Évszázadokkal ezelőtt az emberek egészen máshogy éltek, mint mi manapság: más ételeket ettek, más levegőt szívtak és a szabadidejüket is másképp töltötték. Talán az egyetlen egyezés az alvás lehet, elvégre az éjszakai nyolcórás pihenőidőn nincs mit variálni. Vagy mégis?
A. Roger Ekirch történészprofesszor az iparosodás előtti európai és amerikai éjszakai élet kutatása közben olyan bizonyítékokra bukkant néhány évvel ezelőtt, amelyek arra utalnak, hogy az emberek nem egy huzamban pihenték ki magukat – az első és a második alvás között a szundítást néhány órára megszakították, hogy egyenek, igyanak, beszélgessenek vagy éppen szexuális életet éljenek. „A modern világ számára ismeretlen alvási mintát követtek” – magyarázta a CNN-nek a Virginia Tech történelem tanszékének professzora.
Ekirch ezt követően egy könyvet is kiadott, az At Day’s Close: Night in Times Past (A nap végén: Éjszaka a múltban) több mint ötszáz bizonyítékot sorakoztat fel az azóta kétfázisú alvásnak elnevezett jelenségre. A történészprofesszor mára már több mint kétezer bizonyítékot talált – vagy egy tucat nyelven – a szokatlan alvási mintázatra, amely így egészen az ókori Görögországig visszavezethető. Ekirch 2004-es könyvét áprilisban ismét kiadják.
A történészprofesszor kutatásai szerint az elmúlt néhány évszázadban vált általánossá, hogy az emberek végigalusszák az éjszakát. Az alvási szokások megváltozásában pedig oroszlánrésze volt az ipari forradalom következtében elterjedt elektromos világításnak, illetve a kapitalista felfogásnak, amely szerint az alvás időpocsékolás, a munka elől vesszük el vele az időt.
Az alvás története nemcsak lenyűgöző részleteket tár fel a múlt emberének mindennapi életéből, hanem az alváskutatókat is segíti abban, hogy új perspektívából közelíthessenek a jó alvás titkához.
Ekirch felfedezései olyan új módszerek kifejlesztését segíthetik elő, amelyekkel hatékonyabban lehet majd kezelni a különböző alvásproblémákat.
A történészprofesszor szerint a modern világgal is meg kell ismertetni ezt az alvásmintát, meggyőződése ugyanis, hogy őseink alvási szokásai állnak bizonyos alvásproblémák hátterében. „Rengeteg ember szenved manapság attól, hogy folyton felébred az éjszaka közepén, az inszomnia az első számú alvásprobléma az Egyesült Államokban – és merem állítani, hogy a legtöbb iparosodott országban. Ennek hátterében nem valamilyen rendellenesség áll, hanem az, hogy valahol mélyen erősen bennük él ez a korábbi alvásminta” – magyarázta Ekirch, és kihangsúlyozta, hogy ő történelmi perspektívából, nem pedig az orvostudomány szemszögéből vizsgálja a kérdéskört.
Ekirch első bizonyítéka a kétfázisú alvásra egy 1697-es jogi dokumentum volt, amelyet egy londoni nyilvántartási irodában talált. Egy kilencéves, Jane Rowth nevű lány vallomásában az áll, hogy édesanyja az „első alvásából” felébredve ment el otthonról, a nőt később holtan találták. Ezt követően a történészprofesszor több utalást is talált az „első” és „második” alvásra naplókban, orvosi szövegekben, irodalmi művekben és imakönyvekben.
Egy 16. századi francia orvosi kézikönyv például azt a tanácsot adta a gyermekre vágyó pároknak, hogy a fogantatásra ne egy hosszú nap végén kerítsenek sort, hanem az „első alvás után”, amikor „nagyobb kedvünk van hozzá” és „jobban csinálják”.
A 19. század elejére aztán az első alvás egyre hosszabbra nyúlt, a második alvás és a kettő közötti ébrenlét rovására, fejtette ki Ekirch. A század végére a második alvás szinte teljesen kikopott az emberek mindennapjaiból, legfeljebb a reggeli ébredés után szenderegtek még tíz percet az ágyban. Épp úgy, mint ahogy mi manapság rányomunk az okostelefonunkon a szundi gombra.
Kiemelt kép: Getty Images
