Gyerekkorban könnyű a többség célpontjává válni: elég, ha valaki szemüveges, fogszabályozós, túl magas vagy túl alacsony, félénk, harsány… igazából teljesen mindegy, miben rejlik a különbözősége. Egy gyereknek különösen nehéz, hogy egyéni sajátosságaira, átlagostól eltérő külső vagy belső tulajdonságaira ne hibaként vagy szégyellnivalóként tekintsen, hanem elfogadható, vagy akár kifejezetten szerethető jellemzőként, ami hozzáad, és nem elvesz belőle. A felsorolt könyvek ebben segítenek, de mindezt nem szájbarágósan, nyílt tanító célzattal teszik, hanem érzékenyen és humorral finoman átitatva, így felnőttként is jól szórakozhatunk rajtuk.
David McKee: Elmer, a kockás elefánt (Pagony Kiadó, 2018)
Elmer más, mint a többi elefánt. Tarka kockás külsejével és folytonos mókáival kitűnik csöndes, szürke társai közül. Elmert zavarja, hogy nem tud beolvadni, ezért egy nap elhatározza, hogy ő is olyan lesz, mint a többiek. A tréfa azonban nem úgy sül el, ahogy várta: sem ő, sem a csorda nem lesz boldogabb attól, hogy ő is beszürkül.
A könyv brit eredetije 1968-ban jelent meg, aktualitásából azonban semmit nem vesztett. Szerzője néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a morális tanulság csak a történet írása közben lett nyilvánvalóvá számára is, hiszen eredetileg nem szánt neki ilyen jelentőséget, és nagyon szereti, hogy az olvasók mind megtalálják benne saját olvasatukat. A magyar fordítás Szabó T. Anna friss, csengő rímeivel szinte már zenei élmény.
Nina Nordal Rønne: Szürke (Csimota Könyvkiadó, 2021)
„Piros olyan bátor! Kék olyan szép! Sárga olyan vicces! Bárcsak én is az volnék!” – gondolja Szürke. A visszahúzódó és csöndes természetű Szürke szeretne hasonlítani a többi színhez, akik vidáman és felszabadultan játszanak körülötte. A többiek azonban nem foglalkoznak vele, unalmasnak tartják és kinevetik. Szerencsére felbukkan néhány segítő szándékú szín-pajtás, és végül Szürke barátokra lel.
Az itthon még kevéssé ismert norvég írónő animátorként végzett az egyetemen, így illusztrációban is nagyon erős, rajzot is tanít gyerekeknek, ír, emellett pedig egy könyvesboltban is dolgozik. Története a csúfolódásról és kirekesztésről mesél a legkisebbeknek, utat mutatva a megbánás és a megbocsátás felé.
Julia Donaldson: Kvirtek és kvartok (Pagony Kiadó, 2019)
Ebben a modern Rómeó és Júlia történetben egy távoli bolygó lakói, a kék kvirtek és a piros kvartok utálják úgy egymást, mint a Montague-k és a Capuletek. Már senki sem emlékszik, hogy miért is ellenségek, egyszerűen ez a szokás. Vali, a kvart kislány és Vili, a kvirt kisfiú azonban összebarátkoznak, és ekkor kezdődnek a bonyodalmak. Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő angol író, Julia Donaldson mesterien, ugyanakkor a legkisebbek számára is érthetően mutatja be az értelmetlen gyűlölködés mechanizmusát:
„Valikám, figyelj rám, utoljára kérlek, / Vigyázz a kvirtekkel, mert iszonyú kékek!” / „Vilikém, nem értem, mégis mit akartok? Nem látod, hogy milyen pirosak a kvartok?”
Agócs Írisz: Kicsi, nagy (Pagony Kiadó, 2012)
Agócs Íriszt elsősorban mesekönyv-illusztrátorként ismerhetjük, a Kicsi, nagy című könyvet azonban íróként is jegyzi. A történet egy kismadár és egy elefánt párbeszéde arról, hogy miért is jó aprónak vagy éppen hatalmasnak lenni. Magából kiindulva a madárka azt feltételezi, hogy az elefántnak sokkal rosszabb, mint neki, hiszen olyan nagy. Az elefánt pedig pont ugyanezt gondolja, csak fordítva.
Ahogy végigveszik a különböző méretekből fakadó előnyöket és hátrányokat, elégedetten nyugtázzák, hogy mindenkinek a saját mérete a legjobb, és felesleges magunkat másokhoz hasonlítgatni. És persze attól, hogy az egyik nagy, a másik pedig nagyon kicsi, még lehetnek nagyon barátok is.
Jan Ormerod: Tesómese (Ecovit Kiadó, 2016)
Egy kistestvér elfogadásánál talán nincs is fontosabb és nehezebb feladat. Katát, a krokodilkislányt nagyon idegesíti a kisöccse, ezért elhatározza, hogy kicseréli az állatboltban egy másik állatra. Akármilyen állatot is választ azonban helyette – pandát, elefántot, tigris-ikreket –, mindről kiderül, hogy nem ideális, ezért rendre visszaviszi őket. Végül már csak a saját testvére marad, így végül őt viszi haza, belátva, hogy számára ő a legjobb kistestvér. Az ausztrál illusztrátor (ezt a könyvét nem az ő grafikái kísérik, de érdemes rákeresni munkásságára) és író, Jan Ormerod vicces és szívmelengető mesét írt arról, hogy a hibáival együtt is szerethetünk valakit, és hogy nincs tökéletes ember (vagy krokodil).
(Kiemelt kép forrása: Getty Images)
