Egy közösségi médiás komment vezetett el hozzá, valaki azt írta, ha igazán jó falusi képeket akarunk látni, nézzük meg Görbeország fotóit. Azóta a napjaim egyik örömteli pillanata, amikor friss vagy épp régi fényképeket oszt meg. Hogyan lett Palócföld rajongója, hiteles megörökítője? – ezt is elmesélte nekünk, miközben a fotóit nézegettük.

Utánam, lányok!

Zsófi Budapesten született, a 16. kerületben nőtt fel, Gödöllőre járt gimnáziumba, és az egyetemig csak turistaként látogatott a belvárosba. Az összes szünetet és számtalan hétvégét a Nógrád megyei Kisecseten töltötte a nagymamájánál. Remek baráti társaság jött ott össze, négyen-öten lányok összeverődtek, és rendszeresen kitaláltak egy-egy projektet, amin dolgozhatnak. Az egyik nyáron falumúzeum alapításába fogtak. Biciklivel körbejártak, mindenhová becsöngettek. Zsófi akkor ismerte meg a helybélieket közelebbről, előtte inkább csak a szomszédokkal és a gyerekekkel tartotta a kapcsolatot. Nem vették őket túl komolyan, de azért kaptak pár kincset; törött rokkát, fateknőket, néhány régi, igazi vasvasalót. A lányok mindent összegyűjtöttek, és bevitték a polgármesteri hivatalba. Leltárt írtak egy kockás füzetből kitépett papírra, és mivel nem mindenkinek tudták a teljes nevét, olyan tételek is szerepeltek rajta, hogy „Anka néni – rokka”. A következő évben népdalokat gyűjtöttek, még igazi diktafont is sikerült szerezniük.

Tizenhárom éves volt, amikor nyert egy analóg fényképezőgépet, azzal kezdett el fotózni. Pár évvel később már az anyukája digitális gépét használta, és eldöntötte, hogy szeretné ezt a szakmát megtanulni. Egy nyarat végigdolgozott, szülei kipótolták a fizetését, így tudta megvenni első komolyabb fényképezőgépét. Eleinte tájfényképeket, utcaképeket készített, nem mert embereket fotózni, mert félt megszólítani őket. Két hét különbséggel diplomázott gyógytornászként és végzett fotósként, ezt követően hétköznap a betegeivel foglalkozott, hétvégén fényképezett.