Bagossy Norberttel és Bagossy Lászlóval még december közepén egyeztettük le a januári interjút. Három héttel később, pontban 11-kor hárman kapcsolódtunk be három különböző nappaliból a Zoom-találkozóba: tűpontosak voltak, és noha rengeteg interjút adnak, különösen az Arénás koncert közeledtével, egy pillanatig sem lehetett azt érezni, hogy unnák a dolgot, vagy hogy kényszeredetten válaszolnának. Valószínűleg ez a hozzáállás is szerves része annak, amivel annyi ember szívét meghódították: a közvetlenség, a szakmai alázat és a zene őszinte szeretete ugyanis olyan kombináció, ami igazán szerethetővé teszi őket.

Boldog új évet! Hogy teltek az ünnepek?
Bagossy Norbert: Idén külön töltöttük a karácsonyt, de előtte azért volt egy céges évzáró, ami nagyon jól sikeredett. Én most épp karácsonykor nem voltam otthon, mert már Budapesten lakom, öcsém pedig itt is, ott is. De felhívott a család, így videótelefonon keresztül, Pesten autókázva is részt tudtam venni a karácsonyfa előtti éneklésben. Tényleg jó volt, mindenki összehozta a maga olaszos, székely, hangos, pereputtyos karácsonyát, mindenki mindkét országban körbejárta a családot.
Bagossy László: Hát igen, mindegyik családdal lenni kell ilyenkor. Norbi az ünnepek előtt jött haza, akkor tartottuk meg a mézeskalács sütős, fadíszítős előkarácsonyt közösen.

Bagossy Norberttel és Bagossy Lászlóval Zoomon keresztül beszélgettünk.

2022 viszont már beindult rendesen, és hamarosan nagy dolog vár rátok. Mitől lesz más számotokra ez az egy évvel ezelőtt elhalasztott Sportarénás koncert? Nem a nézőszám tekintetében, az biztos, hiszen már megszokhattátok a hatalmas tömeget.
BL: De az teljesen más, amikor úgy jön össze 12 ezer ember, hogy mondjuk egy városi rendezvényre eljön X ezer, és ott van több ezer lézengő, akiket voltaképpen oda kell csábítani, és meg kell tartani őket. Az Aréna abban más, hogy az összes ember azért megy oda, hogy azt a koncertet megnézze. Mi is érezzük, hogy ez azért egy sokkal nagyobb dolog.
BN: Egy Aréna koncert az egy Aréna koncert, és nekünk ez az első, igyekszünk nagyon kitenni magunkért. Már szinte két éve dolgozunk ezen a koncerten, az utóbbi egy-két hónapban kezdte elnyerni végleges formáját, folyamatosan alakult picit. Abban tehát más, hogy az első lesz, és abban is, hogy már rég nem volt olyan próbánk, ami több napig tart egymás után. Mindig az van, hogy felkészülünk év elején, és időközben kicsit átalakítjuk a sorrendet, bővítünk, esetleg szűkítünk a repertoáron. Most viszont az lesz, hogy négy napon keresztül minden nap próbálunk majd, reggeltől estig, a vendégekkel együtt. Mintha egy showműsort vagy színdarabot készítenénk elő. Szóval ez is újdonság számunkra, nagyon izgalmas.

Tudtok még izgulni?
BL: Ennél az Arénás koncertnél gyakorlatilag már két hónapja folyamatosan izgulunk. Sokan leszünk, az látszik egy ideje. Ha van új terep, akkor ez az lesz számunkra, és mint minden új, első élmény nagy dolog, és ez rányomja a bélyegét az egészre, rengeteg izgulással jár.

Különlegesnek ígérkezik ez a buli: LED-fal, vendégelőadók… Várható még valami érdekesség, amiről beszélhettek?
BN: Igazából minden titok! Az a lényeg, hogy akkor tudják meg a nézők, hogy mi lesz, amikor eljönnek, és tényleg meglátják. A LED-fal változott egyébként, extrém fénytotemeink lesznek! 

Titkok… De az talán nem az, hogy játsszátok majd az új dalt, az Az a szépet, amelynek nemrég jött ki a klipje!
NL: Az Az a szépet biztos eljátsszuk, méghozzá akkor fogjuk először megmutatni közönség előtt együtt, tehát az lesz a szám élő premierje. Mert amikor a stúdióban felveszünk egy dalt, akkor nem együtt egyszerre játsszuk fel ugye a dalokat, egyenként csiszolgatjuk a saját részeinket. Más új dal nem biztos, hogy lesz, de lesznek olyan izgalmas meglepetések, amikre biztos, hogy nem számít senki!

Ez a nagy koncert nemsokára megvalósul, és még csak január közepén járunk majd! Mit hoz még 2022?
BL: Ez az év a koncertezésről szól majd. Egyelőre úgy tűnik, a fesztiválokat is meg lehet úgy tartani, ahogy szeretnék a szervezők. Szóval úgy készül mindenki, hogy talán nem kell annyi kompromisszumot kötni, mint az elmúlt két évben, és erre jó alapozó lesz ez az Aréna koncert.

