Lehet, hogy a jövő társadalmának vetített szöveg lesz a napilapja és a tájékoztatás őskoraként emlegetik majd azt az időt, amikor kilincsre kézbesítették még az újságokat, ráadásul hajnalban.
Egyelőre, csak Budapesten több mint 1200 ember kel fel reggel 3-kor és megy az elosztóhelyekre, gördülő táskába rak 30, olykor 40 kiló újságot és viszi az előfizető lakásajtajáig.
A négyórás hajnali munka tipikus másodállás-természetű, de sokuknak ez a főállásuk. A kihordók 82 százaléka nő. Sok gyerekes anya éppen azért választja a lapkézbesítést, mert mire a gyerekek felébrednek, otthon lehet, „mintha mi sem történt volna”.
Bruzsa Mihály, a Budapesti Hírlapterjesztő Üzem vezetője a terjesztés helyzetét jellemezve minduntalan visszatér az egész kérdés széttagoltságára, megoldatlanságára.
Fontos a lapárusítás, fontos a kézbesítés is. A hírlapkézbesítőnek az a jó, ha az elosztóhely közel van a „házaihoz”, de egy elosztóhely létesítése 150 ezer forint és naponta legfeljebb 4 óra hosszat van rá szükség. Árusítóhely — főként korszerű, fűtött — kevés van. Itt lóg a levegőben a „kilincsre vagy levélszekrénybe” vita is. És az egységes elképzelések nehezen bontakoznak ki.
Valószínűleg az lenne a legjobb, ha növelnék az árusító pavilonok számát és minden ilyen pavilon egyúttal kisebbfajta elosztóhely is lenne. A kézbesítőnek sem kellene annyit gyalogolni, cipekedni és az előfizető is hamarabb kaphatna lapot. Hogy Pesten miért nem lehet levélszekrénybe kézbesíteni, az meg rövidre fogva is bonyolult történet. Nem lehet, ha a házban nincs levélszekrény. Nem lehet, ha van levélszekrény, de nem fér bele az újság és nem lehet, mert Pesten kilincsre szokás kézbesíteni. A levélszekrények 50 százalékát a Posta szerelte fel 42 millió forintért, de mindössze 10 százalékába kézbesítenek lapot is.
Mikóczy Vilmosné és még néhány asszony hajnali kettőre, háromra jár be, mert ők a Dózsa György út 6-os szám alatti elosztóban az elosztók. Aki csak kézbesít, az ráér 4 körül jönni. De fél négy után már gyakran nyílik az ajtó. Kilencvennyolc kézbesítő tartozik ide. A XIV. és a VII. kerületbe hordják a lapokat. A legnehezebb nap a csütörtök és a szombat, mert ilyenkor érkeznek a képeslapok és jó néhány kilóval növelik a kézbesítők csomagjait. A hajnali munka és az előfizetői díjak beszedése teszi ki a 4 órás munkaidőt. Keresetük 800 és 2200 forint között váltakozik.
B. Józsefné elsőnek érkezik, fél négykor. Három gyereket hagy ilyenkor otthon. Egyedül neveli őket. Három éve dolgozik itt. Sokszor már negyed hétkor újra otthon van, 1400 —1500 forintot keres, a Thököly úton kézbesít.
Egy szőke, egészen fiatal fiú harminc ház lapkihordója. Harmadikos gimnazista, esti iskolán, délelőtt figuráns a Mélyépítő Vállalatnál. Eredeti szakmája lemezlakatos. Szülei nyugdíjasok, és hogy tanulhasson, csak délelőtti munkákat vállalhat.
Kéry Ferencné törzsgárdatag, tizenhat éve kézbesít. Osztálybizottsági tag és ebben a minőségben meg is kér, tegyem szóvá, hogy náluk nem becsülik meg anyagilag a régi dolgozókat. Aki három-öt éve dolgozik kézbesítőként, az 60 forintot, aki 5—8 éve, az 80 forintot kap törzsgárdapénzként, aztán 8 évtől fölfelé százat. Keveslik a különbségeket. És keveslik 15—16 évi munka után a 100 forintot.
Egy kis sápadt, fekete kendős asszony vár a lapokra. Sovány és csendes. Egyedül nevelte fel a fiát, aki már 17 éves, nemsokára szakmunkás lesz, pincér, ő hajnalban kézbesít, délelőtt 11-től 3-ig pedig üzemi étkezdében felszolgáló.
Fiatal férfi — műszaki tisztviselő — mellékállásban lapkézbesítő. Felesége gyermekgondozási segéllyel van otthon, kell a keresetkiegészítés.
Ellenzős sapkás fiú érkezik — zeneakadémista. Egy asszony, aki félti a kislányát, s ezért napközben otthon akar lenni. Hogy hány éves a kislánya? Húsz.
Már fél öt is elmúlt és még miniig nem indulhatnak. Minden lapot átszámoltak már, de a Népszava „úszik”.
Végre megérkezik az is és ettől kezdve be se csukódik az ajtó. Mindenki siet a saját utcájába. Kint teljes sötétség és mínusz 10 fok.
Salamon Magda
Kiemelt kép: Fortepan / Bauer Sándor
Nők Lapja 1972/6. (Forrás: Nők Lapja archívum)
