„Az olvasók már várták – írták és mondták a szerzői esteken –, hiszen általában kétévente jelenik meg új könyvem. Ez már a tizenharmadik, és örömmel mondhatom, talán rám szoktak. Talán veszik az adást, hogy végtelenül szeretem őket, és tudatosan soha senkit sem akarok bántani. Annyira rondának tartom a világot magunk körül, hogy magamra azt a szerepet osztottam ki: vagy segíts, akinek csak tudsz, vagy fogd be a szád – mondja el a hitvallását V. Kulcsár Ildikó a Női Váltónak adott interjújában. – Nagyon szeretem az embereket, olyannak, amilyenek – ez sokak szerint születési hiba… –, egyetlen típus irritál, a »tőlem nő a fű« alapállású ember. A politikusok között rengeteg ilyen van. Rosszul vagyok tőlük. Nem vagyok hajlandó elfogadni az efféle emberek miatt kialakuló kollektív rosszkedvet.”
Egy kis könny, egy kis nevetés
A most megjelent könyve Ecet és méz címet kapta, és nagyjából 60 százaléka új tartalom, 40 százalék pedig a legkedvesebb írásai a Nők Lapjából. „A Meghívom egy kávéra rovatomba rengetegen jelentkeznek: a dolgozószobámban halomban állnak a kinyomtatott, tematizálva gyűjtött e-mailek. Ilyen a másik rovat is, a Ne félj, mesélj! Ma is jött egy olyan levél, hogy rögtön hívtam a szerkesztőt: ezt meg kell írnom, mert annyira aktuális. Ezekből kerülnek be a könyvbe a kedvenceim, a többi meg novella. E történeteket nem lehet a Nők Lapjába gyömöszölni. Mélyebbek, keserűbbek, pikírtebbek, abszurdabbak, drámaibbak vagy csak kacskaringósabbak, mint amit egy népszerű magazin elbír.”
„Szokták mondani, hogy a könyveimen egyszerre kell sírni és nevetni, de ezen egy picit többet tépelődnek és igen, könnyeznek az olvasók, mint a korábbiakon. Ami érthető, mert élünk egy világban, és ez körénk rakja a nem túl kellemes díszleteit. Most nehezebb mosolymankókat találni, hogy holnap is érdemes legyen felkelni, és ez lehetőleg örömmel történjen, különben megette a fene!”
Ildikó mindig is vállalta, hogy az első házassága nem sikerült, de a második annál inkább, és azóta boldog mozaikcsaládként élnek az ő és párja „készen kapott gyerekeivel”. „Ott van még témának a családom, öt gyerekkel. Tamás hozott kettőt ajándékba, én hármat, és így lett öt, de mindet mi neveltük fel.Az elsőt úgy rontottam el, ahogy egy valóságtól elrugaszkodott bölcsészhez illik. Olyan hülyén. Éppúgy hibás vagyok, mint az első férjem. De a második az szuper, felírnám receptre!” – meséli, és elárulta, hogy a családja rengeteg inspirációt nyújt számra. – Én nagyon korán szültem, tehát már unokák is körbevesznek! Hatan. Két kislány, négy fiú – jelzem, jó focikapust csináltak belőlem –, és júliusban érkezik a hetedik. Ez izgalom, csoda, boldogság.”
Utcáról esett be a szerkesztőségbe
„Csak 1990-ben lettem újságíró, sok mindent csináltam előtte a tanári diplomáimnak köszönhetően, a Bálint György Újságíró Akadémiát is akkor végeztem el, egyetem után. Engem az utcáról vettek fel a Nők Lapjához. Éppen akkor GYES-en voltam Pannival, aki angyali jó gyerek volt, tudtam mellette dolgozni. Tehát küldözgettem a szerkesztőségbe cikkeket, glosszákat, kis publikat postán, de nem mertem bemenni. Ez ’88-89-ben volt – emlékszik vissza a kezdetekre. – Révai Vali (Révai Valéria – a szerk.) volt a főszerkesztő, beszélgetettünk vagy másfél órát, és mondta, pár nap múlva értesít. Fölajánlottak egy státuszt a Nők Lapjánál. Akkor, amikor épp másodszor mentem férjhez, és lett hirtelen a három gyerekemből öt, azaz a nyakamba zuhant egy óriási család, a valódi szerelem és a szerelmetes munkám.”
„Engem el fognak felejteni, ha nem írok könyveket és kiszállok netán a Nők Lapjából. De könyvtervem még nagyon sok van!
Feltehetően megmarad majd néhány kötetem, de nem én működtetem a világot, és senki nem pótolhatatlan. Te se, én se, más se.
De a milliárdos se. A hatalmas birodalmak tulajdonosai is pótolhatók. Ha ezt tudod, sokkal kellemesebbek a hétköznapjaid, mert mihelyst valaki Istenné meg saját szobrává akar válni, akkor sérülékeny lesz és nevetséges. Tudnod kell, ki vagy. Nem vagy tehetségtelen szelete a világnak, de ennyi. Nem vagy Che Guevara, nem vagy Einstein. Utóbbiból 3000 évente születik egy…
Én azt hiszem, a családomat, a szabadságot és az életet szeretem nagyon, aminek fontos része az írás! Imádom a zenét (hallgatni) a festményeket, szobrokat, épületeket (csodálni) imádok csavarogni más vidékeken, földrészeken, és szeretek segíteni másokon, de a legnagyobb örömforrás mégiscsak az írás, hiszen nincs érdekesebb a világon, mint a másik ember.”
Forrás: Női Váltó, kiemelt kép: Nők Lapja