A koncertnaptár bizonyára tele van – mint a siker egyik jele. Ez nem jött magától, szépen haladtatok előre, de sokáig azért az underground határán voltatok. Aztán jött 2019, az Olyan ő, és egy csapásra a fősodorba kerültetek. Hogy éltétek ezt meg?
BL: Folyamatként éltük meg. Az Olyan ő előtt is már volt több sláger, amit sokat játszottak a rádiók, voltak teltházas bulijaink. Tehát 2019-re már sokan ismertek Bagossy-dalokat, viszont nem feltétlenül tették össze, hogy ez is Bagossy, az is.

Velünk is volt ilyen egyébként, voltunk úgy magyar zenekar koncertjén, hogy azt hittük, ismerünk egy-két dalt, és kiderült, hogy megvan az tíz is – csak nem raktuk össze, hogy ez ugyanaz a banda. Szóval ezzel a dallal eljött az a lépcsőfok is, amikor a kép összeállt egésszé sokak fejében. De azelőtt is léteztünk, azóta is, ezután is fogunk, az biztos!

Változtatott rajtatok a siker?
BN: Mi belülről tényleg lépcsőzetesnek éljük meg, hogy „sikeresek” lettünk. Azt érezzük csak, hogy többen ismernek meg, ha elmegyünk mondjuk egy bevásárlóközpontba. De ezt nem úgy kell elképzelni, mint amikor egy híres tévés személyiség jelenik meg valahol, és mindenki odasereglik köré. Bennünket azok az emberek ismernek meg, akik szeretik a zenénket, hiszen nem csinálunk olyan dolgokat, amik miatt azok is ismernének, akik alapvetően nem szeretnének bennünket. 
BL: Így, hogy szélesebb lett a közönségünk, inkább egy bizonyos fajta nyomást érzünk. Nagyobb a létszám, így színesebb a tábor, ezért felmerült bennünk, hogy vajon mindenkinek a kedvére kell-e tenni. De arra jutunk, hogy azért jönnek a koncertre, mert szeretik, ami belőlünk jön, és ezért maradnunk kell a saját utunknál.

Ritka, hogy egy zenekar a megalakulása után 9 évvel is változatlan felállásban működjön, ahogy az is, hogy olyan zenét csináljon valaki, ami tinikortól idősebb korig mindenkivel képes rezonálni. Tudatosan választottátok ezt a szövegi és zenei világot?
BL: Nem voltak ilyen tudatos dolgok a zenekarban, hogy akkor melyik irány lenne a jó. Semmit nem csináltunk azért, mert valami szándékunk volt vele, szóval nem azért lettünk például öten és fiúk, mert ezzel bármit is üzenni akartunk. De amúgy talán emiatt is működik ennyi éve a zenekar, és fog is remélhetőleg még vagy 40-50 évig. Csak összeültünk zenélni, mert jól esett, és hát jött a visszaigazolás a közönségtől, hogy szeretik.

A tudatosság mégis sokszor feljön veletek kapcsolatban. 
BL: Ezt két párhuzamos síkra lehet helyezni szerintem. A művészetben a tudatosság nem biztos, hogy jó. A művészetben mindent ki kell próbálni ahhoz, hogy olyan dolog történjen, ami szikrát kelt. A gyakorlatias dolgokban, mint például a közönséggel való kapcsolattartás viszont már nem tehetünk meg bizonyos dolgokat. Már nem tudjuk megtenni, hogy mondjuk koncert után bemegyünk a közönség közé fotózkodni. A tudatosság része inkább ennek szól tehát. Illetve annak, hogy ha a koncertek miatt kimarad valami a zenekar életében, azt hogyan lehet pótolni. Tehát ebben tudatosak vagyunk, figyelünk ezekre. A művészeti részében viszont nincs tudatosság, az kényelmes megoldás lenne, azzal pedig vigyázni kell!

Próbáltam megfejteni a sikereteket, mindig arra jutok, hogy remekül rímel a magyar néplélekre ez a melankolikus, de mégis reménykeltő hangulat, ami a zenétekből árad.
BN: A keserédes nóták ilyenek, szerintem ilyenek vagyunk mi is.

A mély dolgok a szomorúságban rejlenek, viszont ha valami szomorúan végződik, az nem jó, szükség van a happy endre.

Mi legalábbis így érezzük.

A székelyföldiség romantikájának lehet valami része a sikerben? 
BL: Ezt a magyarországi magyarok biztos jobban érzik. De más is kérdezte már, és ha felmerül mint kérdés, valószínűleg van ebben valami. (Nevet.) De mi csak csináljuk azt, amiért jöttünk.

