Vámos Miklós kérdése:

Kedves László, késve jutott el hozzám Az ész segédigéi című könyved, de annál erősebb hatást tett rám. Különösen erős izgalmat keltett bennem minden, amit a hipnózisról írsz. A duplán látott ember nevezetű kísérlet a két helyes megfejtővel igazán elképesztő. Mesélnél-e róla olvasóinknak? Továbbá: hogyan tanulhatná meg egy érdeklődő a hipnózis hétköznapi gyakorlatát, s ha ez lehetséges, vajon szabad-e használni a munkahelyen és a magánéletben? Végül: mik a jelei annak, ha valaki alkalmas alany arra, hogy hipnotizálják?

Mérő László válasza:

A hipnózissal azért kerültem közelebbi kapcsolatba, mert az ELTE Kísérleti Pszichológiai Tanszékének, amelyre harmincöt évesen matematikus-mérnökként kerültem, egyik fő kutatási területe a hipnózis volt. Az ész segédigéi című könyvben valóban sokszor írok a hipnózisról, de egyik esetben sem maga a hipnózis a lényeg, hanem az, hogy a tudományos hipnóziskísérletek segítségével a tudománynak, sőt általában a világ emberi megismerésének sokkal általánosabb kérdéseiről tudok beszélni.

Itt van például ez a duplán látott ember nevezetű kísérlet, amelyről kérdezel. Ebben a kísérletben számomra az volt a lényeg, hogy elég volt ezt bemutatnom, ahelyett, hogy bonyodalmas, egzakt definíciót adjak arra, hogy mi a tudományos megfigyelés, illetve a tudományos kísérlet.

Ebben a kísérletben az alany a hipnotizőr szuggesztiói következtében két példányban is látott egy embert, az egyiket hallucinálta, a másik igazi volt. A feladat az volt, hogy az alany döntse el, melyik az igazi és melyik a hallucinált ember. Ez távolról sem könnyű, mert a hallucináció ugyanolyan pszichológiai realitás bennünk, mint amit valóban, élőben látunk. Az alanyok többsége nem is tudta megoldani a feladatot, de néhánynak mégis sikerült. Íme, két megoldás.