Vajon 1921-ben Bíró Ferenc jezsuita atya gondolta volna, hogy a Jézus Szíve Népleányai Társaságának megalapításával ilyen színes és mély közösséget hoz létre? Merte álmodni, hogy a közösség négy évtizedes illegalitásban és idegenben való szétszóratásban is túlél? Margit testvér, aki mindennek tanúja volt, ma a társaság által Pécelen működtetett idősotthonban él. Látogatásunkra a legdíszesebb ruhájába öltözött, és kényelmes foteljében ülve izgatottan várt minket. – Köszönöm, hogy eljöttetek! Isten áldjon meg titeket és a családotokat is! – mondja végtelen nyugalommal és hatalmas mosollyal. Nehéz elhinni, hogy ennyire közeli, szeretetteljes és pátosz nélküli egy százéves szerzetes.

„Te választottad a legjobbat”

– Amikor tizenhat éves koromban édesanyámnak elmondtam, hogy örökre a közösségben maradok, elment az elöljáróhoz, és megpróbálta elbizonytalanítani: „Mit akarnak a lányommal? Hiszen rendetlen, nem fogad szót, ráadásul munkakerülő!” De az elöljáró tudta, honnan fúj a szél: „Asszonyom, nekünk pont ilyen lányra van szükségünk!” – Margit testvér hatalmasat nevet, és miközben tovább emlékezik, egyre világosabb, hogy a rendház elöljárója helyesen döntött, amikor marasztalta.

1949-ben az akkor huszonéves testvér három társával együtt szökni kényszerült az országból. – A kukoricásban feküdtünk, és nagyon féltünk, de tudtuk, hogy muszáj megtennünk. Három szögesdróton kellett átmásznunk a hajnali őrségváltás alatt, egyedül ekkor volt esélyünk az átjutásra. Kanadába kerültünk. Ott egy ideig családoknál dolgoztunk, majd kórházban, dohányföldön és konyhán. Pénzt kellett keresnünk, hogy elkezdhessük építeni a közösséget. Kölcsönökből házat béreltünk, óvodát, később idősek otthonát nyitottunk. Jól gondolta anyám, aki pár évvel a bevonulásom után azt mondta: „Hát, tudod, kislányom, te választottad a legjobbat!”