Zolival próba után, az öltözőben sikerült beszélgetnünk. Kérdéseimre nyíltan válaszol, hangja néha szomorkásra vált ugyan, de munkáiról mindig élvezettel mesél.

A magyar kultúra napján debütált a Kék róka című film, amiben Trill bárót alakítod. Mesélnél a forgatásról?
A Hercegh Ferenc színdarabja nyomán készült tévéfilmet tavaly nyár elején vettük fel, és az volt a különleges számomra, hogy épp a Covid miatti nagy lezárásokból kezdett újra kinyílni az ország, nagyon jó volt sok-sok hónap után újra találkozni a kollégákkal. A film története az 1930-as években játszódik. Színpadi színészként különleges megtiszteltetés volt egy régi kort idéző, kosztümös filmben játszani, ennyire autentikus környezetben: egy villában, igazi régi típusú autók és repülőgépek között. Nagyon hálás feladat ilyen filmet forgatni, mert teljesen más színpadon játszani kosztümös darabot, mint egy korhű tévéfilmet forgatni, hiszen itt minden, ami körülvesz azt a világot idézi, amit éppen játszol, ráadásul a tévéfilm a visszanézhetőség miatt egészen más élményt nyújt. A kosztümök kidolgozottsága, részletessége is sokat hozzátesz a hitelességhez. Trill báró tulajdonképpen mellékszerep, ezért én sajnos nem olyan sokat forgattam – talán három-négy napot –, de maradandó élmény!

Hogy érezted magad a szerepben?
Jó volt újra találkozni és együtt játszani Száraz Dinivel (Dénessel – a szerk.), Fekete Ernővel, Mészáros Piroskával, de például Zsigmond Emőkével előtte sosem dolgoztam, szóval a forgatás új ismeretségeket is hozott. Leginkább kortárs darabokban játszom, úgyhogy számomra ez egy nagyon hálás feladat és teljesen magával ragadott ennek a kornak a varázsa. Kicsit olyan volt, mint egy időutazás.

Mi az, amit legszívesebben magaddal hoznál abból a korból?
Az eleganciát! Maguk az érzelmek, a történések, az emberi játszmák minden korban ugyanazok, de a harmincas évekre jellemző elegancia és udvariaskodás valahogy adtak némi pikánsságot még a legkeményebb ármánykodásnak is. A történet egyébként a két világháború között játszódik, ami egyfajta békeidőszaknak számított. Igen… talán ezt a könnyed békességet hoznám még magammal. Mint már említettem, a jelmezek aprólékos kidolgozását is nagyon szerettem. Számomra szomorú aktualitása a Kék rókának, hogy a filmbéli ruhák jelmezkivitelezője, Breckl János sajnos nemrég elhunyt. Számtalan film és színházi darab elismert jelmeztervezője, ikonikus figurája volt, halála nagy veszteség a művészvilágnak. Azt gondolom, hogy egy jó jelmeztervezőnek nyilván a rendezővel van a fő munkakapcsolata, de a színészekkel is ugyanúgy megtalálja a hangot, és Jani abszolút ilyen egyéniség volt. Mindig együttműködött a színészekkel, nemcsak rájuk adott egy ruhát, hanem sokat beszélgetett velük, és közösen találták meg azokat a pici részleteket, amitől valóban megteremtődik egy adott karakter. Hálás vagyok, hogy rengeteg produkción, és ezen a filmen is együtt dolgozhattam vele.

A Kék róka forgatásán Berckl János jelmeztervezővel.

Forgatsz most valamit?
Majd nyáron forog menetrend szerint A mi kis falunk, most inkább próbaidőszak van. A Rózsavölgyi Szalonban mutatjuk be hamarosan, február 17-én a Kezdet című David Eldridge darabot, ami a 40-es korosztály számára izgalmas témát feszeget, az elmagányosodást. Olyan kérdéseket vet fel, mint hogy két ember, hogyan tud elmagányosodni? Van-e kiút, milyen megoldási stratégiák léteznek? Ezekre a kérdésekre keresi a darab a választ, hiszen sokakban előbukkanhat a félelem, hogy

mi van akkor, ha egyedül maradunk? Nyilván teljesen más a válasz egy férfi, és teljesen más egy nő szemszögéből, mégis a kérdés ugyanaz és azt gondolom, hogy manapság ez egy markáns és igen konkrét jelenség.