A rajongóitok is megérnek egy külön fejezetet… Saját Facebook-csoportjuk van, a Hegyilevegő csoport, tele lelkes, aktív taggal. Ért benneteket bármilyen kellemetlen élmény a rajongással kapcsolatban?
BN: Csak pozitív dolgokat tudunk erről mondani. Olvastam életrajzi könyveket, amelyekben meredek dolgok voltak arról, hogy hogyan tudnak viszonyulni rajongók a zenészekhez. Nálunk bugyik se, de sörösüvegek se repülnek fel a színpadra. (Nevet.) Szóval mindig arra jutunk, hogy nagyon szerencsések vagyunk.
BL: Én rajongó típus vagyok, tudom, hogy idegesítő lehetek, amikor mondjuk a kedvenc zenekaromról kezdek beszélni valakinek, akit az nem annyira érdekel. Ez a csoport jó talaja annak, hogy aki szereti a zenekart, ott meg tudja osztani az élményeit. Ha valaki beír valamit, tudja, hogy a többiek is hasonlóképpen éreznek. Mi ezekkel az emberekkel folyamatosan találkozunk koncerteken, ha tehetjük, beszélünk is velük. Szóval nagyon hálás közönségünk van.

Fotó: Bagossy Brothers Company

A nagy rajongótábor mindig nagyobb felelősséggel is jár. Nyugaton, de itthon is, hagyománya van annak, hogy előadók nyíltan megnyilvánulnak akár közéleti kérdésekben. Ti tudatosan nem mentek bele ilyesmibe?
BN: Nekünk zenélni kell. Szerintem mindenki csinálja azt, amihez ért. Nekünk nem kell megmondóembereknek lennünk. Persze ha valami nagyon kiborítaná a bilit, valószínűleg elmondanánk a véleményünket.

Manapság mindenki hangos, az is, akinek nem kellene, hogy az legyen. Ha mi is beleszállnánk, akkor csak eggyel többen lennének a hangosak.

Szóval mondhatjuk, igen, hogy tudatosan vagyunk halkak.

Legtöbbször ti ketten adtok interjúkat. A többiek kevésbé szeretnek nyilatkozni?
BL: Szerintem csak így alakult. Ata (Tatár Attila gitárok, vokál – a szerk.) beszél még sokat. Meg hát nehéz is lenne egyszerre öten beszélgetni. A kettesekbe általában mi kerülünk sorra, de hát mi szeretünk beszélgetni. (Nevet)

Ha a banda megmarad az undergroundban, ami mellett kellene egy civil foglalkozás is, akkor szerintetek most mit csinálnátok?
BL: Amikor otthon már valamennyire sikeresek voltunk, viccelődve megbeszéltük, hogy ha esetleg nem megy előrébb a történet, akkor lehetnénk egy jó kis rendezvényzenekar, járnánk a lagzikat. Valószínűleg ugyanúgy zenélnénk tehát, csak hosszabb lenne a munkaidő. Dehát ezt most már nem tudjuk meg soha. De persze mindenkinek volt civil foglalkozása is.
BN: Alapvetően kreatívak vagyunk, szerintem szinte biztos, hogy pár évente változtatná mindannyiunk a munkahelyét. Hiszen úgy a szép, ha mindig van előtted valami izgalmas kihívás. A zenével kapcsolatban is ez van, haladni kell előre, nem szeretnénk ismételni magunkat.

Kétévente jön ki új lemezetek. A streaming-korszakban ezek szerint ti továbbra is album koncepcióban gondolkodtok.
BL: Számunka egyértelmű, hogy nemcsak dalokban gondolkodunk, hanem lemezekben. Azért vagány dolog egy lemez, mert egyrészt van egy fizikai nyoma, amit jó érzés például feltenni a falra. Illetve esetünkben ez a kétévenkénti album mindig egy-egy korszakot jelenít meg. A borító, a hangzás, a dalok. Tudod, hogy kiadtál 12 dalt mondjuk 2015-ben, és akkor azt be lehet határolni, hogy ez az a korszak volt. Mi is tudjuk ebből, hogy lehet változni, ezért iránymutató számunkra a lemezben gondolkodás.
BN: És hát egy lemez az, amit majd lehet mutogatni az unokáknak. Azt mégsem mondhatjuk majd, hogy „nagyapádnak ebben az évben hány dala került fel a Spotify-ra!” A korong az egy vagány, analóg dolog.

A magyar diaszpóra nagyon szokta szeretni a magyar bandákat, szerencsésebb időkben Londontól São Paulón át Los Angelesig sok lehetőség van fellépni. Ha a járvány engedi, ti is mentek majd?
BN: Ha nem lett volna a Covid, túl lennénk már az európai és egy kisebb amerikai turnén is. Most is folynak a beszélgetések erről, és minden csak attól függ majd, hogyan lehet átlépni a határokat. Ha kijutunk az Egyesült Államokba, akkor – megbeszéltük a többiekkel – a 66-os úton együtt szeretnénk autózni együtt mint zenekar. Jó lenne, ha mi magunk vezetnénk végig a turnéállomások között.

Kiemelt kép: Bagossy Brothers Company