Kérdés: „Az óvodában vitába keveredtünk a vezető óvónővel. Mi, szülők, arra hivatkoztunk, hogy a Nők Lapja 6. számának, 45. oldalán részletesen olvashattunk arról, hogy mit jelent az, hogy az iskolába lépés előtt álló gyereknek „kötelező” óvodába járni és hogy az ott mondottakból kiderül, hogy ezt a kötelezőséget a gyerek elemi érdekei felől kell nézni. Ha otthoni körülményei és egész fejlődése őt természetes módon iskolaéretté tették és a szülő úgy látja jónak, hogy hosszabb időre otthon tartsa vagy nagymamájához küldje, esetleg elutazzon vele, akkor ezt megteheti, ha előzetesen bejelenti, illetve igazolja. Ha az a veszély fenyeget, hogy a gyerek azért nem válik iskolaéretté, mert nem jár óvodába, akkor a gyerek érdekében kötelező számára, hogy óvodába menjen. A vezető óvónő azt mondta, hogy az óvodai nagycsoportot tulajdonképpen az iskola nulladik osztályának kell tekinteni, ahol rendszeres tanulással kell készülni az iskolai életre, s hogy ő, a maga részéről, csak három napra fogadja el a szülő igazolását, ennél hosszabb időre orvosi igazolást kér. Azt is mondta, hogy ő nem ismer olyan rendelkezést, amely ezt másként szabályozná. Kinek van igaza?”

Válasz: A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM-rendelet 20. §-ának második pontja erről a kérdésről a következőket mondja (csak az óvodára vonatkozó részt idézem): „Ha a gyermek az óvodai foglalkozásról… távol marad, mulasztását igazolnia kell. A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha a szülő előzetesen bejelentette az óvónőnek, hogy gyermekét nem viszi el az óvodába.”

Íme a rendelkezés, amely mint látja, egészen másként szabályozza az óvodai hiányzást, mint ahogy ezt – teljesen szabálytalanul – a vezető óvónő elképzeli.

És ami talán még ennél is fontosabb: szó sincs arról, hogy az óvodai nagycsoportot „tulajdonképpen az iskola nulladik osztályának kell tekinteni, ahol rendszeres tanulással kell készülni az iskolai életre!”

Ellenkezőleg!

Az óvodai nagycsoport az óvoda szerves része, ahol óvodai tevékenységek folynak, melyek közül a legfontosabb -és legfejlesztőbb- a szabad játék. Nagyon fontos még a mese, a versmondás, az együttes éneklés-zenélés, a szabad levegőn végzett mozgásos tevékenységek, az ábrázolás különböző szabad, kötetlen formái. Amit a gyerek az óvodában „tanul”, azt elsősorban ezekből és az ezekhez kapcsolódó beszélgetésekből tanulja, valamint abból, hogy szabadon, spontán indíttatásból utánozza az óvónők, vagy -vegyes csoportban- a nagyobbak tevékenységét. Az óvodás figyelme önkéntelen, nem szándékosan irányítható, de nagyon mélyre hatoló, intenzív. Valójában: az iskola első két osztályának kellene sokkal óvodaszerűbbé válnia ahhoz, hogy a gyerekeket életkoruknak megfelelően fejlessze, nem pedig az óvodának kellene valamiféle „nulladik” iskolai osztályt berendezni és működtetni. Ez az utóbbi felfogás a gyerek fejlődését illetően kifejezetten káros, testi és lelki értelemben is roncsoló. (Bizonyos esetekben ez a roncsoló hatás azonnal mutatkozik: a gyerek nyugtalan, szorongó állapotaiban, feszültségének növekedésében; máskor csak évek – néha évtizedek – múlva.)

Kiemelt kép: Fortepan / Déri György

Nők Lapja 1996/9. (Forrás: Nők Lapja archívum)