Igazi téli világban szinte jólesik megemlékezni arról, hogy 1182-ben olyan enyhe volt a tél, hogy volt almafa, amely kivirágzott, és márciusra már a termése is látszott. A krónikák szerint 1327-ben virágba borultak a fák, és ennek következtében már Pünkösdkor arattak. 1436-ban már májusban arattak Magyarországon, és 1793-ban ugyancsak nálunk már januárban hordták a méhek a mézet a virágokról… De szólnunk kell a zord telekről is, hiszen Kr. u. 400-ban befagyott a Bizánci-öböl. Vagy 1042-ről, amikor az állatok az istállókban fagytak meg. A legpontosabb leírással az 1816-os telünkről rendelkezünk, amikor is csak a Bánságban 54 ember, 200 ezer ökör és 400 ezer juh fagyott meg.
A Szent Család napja
A naptárunk első ünnepe a római katolikusoknál a Szent Család napja (jan. 12.) is a testvéri szeretet csillagának fényében érthető igazán. Az elmúlt hetekben sokat foglalkoztunk a megváltás gondolatával, amikor is az Isten ember fiának szeretetével segíti át halandó embertársait a béke birodalmába. A görög mitológiában is megtaláljuk e legendárium társát s egünkön az egyik legszebb csillagpárost, mit róluk: Polluxról és Castorról neveztek el „Ikreknek”. Róluk szólunk a család ünnepén.
A két spártai királyfi féltestvér volt. Castor apja Tyndareus király, míg Polluxé maga Zeus. Ebből következett, hogy az isteni származék halhatatlan volt, míg testvére nem. Ez késztette Polluxot arra, hogy testvéri szeretetből megváltsa fivérét az elmúlás kárhozatától. Megosztoztak a halhatatlanságon, és az egyik napot a földi világban, míg a másikat az istenek lakóhelyén töltötték… Egymás iránt érzett szeretetük jutalmaként ma is ott ragyognak a téli égbolton. Ők az összetartó családi szeretet jelképei.
Veronika
Több történet is kötődik e naphoz, de talán nem is az 1497-ben elhunyt Boldog Veronikáé a legismertebb, hanem a Jézusnak keresztútján kendőjét nyújtó asszonyé. A szenvedő embernek nyújtott kelmén megtapadt az Isten-ember arcképe az utókor emlékezetének örökül hagyva. Maga a névnap (jan. 13.) is alkalmat adna a képben őrzött emlékezet rejtélyeinek fejtegetésére, de a név szóösszetétele is érdekes. Görög szó bontása: Verőn = „igaz”, Ikon = „kép”, vagyis „igazkép”. Talán nem véletlen, hogy ugyanezen a napon ünnep annak a 42 efezusi vértanúnak emléke, akiket a képromboló Konstantin Kopromius öletett meg.
Bár a névnapok sorában nem szerepel, de az egyházi emlékezet őrzi Remete Szent Pál ünnepét (jan. 15.), akiről a magyar Boldog Özsébbel (jan. 18.) együtt meg kell emlékeznünk, hiszen életművük szorosan kapcsolódik a magyarság történetéhez. A hagyomány szerint Szent Pál testét Egyiptom után 1240-ben Velencében őrizték, majd Nagy Lajos király alatt Magyarországra hozták, és a budaszentlőrinci pálos zárdában helyezték el. Tiszteletének oka pedig az, hogy a róla elnevezett egyik magyar alapítású szerzetes rend a pálos rend volt. Amit Boldog Özséb alapított 1263-ban, ott ahol most a Pilisszentkereszt nevű helyiség áll.
Pál az egyiptomi Alsó-Théba tartományban született, 230 körül. Rendkívüli örökség birtokosaként már 15 évesen alamizsnát osztott a szegényeknek. Décius keresztényüldözése elől ő sem térhetett ki, különösen azért nem, mert sógora szemet vetett vagyonára. Félvén attól, hogy a kínzások elviselésére nem lesz elég ereje, elbujdosott. Talált egy tágas barlangot, amely előtt egy pálmafa állt, és bévül pedig egy tiszta forrás csörgedezett. 90 évet élt le ott, és még arról sem volt tudomása, hogy vallása és egyháza meghódította a római birodalmat. 113 éves korában látogatta meg egy látomás kapcsán Szent Antal (jan. 17.), aki aztán el is temette tisztességgel. Sírját oroszlánok ásták meg, s örökül hagyott, pálmalevélből szőtt köntösét Antal viselte nagyobb ünnepeken. Meditatív életbölcsességére építette magyar utóda, Boldog Özséb, az általa alapított új rend szemléletét. Életszabályul azokat az előírásokat fogadták el, amelyeket Bertalan pécsi püspök adott a patacsi remetekolostornak 1225-ben. Amikor társai vezetőjükké választották, pápai jóváhagyást is kért rendjének, és ezért Rómába utazott 1261-ben. Ott nem kisebb pártfogóra talált a remeteségért a kanonok! stallumát is feladó szerzetes, mint Aquinói Szent Tamásra, aki eljárt ügyében IV. Orbán pápánál. A legfelsőbb, végleges jóváhagyást rendje már csak halála (1270) után, 1308-ban kapta meg V. Kelemen pápától. Azóta ez a szerzet is Szent Ágoston regulái szerint éli az életét, és elválaszthatatlan a magyar kultúrától és történelemtől. Hagyományait a Rákosi-féle betiltás után a lengyelországi Czestochowa városának pálos kolostora őrizte, és pár éve már itthon is újra tevékenykedhetnek a köz javára.
Piroska
Nevenapja (jan. 18.) ismét a magyar történelem régmúlt napjait idézi, hiszen e napon halt meg Boldog Özséb kortársa: Árpádházi Szent Margit 1271-ben (ünnepe: jan. 19.), és szólnunk kell e szép név egyik viselőjéről, Szent László királyunk leányáról is. Krónikáink szerint – mint ahogyan Bonfini, Mátyás király udvari krónikása is említi – „Piriska” 1105-ben II. János bizánci császár felesége lett. Ott az Iréné nevet viselte és annak becézett változata az Iriska is hasonlít az otthonira. Azt már csak szomorúan lehet megjegyezni, hogy milyen kevesen keresik fel a hajdan volt konstantinápolyi királyné emlékhelyét Isztambulban a népes turistacsoportok tagjai közül. Mindenesetre történelmünk előbb ismeri ezt a nevet, mint ahogyan Grimm meséjében a Rotkáppchen (angoloknál: Redhood, oroszoknál: Krásznájá Sápocská) megjelenik.
A Bak jegyében született Piroskák – a csíziók szerint – szépek és szemérmesek lesznek, kik mindent elmondanak a férjüknek, és 23., valamint a 33. életévükben támadhatja meg őket betegség. Hajlamosak a főfájásra. A fiúk tudósnak és értelmesnek láttatják magukat, és szerencsések is lehetnek, de nemegyszer más lesz a szerencséjük haszonélvezője, talán azért is, mert könnyen lenézik az asszonynépet.
Tartsuk meg a régi könyvek tanácsát:
„Boldogasszony havában igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájása ellen igen jó, borssal és füvekkel timporált étkek hasznosak, azonképpen a lekvárok és elevén gyömbér. Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos eczettel…”
Dömölki Lajos
Kiemelt kép: Fortepan / Magyar Bálint
Nők Lapja 1992/2. (Forrás: Nők Lapja archívum)