Friss még az élmény: az újdonsült anyuka szabadkozik, hogy keresi a szavakat – mostanában ritkábban kell felnőtt társaságban szabatosan kifejeznie magát. Az interjú közben időnként el is érzékenyül, és néha kipillant a novemberi szürkeségbe, a szitáló esőbe. Valahol a környéken társa, Bereczki Zoltán és Flóra várja.
Amíg mi itt a jó melegben beszélgetünk, Zoli, jó apukához illőn, tologatja a babakocsit.
Egy jól működő rendszerben így megy ez. Van persze, amikor nem lehet megoldani, de azt gondolom, így vagyunk egyensúlyban. Egyébként olyan barátokkal vagyunk körülvéve, akiknél szinte csak efféle példát látok: ha ketten vállalunk gyereket, akkor abba mindkettőnknek bele kell tennünk magunkat, hogy az egész élvezetesen működjön.
Otthonról milyen mintát hoztál?
Csak homályosan emlékszem, de ott is le voltak osztva a feladatok. Az biztos, hogy apukám vitt oviba, és ő is hozott haza. És ez nagyon is rendben volt.
Mindenki hoz valamit otthonról, amiről megfogadja, hogy teljesen másképp csinálja majd… Aztán persze mégis ugyanúgy csinálja. Neked van hasonló példád?
Még nem tudom. Annyira az elején vagyunk, hogy ez még nem jött szembe. Nagyon zárt, kis világban élünk együtt hárman-négyen, úgyhogy egyelőre még várom, mi jön majd.