Hogyan kell elképzelni azt a nyírségi tanyát, ahol a gyermekkorod első néhány évét töltötted?

A szüleim eredetileg nem tanyasiak, de nagyon vágytak a természetközeli életre. Egy erdő közepén, de összkomfortos házban laktunk. Nem voltunk önellátók, de tartottunk állatokat, és persze volt veteményesünk is. Idilli gyerekkorom volt. Az erdőt tekintettük a játszóterünknek, kis túlzással a testvéremmel és a barátokkal akkor mentünk haza, ha megéheztünk. Hétéves koromban költöztünk Debrecenbe, főleg az iskola miatt. Az első osztályt még egy kis falusi iskolában kezdtem: az egyik padsorban ültünk elsősök, mellettünk a másik padsorban a másodikosok, és szimultán zajlott a tanítás. Anyukám jobb oktatási lehetőséget akart nekünk biztosítani.

A pályát gyerekszínészként kezdted. E korai karrierednek mi volt a csúcspontja?

Karriernek azért nem nevezném. A debreceni Csokonai Színház épületébe jártam balettórára, egyik alkalommal bejött Tóth János rendező, aki a Mario és a varázsló előadáshoz keresett egy kislányt, és engem választott. Kilencéves lehettem. Némaszerep volt, táncolni kellett, és jelen lenni. Kisebb statisztálások jöttek ezután. A Pán Péter című musicalben kaptam először szöveges szerepet, és a nevem is felkerült a színlapra. Ez volt gyerekszínészi pályám első és egyben egyetlen mérföldköve. Tíz-tizenegy éves lehettem. A gimnáziumban már nem szabadott színházi szerepeket vállalnunk. A színházban töltött évek megerősítették bennem azt az érzést, hogy játszani jó.