Az első anyósomtól – akit hivatalosan végül egyáltalán nem is nevezhettem annak, hiszen idejekorán elváltak útjaink a fiával – az első karácsonyra egy félig üres zacskó kesudiót kaptam ajándékba. Szépen visszacsomagolva, lecelluxozva. Nagyon zavarba jöttem, és persze úgy tettem, mintha észre sem venném, óvatosan belecsúsztattam a retikülömbe.

Ma már csak nevetek az egészen, és utóbb én is azt gondolom, párom édesanyja nem így szerette volna jelezni nekem „meg nem becsülését”, hanem egyszerűen elfelejtette, hogy én is megyek karácsonyi látogatásra hozzá, és hirtelenjében pánikszerűen így próbálta megoldani a helyzetet. Végül is elegendő kesudió volt még a zacskóban, tulajdonképpen nem is félig üres volt, hanem félig tele, én pedig akkor kóstoltam először ezt a diófélét, így én tartozom köszönettel neki, hogy kinyitotta a szememet a világra.

Megérteni egymás történetét

Mivel a Nők Lapját javarészt nők olvassák, és zömüknek inkább anyós-, mint apósproblémája akad – és persze ugyanez igaz visszafelé –, megpróbáltam összeszedni, milyen típusú anyósok léteznek, már az anyósoknak abból a köréből, akik nem rajonganak menyükért, és hogy mégis mit tehetünk – nem, nem ellenük, hanem: értük.

Nincs fontossági sorrend, legyen első a listán az az anyós, akinek senki sem jó. Ha jól keres a meny, az a baj – a karrierjére koncentrál, ahelyett, hogy a családra figyelne… –, ha csinos a lány, akkor az – kondiba jár, ahelyett, hogy otthon takarítana… – , az sem tetszik neki, ha modern szemléletben neveli a gyereket, ahelyett, hogy szigorú lenne vele. És egyáltalán: hogy beszél a fiával, nem is vasal rá, és sosem kap az a szegény gyerek rántott húst, csak ha ő, azaz az anyós készít neki.

Éljünk a gyanúperrel, hogy az ilyen anyós alapvetően ilyen típusú ember is, kákán is csomót kereső, elégedetlenségének hangot adó, konfrontatív, nem egyenes.

Gondoljuk át, mit tennénk, ha ilyen emberrel hozna össze a sors egy munkahelyen, hogyan próbálnánk ott kezelni a helyzetet. Azonkívül, hogy ha túl messzire megy, jelentjük a főnöknek – pont úgy, bár nyilván nem olyan gyakran, mint anyósunk viselkedését a fiának.