt ez az év.

Ha nem így érezzük, fogjuk az életkorunkra, idősebb korban állítólag az agy már lassabban dolgozza fel az érzékszervi benyomásokat, képsorokat – és kevesebbet is…

Most viszont itt a hivatalos lelassulás ideje, amit a 21. században már mesterségesen, de szerencsére most megint saját akaratunkból tudunk megteremteni.

Kényszer szülte lecsendesedés

A tavalyi ősz és tél a karantén miatt bezártságot hozott magával, sokak számára váratlan helyzetet teremtve: télvíz idején hosszasan négy fal között lenni a családdal és saját magunkkal. De sokunk számára jót szült ez a helyzet, hiszen ha elfogadtuk a szituációt, valamint leraktuk a mobiltelefont a kezünkből, idilli adventi lecsendesedés várt ránk.

Én szinte sportot űztem abból a korábbi években, hogy advent idején tele legyen a naptáram. Minél több élménnyel akartam telítődni, hogy minél több inspirációm, emlékem legyen, és tényleg fahéjas-porcukros hangulatban várhassam a legszebb ünnepek egyikét. Séta a fővárosi Vörösmarty téren, nyílt egy új vásár a Bazilikánál, hát akkor ott is, karácsonyváró koncert a Budapest Bárral, Szalóki Ágival, vajon ki hirdet még…? Barátokkal összejövetelek, előzetes ajándékozások, sorolhatnám a végtelenségig, az biztos, hogy tele volt a naptáram szentestéig.