Távolinak tűnt a tél. A Nap még nem erőtlen korongként sajnálkozott a Föld nevű bolygón didergő embereken, inkább lágyan simogatta az arcunkat, míg a szépséges solymári temetőben gyülekeztünk. Sokan voltunk, halkan beszélgettünk: Emlékszel, amikor Éva…? Valószínűtlenül éreztem magam, összecsúszott múlt és jelen. Láttam a feliratot, dr. Baán Éva, élt kilencvennégy évet, ő mégis mellettem állt, ahogy egész felnőtt életemben. Pedig amikor sok esztendővel ezelőtt körzeti gyerekorvosként hivatalból meglátogatott, egyre csak bőgtem. Mert anyukám Zuglóban tanított, a férjem dolgozott, a nagyimnak fájt a lába, tehát egyedül bénáztam a nagyokat alvó, gyönyörű kisbabámmal, aki nem akart enni, inni. A diplomámon épp megszáradt a tinta, remek előadást tudtam volna tartani a kiságya mellett Dosztojevszkij regényeiről, de fogalmam sem volt, hogyan tartsam életben. Éva gyorsan felmérte, gyerek szült gyereket, tehát türelmesen magyarázta, mit kell tennem, hogy az etetés öröm legyen a kisbabámnak, de nekem is. Megjegyzett magának, ezután hetente látogatott. Óriási körzete volt, mégis jött önként, fizetség nélkül a Dohány utcai, kicsi lakásba, segített, dicsért, tanított. Például répafőzeléket készíteni – végre evett a kislányom! –, vagy spenótot főzni kisbaba módra. Közben sokat beszélgettünk, és tapasztaltam, mennyire felbosszantja az esélyegyenlőtlenség, a gyerekek kiszolgáltatottsága, és ahol csak tud, segít. Az is kiderült, egyidős anyukámmal, én pedig a lányával, imádja a komolyzenét, az irodalmat, az utazást. Barátom lett, csodáltam őt. Mert meghalt a férje, akit nagyon szeretett, mégis képes volt talpra állni, humorral-szeretettel gyógyítani. Csodáltam, mert sziszifuszi munkát végzett, amikor borzalmas körülmények között, Líbiában gyógyított kicsiket, mert láttam a Péterfy Sándor utcai rendelőben, amint karjában egy pici, cigány kisfiúval viharzott a fülészetre, mert azonnali szakorvosi segítség kellett, és csodáltam, mert bárhol laktam is, ő jött. Reggel, este, éjszaka, bármikor, pedig a második házasságom jóvoltából öt gyerek gondját akasztottam a nyakába, s ahogy kihallottam a temetői beszélgetésekből, másokkal is így bánt.