A járvány első hullámában többször is szembejött velem egy vicces videó. A felvételen egy megfáradt anyukát láthatunk, aki jógaszőnyegen ülve röviden felvezeti, hogy hamarosan mutat egy gyakorlatot, amelynek segítségével mindenki könnyebben átvészelheti ezt az időszakot. Majd elővesz egy pohár bort, és megissza! Semjén Nóra minden előzetes megfontolás nélkül posztolta Facebook oldalára ezt a kis jelenetet, és öt nap alatt egymilliós nézettséget ért el vele. Ebből a véletlenből született meg az Anyakivan oldal és sok-sok további szórakoztató videó.
Mióta lehet azt kimondani idehaza, hogy egy anya kivan?
Amikor én ezt elkezdtem, nagy hiány volt Magyarországon ebből a fajta kommunikációból. És hatalmas igény mutatkozott rá. Azt érzem, úttörőként áttörtem egy gátat, és sokan jöttek utánam. Nem mondom, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, de kézzelfogható, hogy miután én elkezdtem ezt a tevékenységet, nagyon sok anyainfluenszer jelent meg, sőt, olyanok, akik korábban nem az anyaságukkal voltak előtérben, nyíltabban kezdtek erről kommunikálni. Amikor kicsik voltak a gyerekeim, sok mindent átéltem abból, amiről a posztjaim egy része szól. Bőven megkaptam én is a „magadnak szülted, hogy merészelsz fáradt lenni” típusú véleményeket. És akkor még én sem éreztem, hogy elő lehetne állni azzal, hogy ez mennyire rossz.
Ezzel együtt mintha számos más tabu is felszabadult volna.
Nyilván minden összefügg mindennel. Fokozatosan egyre több szó esik a bántalmazásról, az egyenjogúságról, arról, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés ér bennünket azért, mert nők vagyunk, hogy kevesebbet kapunk ugyanazért a munkáért. Hogy a feminizmussal nem értük el az egyenjogúságot, hogy háromszor annyi a feladatunk, mint a férfiaknak. Ezek mind fontos dolgok, és végre beszélünk róluk.