Ebben a kétszereplős, kortárs darabban Danis Lídiával keressük a lehetséges megoldásokat férfi és női oldalról egyaránt.

Danis Lídiával a Kezdet című előadásban.

Ennek a szöges ellentéte egy másik produkció, amiben játszol, a Válótársas. Ezt a darabot hol láthatjuk? 
Ez egy vándor előadás, amit Gönczi Dorka és a párja Varga Zsolt, válási mediátorok álmodtak meg, ők szerették volna egy kicsit színháziasabb formában tárgyalni a témát, és ötleteket, tippeket adni arra, hogy ha már egy kapcsolat odáig jutott, hogy el kell válni, hogyan lehet ezt kulturáltan, akár humorral, egymást nem bántva végigcsinálni.

Mi pedig Pokorny Liával improvizálunk jeleneteket egy-egy adott kérdéshez, például hogyan kell jól elmondani egy gyereknek, hogy a szülei el fognak válni?

Tudományos kutatások alapján, meg szoktuk vizsgálni, mennyire máshogy jár az agya egy férfinek és egy nőnek kapcsolati témákban. Szoktam is emlegetni Karinthy Frigyes vicces mondását, hogy „Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.”. Ezzel az előadással próbálunk irányokat mutatni, segíteni, hogy ha már eljutottunk a válásig, akkor hogyan lehet ezt jól csinálni. Egyfajta kommunikációs tréning is. A produkció nem rólunk, a színészekről szól, hanem ez a Dorkaék találmánya, amikhez mi résztvevőként mutatunk élethelyzeteket. Nyilván megvan a váza, tudjuk honnan hova kell eljutni, de minden előadás improvizáció, sose döntjük el Liával előre, mi fog történni, miket fogunk mondani, hiszen mindig más állapotban érkezünk oda, más kedvünk, hangulatunk van. Olyan is volt, hogy igyekeztünk helyspecifikussá tenni a dolgot, például amikor Szegeden voltunk, megpróbáltunk egy kis helyi humort belecsempészni. A nézők így tőlünk sose egy begyakorolt jelenetet láthatnak, hanem mindig ott alakul ki, éppen mi fog történni, és sokak számára talán azért is szórakoztató, mert sok helyzetben magukra vagy a másikra ismernek, és azon azért jókat lehet kacagni. 

Hol láthatunk még? 
A Centrál színházban, március elejétől a Ma este felnövünk című kortárs darabban, aminek az az érdekessége, hogy eddig csak Londonban játszották, és Kirsty Patrick Ward, brit rendező személyesen jön el, hogy itthon is színpadra vigye az előadást. A színjátékot egyébként Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields írták, akik a szintén Centrálban látható Ma este megbukunk című előadást is. A Ma este felnövünk arról szól, hogy ténylegesen ezen az estén megmutassunk egy-egy kicsi életet a hat-hét éves kortól kb. negyvenig. Ez egy hétszereplős darab, amiben három generációt, pontosabban három korosztályt fogunk eljátszani, ugyanazokat az embereket három különböző életszakaszban: kisiskolásként, középiskolásként és húsz évvel később az osztálytalálkozón. Nagyon-nagyon sok humorral elmeséljük, hogy mi mindenen múlik az, hogy egyénenként az életünk milyen irányt vesz, mennyi vicces eseményen, tragédián, szerelmen és csalódáson át érkezünk meg oda, ahol éppen vagyunk.

Kikapcsolódásra jut időd?
Ebben a Covid-helyzetben olyan összevisszaság van, sose tudjuk mi fog változni… Nyilván a tervem az, hogy a minőségi munkák végeztével legyen végre nyugalom, netán nyaralás, dehát, ahogy mondani szokás „ember tervez, isten végez”. Az elmúlt időszak nekünk, színészeknek is elég húzós volt abból a szempontból, hogy sose tudtuk, lesz-e munkánk, mikor játszhatunk vagy mikor kell leállni, ezért én most nem merek tervezni, hanem igazából sodródom a sok munkával, ami hál’ istennek van bőven. A képernyőn és színpadon kívül én azért dolgozom a hangommal is: az egyik kedvencem a Doktor Balthazar című sorozat, és szinkronizálok egy török sorozatban is. A munkán túl szeretek minden évben legalább egyszer eljutni a tengerhez, ha máshogy nem, idén is egy nap oda-vissza, lehet, leautózom a horvát tengerpartra.

Kiemelt kép: Szász Marcell / Nők Lapja