Mostanában mifelénk is zajlottak viták a krimi megítéléséről. Az irodalmárok, esztéták tudós véleménye megoszlik, akárcsak a mienk, egyszerű olvasóké: van aki szereti, van aki nem. Egy biztos, sokan kedvelik a krimit.

Somerset Maugham már régen megkockáztatta a jóslatot: lehet, hogy a század első felének angolszász irodalmából az utókor ítélete különösen kedvezően fogja kiemelni a bűnügyi elbeszélés termékeit.

Elterjedt vélemény: a detektívregény talán túlzott népszerűsége annak tulajdonítható, hogy ezek a könyvek mindig cselekményesek, ellentétben a mai komoly irodalom zömével.

Lehet, hogy a mai valóság horror- és krimi-jellege kergeti az olvasót a bűnügyi mesék békés oázisaiba. Milyen kikapcsolódás: alig négy-öt hulla s többnyire csak egy gyilkos! És — micsoda erkölcsi elégtétel! — a végén az is megbűnhődik.

„A huszadik század városi népmeséje” — ez a meghatározás hangzatos, de téves; a detektívtörténet nem a nép ajkán, hanem profi szerzők tollából, írógépén születik. Még mindig a legnépszerűbb mesemondó: Agatha Christie, aki hat évvel ezelőtt, 1976. január 12-én halt meg. Rajongóinak ma is népes táborát tavaly egy kanadai szerző különös könyvvel örvendeztette meg.

„A Ki kicsoda Agatha Christienél?” nem valami füzetecske, hanem 264 oldalas, elegáns kiállítású kötet.

Az összeállító, Randall Toye „a krimi királynőjének” több mint 2000 regény- illetve novella-szereplőjét vonultatja fel, ábécé-sorrendben és filológiai pontossággal, a tudományos művekben szokásos oda-visszautalásokkal. Aki a kétezret nagy számnak tartja, azzal közöljük — a könyv bevezetőjéből merítve — hogy a munka első fázisában 70 000 név sorakozott, bizonyára kartoték-cédulákon. Aztán kimaradtak a könyvekben éppen csak megemlített személyek és a mellékszereplők, mindazok, akiknek nincs közvetlen közük a bűnügyek fő cselszövény-vonulatához. Kiestek még az aranyos vénlány, Miss Marple példabeszéd-történeteinek alakjai is, a „lám-lám, ez a nő épp olyan mint…” hivatkozások.
Maradtak, alig több mint kétezren, az áldozatok, a gyanúsítottak, a kisebb bűnökben elmarasztalhatok, az ártatlanok, a koronatanúk, a gyilkosok és a detektívek. A hivatásos hekusok, az amatőrök és a nyomozásnak egyik csoportba sem sorolható lángelméi, Marple kisasszony és Poirot úr. A lexikoncikkek hosszúsága a személyek jelentősége szerint változó, néhány sortól több hasábig. Mindenkiről megtudjuk azt is, mely műben vagy művekben szerepel.
Randall Toye gondosan ügyel rá: el ne áruljon semmit, amiből a krimik leendő olvasója megsejthetné azt, amire csak a detektívtörténet zárófejezetében derülhet fény. Pedig nyilvánvaló, hogy a „Ki kicsoda?” nem éppen a leendő olvasónak, hanem a „Christie-szakértőknek” készült, akik csak csemegézni járnak rá a jól ismert figurák rövid életrajzára. De hát egyikünk se tökéletes: lehet, hogy kimaradt valami a „műveltségünkből”, s nagyon valószínű, hogy egy-egy régebben olvasott sztorinak éppen a lényegét felejtettük el.
A könyv magyarul még nem jelent meg, talán nem is fog, hiszen a Christie-életmű tekintélyes részét még nem fordították le. Ezért nem látom értelmét, hogy egy-egy részletet kedvcsinálónak felidézzek. Viszont a krimikedvelők érdeklődésére tarthatnak számot: a játékos munka bibliográfiája és függelékei, melyekből végre megtudhatjuk, nem reklámízű becslésként, hanem pontosan : hány könyvet is írt Agatha Christie, s ezek milyen csoportokba sorolhatók.

Tehát: a 86. életévében meghalt írónő bűnügyi köteteinek száma 84. Ebből regény 66, a novelláskötetekben 147 elbeszélés jelent meg. Eredetileg színpadra írt bűnügyi mű: 7. Mary Westmacott álnéven kiadott romantikus regényeinek száma: 6. Agatha Christie Mallowan név alatt megjelentetett művek: 2. (Egy humoros- komoly visszaemlékezés és egy vers- és gyermekmese-kötet.) Egyéb 3: egy verseskötet, egy, a régi Egyiptomban játszódó színmű és az 1977- ben posztumusz megjelent önéletrajz.

További fontos információk: 41 Poirot-könyv van, 17 Miss Marple, és ezek sokkal több történetet jelentenek, hisz novella-gyűjtemények is vannak köztük. Végül: nyolc kötetben tűnik fel az írónő ironikus önábrázolása: Ariadne Oliver, a sikeres, de kissé zilált detektívregény-szerző.

S akinek ennyi jó kevés? Az tekintsen meg néhányat Ron Berg kitűnő illusztrációiból, nézze meg Tóm Adams borító-grafikáját. (Jonathan- Jarnes Books Canada; Frederick Muller Ltd. London, 1980.)

Osvát Katalin