Az Állítsátok meg Terézanyut! jövőre lesz húszéves, és úgy tűnik, még mindig fontos és érvényes olvasmánya az egyedülálló fiatal nőknek. Rácz Zsuzsa író most Terézanyu házas, kétgyerekes verziójáról ír regényt, miközben közösséget épít, és segít a hozzá fordulóknak megtalálni a belső hangot.
A belvárosi kávézóban alig találunk helyet, csak egy kis sarok marad szabadon. Amint kényelembe helyezzük magunkat, Zsuzsa lopva a szomszéd társaság felé néz. „Láttad? Az asztalukon az új Jonathan Franzen-regény, a Keresztutak fekszik, még befóliázva.” „Ne is mondd. Épp így várja otthon, hogy végre elkezdjem. Neked van időd az olvasásra?” „Nincs, és félek tőle, hogy ezzel rossz példát mutatok a lányaimnak, mert csak éjszaka olvasok, amikor ők már alszanak. Mondtam is nekik, kellemetlen lesz, ha majd el kell mondanom róluk egy interjúban, hogy egyáltalán nem szeretnek olvasni, de csak nevettek.”
Megszólal Zsuzsa telefonja, Mátrai Szilvia hívja, egy első könyves író, aki a Terézanyu közösségből nőtt ki. Nemsokára az ő könyvbemutatóján fog majd laudációt mondani.
– A törekvés, hogy segíts másoknak, a kezdetektől látható volt, már az első könyvednél is, amelyik drogfüggőkről szólt. Érzékelhető, hogy nem azért mentél oda, mert szenzációsan borzasztó sztorikkal akartad szórakoztatni a kívülálló közönséget, hanem azért, hogy hasznára legyél ezeknek az embereknek, akik őszintén beszéltek neked a démonaikról. Az altruizmusod veled született?
– Azt hiszem, igen, de talán nem fejlődött volna ki ennyire, ha nem olyan családban növök fel, ahol folyamatosan küzdeni kell a szeretetért, a figyelemért, az elismerésért. Ez az egyébként akkor még hiábavaló küzdelem a hajtóerőmmé vált. Gyerekkoromban csendes voltam, ahelyett hogy beszéltem volna, inkább meghallgattam másokat, a titkaimat pedig a naplómmal osztottam meg nyolcéves koromtól kezdve. Már meg is eskettem a gyerekeket, hogy ha véletlenül halok meg, és nincs időm ezeket elásni, ők megteszik majd helyettem.
– Második könyved, az Állítsátok meg Terézanyut! kifejezetten szórakoztató szándékkal született meg éppen húsz évvel ezelőtt. A vicces szkeccsek mögött viszont a regény fontos társadalmi kérdésekkel és életszerű gondokkal is foglalkozik. Mi a jelentősége húsz év távlatában?
– 2022-ben, az évfordulóra újra megjelenik a könyv, ezért sok-sok év után megint kénytelen voltam elolvasni, bár ez mindig nehezemre esett, mert egyre úgy érzem, még ezer és ezer mondatot javítanék benne… De eszembe jutott egy régi történet. A Terézanyu 2005-ben bejutott a Magyarországon valaha volt száz legkedveltebb regény közé, és az ehhez kapcsolódó nyilvános beszélgetésen Bombera Krisztina azt találta mondani, hogy ez egy feminista fejlődésregény. Akkoriban a gendertudatosság hazánkban csak a nyilvánosság apró szigetein működött, amikre az átlagembernek nem volt rálátása, és még én sem értettem pontosan, mit jelent ez, hiába végeztem el három egyetemet. Visszatekintve látom, hogy Bomberának igaza volt, és büszke vagyok rá. Kéki Kata, ahogy én is akkoriban, munkát és pasit keres, ezt a küzdelmet mutatja be a könyv. És én nem hallgattam el, milyen az, amikor egy fiatal nőt a férfiak szabad prédának tekintenek. Döbbenetes volt visszaolvasni, és nagyon örülök neki, hogy a metoo-mozgalom megváltoztatta a normákat. A tizennégy éves lányom generációja már sokkal tudatosabb abban, hol vannak ezek a határok.
