Egyszer volt, hol nem volt, a 90-es évek végén egy új fajt fedeztek fel a fejlett nyugati országokban: az új egyednek két lába, két keze, szeme, füle van, de különös ismertetőjele, hogy nem hord karikagyűrűt, sőt: ki tudja (ő nem…), valaha akar-e?! Nagyvárosban él, egyedül, diplomás, önálló keresettel, legjobb barátaival feszt együtt lóg, és imádja mindazt, amit az élet kínál neki: a jó kajákat, szép ruhákat, izgalmas, egyéjszakás kalandokat, jó szexet. Partnereit épp úgy váltogatja, ahogy a kikapós agglegények szokták. Őt persze már ismerte a világ, csak addig úgy nevezték: vénlány. Hát nem restellik magukat ezek a harmincpluszos nők, akiknek a hagyomány szerint már rég férjhez kellett volna menniük, babázniuk?! Nem pedig hajnalig táncolniuk, flörtölniük, sőt oltári jókat kufircolniuk. Sokan kongatták a vészharangot, ha nem teljesítik szent kötelességüket a némberek, az emberiség hal ki miattuk! (Akkor még nem tudtunk a klímaválságáról, de simán azt is a nyakukba varrták volna…) Az erkölcsről nem is szólva, az már így is egy hulla: ha szabad kikapós vénlánynak is lenni, ahogyan agglegénynek, hová lesz a világunk?! Az egyedülálló harmincas nőkre addig szánalommal tekintettünk: Móricz Zsigmond például Rokonok című regényében harmincöt évnél húzza meg a határt, míg vonzó maradhat egy nő. Csakhogy akkoriban a nők – és persze a férfiak is – hamarabb haltak, főleg családanyaként, feleségként élték le életüket. Az újonnan felfedezetteket szingliknek nevezték el. (Az angol single, vagyis egyedülálló szóból.)
Bridget Jones, az ősszingli és New york-i sorstársai
Ebben elévülhetetlen szerepet játszott a Helen Fielding által megalkotott londoni Bridget Jones, minden szinglik anyja, aki először tárta a világ elé feslett életvitelét: mennyit iszik, mennyit bulizik, mennyit fogyózik, pláne éjjel, fagyival, és mennyire vágyik a szexre. Ám ezzel együtt bizonytalan is: vajon mit engedhet meg magának egy harmincas nő, ha nem érez leküzdhetetlen vágyat a családalapításra? Vajon lehet így is rendes nő?
Bridget Jones a maga szertelen és ironikus módján olyan kérdéseket fogalmazott meg a női létről, amelyeket hangosan alig illett feltenni. Erre még sok lapáttal rátett Candace Bushnell New York-i újságíró, aki (magyarul) Szex és New York címen a Nagy Almában élő szinglik életét énekelte meg. Könyvéből sorozatot kreált Hollywood, Sarah Jessica Parker (SJP) főszereplésével. A széria kultikussá vált, hatodik évadja 2004-ben ért véget. Négy harmincpluszos testi-lelki barátnő pikáns és zavarba ejtően szabados kalandjait meséli el fergeteges humorral. A SJP által alakított Carrie Bradshaw egy menő lapnak ír hetente cikkeket, amelyekben az örök kérdést feszegeti elölről-hátulról: mit szabad egy nőnek? A négyes fogat tagjai buliznak, randiznak, menő ruhákat és cipőket hordanak, koktélokat isznak vödörszám, flörtölnek, az élet császárnői, sőt: szexuális objektumként kezelik a férfiakat… Különösen egyikük, a szabadlelkű, szabadszájú Samantha (Kim Cattrall), aki pontosan úgy falja őket, mint egy macsó. Ellenpontja Charlotte (Kristin Davis), a klasszikus szende, aki férjre vágyik, és családra, menő galériát vezet; negyedik a tűzrőlpattant dögös vörös, sztárügyvédségre hajtó jogász, Miranda (Cynthia Nixon). Ők négyen mint egy család, úgy támogatják egymást, együttélésük olyan, mint egy véget nem érő Sziget Fesztivál.
