1972. július 3. Árad a tavasz és a dal

Gimnazista koromban nagyon szerettem énekelni az osztálytársaimnak, persze nem nagy mutatványok voltak, népdalok, virágénekek, de néha szívesen hallgatták. Ezen a napon Budapesten, a Zeneakadémián koncertezett Paco Ibáñez, egy spanyol énekes egy szál gitárral, zömmel megzenésített verseket adott elő. Barátaimmal annyira le voltunk nyűgözve, hogy megvártuk a koncert után. A többiek unszolására elénekeltem neki a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. Nem mindennapi jelenet lehetett, egy döbbent spanyolt látok magam előtt, aki hallgat egy cérnahangú lányt a Zeneakadémia kapujában.

1973. június vége, Sikeruelt felkiaaltojel

A főiskolai felvételi harmadik napja. Anyám (Zsurzs Éva rendező) A törökfejes kopja című filmet forgatta a Balaton mellett, Balatonfüreden volt a szállásuk. Telefonálni nemigen tudtam, és este, amikor kiderült, hogy felvettek, a következő táviratot küldtem: „Sikeruelt felkiaaltojel felkiaaltojel felkiaaltojel felkiaaltojel felkiaaltojel”

A táviratos kisasszony nem mondta, hogy nem érdemes felkiáltójelet írni egy táviratba. Az egész stáb rajtam röhögött. Ma az sms-emben sok-sok vigyorgó fejet tennék. Minden megváltozott.

1976. augusztus 6. Itáliai pillanatok

Nővérem betegsége miatt anyám igyekezett minden évben valamilyen külföldi utat szervezni, hogy együtt lehessünk. Ezen a nyáron szárnyashajóval indultunk Bécsbe, onnan Olaszországba busszal, a körutazás végén Jesolóban néhány nap a tengerparton, majd rövid hajóúttal Velencébe. Az utolsó esténket Velencében töltöttük, a Dózse-palota előtt egy szimfonikus zenekar játszott. Amikor felszálltunk a hajóra A tolvaj szarka nyitánya szólt Rossinitől, a tér egyre távolodott, és a zene még nagyon sokáig hallható volt a vízen. Filmbe illő jelenet volt, amúgy a nővérem születésnapja.