A kis herceg rókájánál senki szebben meg nem fogalmazta, hogyan is kellene készülnünk az olyan bensőséges találkozásokra, mint amilyen a karácsony is: ünneplőbe öltöztetve a lelkünket. Nem is kell hozzá sok: csak idő és őszinte vágyódás az együttlétre.
A szenteste a legtöbb helyen egyféleképpen zajlik: gyertyagyújtás, Mennyből az angyal, csillagszóró, megfényesedő tekintetek, ajándékozás, beszélgetés – apró helyi színekkel árnyalva. De idáig nagyon különbözőképpen jutunk el: ki Bridget Jonest, ki görög tragikát, ki csendben tűrő Németh László-i hősnőt alakítva, ki az egészre rá se fütyülve. Nincs is addig baj, amíg elvagyunk a szerepünkkel.
– Megmondom őszintén, én annyira utálom a karácsonyt megelőző néhány hetet, hogy legszívesebben – mint valami Csipkerózsika – átaludnám az egész év végét, és csak valamikor január közepén ébrednék, amikor mindenki lenyugodott, és az élet visszatért a normális medrébe – vallja be súgva kétgyermekes, harmincnégy éves ismerősöm. Ahogy faggatom, mi a baj a boldogságos ünneppel, kifakad:
– Minden. A fölbolydult város, a nyomakodás az üzletekben, az ötlettelenség, az ajándékozási kényszer, úgy, hogy tudom, a féljem például tutira nem örül semminek, a gyerekeknek mindenük megvan. Elköltők egy rakás pénzt, vásárolok mindenkinek valamit (amire egyébként semmi szüksége), megveszem a pulykát (a férjem utálja), a lencsét (a gyerekek utálják), az újévi malacot (én utálom), megsütöm a mézeskalács figurákat (még áprilisban is van belőlük csonttá száradva) és a bejglit, mire éppen ledobom magamról a kötényt, és leülnék szusszanni, csönget a Jézuska, és kezdhetek önfeledten ünnepelni. Ne értsd félre, imádom a családomat, és örülök az örömüknek, de ez a pár hét nekem olyan, mint a munkatábor. Hogy a cégnél az év végi hajráról már ne is beszéljünk!
Együttérzőn megpróbálkoztam néhány wellness-tanáccsal: javasoltam háromnapos böjtöt (test és lélek megtisztítására), szaunát (jólesik télvíz idején), frissítő arcpakolást, levendulaillatú füstölőt, nyugtató citromfűteát, hosszú sétát a szabadban, végső aduászként: testmasszázst illatos olajokkal, majd betetőzésképpen egy kiadós szexet élete párjával. Azóta az ismerősöm kerül, és állítja, velem nem lehet komolyan beszélni. Szerintem pedig a wellness jó dolog. Egyébként mást is mondtam előtte: azt, hogy süssön bejglit, akinek az jólesik, de amúgy a boltban is lehet kapni. a férjétől kérdezze meg, milyen ajándéknak örülne, valamint hagyja a csudába a pulykát meg a malacot, vegyen inkább néhány fagyasztott pizzát, és menjenek el a gyerekekkel együtt sétálni a hegyekbe karácsony napján. Erre megsemmisítőén nézett rám, úgyhogy gyorsan előhozakodtam a wellnesszel, de már az sem segített – komolytalanná lettem a szemében.
Továbbadni a szenvedést?
Sokan el sem tudják képzelni az ünnepre való méltó felkészülést másként, mint véres verejték árán. Mert az ünnepnek meg kell adni a magáét, hiszen az anyukánk is megadta (maga sütötte a bejglit). A jó asszony/anya/feleség süt-főz-takarít, ha beledöglik is. Persze nem döglik bele, ezért jövőre is süt („ahelyett, hogy hoznánk valami jó cukrászsüteményt” – sóhajtanak titokban a fiúk, összenézve a papával).
