Történelmi sorozat megy az egyik tévécsatornán Aragóniai Katalinról. Ő volt VIII. Henrik első felesége, és a szerencsésebbek közé sorolható, ugyanis nem végezték ki. A történet semmiféle indulatot nem vált ki az angol közvéleményben, ellentétben egy másik, brit sorozattal, A koronával, amelyik II. Erzsébet életével, uralkodásával és családjával foglalkozik. A különbség a kollektív emlékezet egyik sajátosságában rejlik. Abban, hogy időben minél távolabb van tőlünk egy esemény, annál kevesebb az érzelmi kapcsolatunk vele, annál nagyobb a rálátásunk, és már csak a valóban fontos információk maradnak fenn róla. Ugyan ki jönne ma indulatba a Yorkok, Tudorok, Plantagenetek trónviszályától, míg A korona készítői állandó kereszttűzben vannak, mert hisztérikusnak ábrázolták Diana hercegnét vagy Károlyt. A lényeg, hogy a néző, akinek határozott véleménye van a történtekről és a szereplőkről, nehezen viseli az ezzel ellentétes ábrázolást. Ezért a sok düh, tiltakozás, pedig a történetek sehol nincsenek a lefejezésekhez és egyházszakadáshoz képest.

Nemcsak tárolunk, szelektálunk is

– Az idő fontos tényező; ami túl közel van hozzánk, az könnyebben megosztja az embereket – magyarázza Murai András, a Budapesti Metropolitan Egyetem Kommunikációtudományi Intézetének docense. – A kollektív emlékezetben negyven-ötven év sokszor fordulópontot jelent, azután kezd változni egy társadalomban az adott eseményhez való viszony. Két emberöltő után pedig már nem lesz olyan, akinek személyes tapasztalata lenne, így akkorra már végképp az intézményesedett emlékezeti formák dominálnak: az állami ünnepek, tankönyvek, populáris és művészeti alkotások. Természetesen ez nem érvényes minden esetben, ha az induló példánál maradunk, Diana hercegné személye önmagában is megosztó, és az is marad.

Fontos szempont került most szóba. Gondoljunk Ferenc Józsefre, Kossuth Lajosra vagy Károlyi Mihályra. Időben távol vannak, de sokak számára ma is identitást meghatározó kérdés, hogyan vélekednek róluk.