Kérdés: „A mi óvodánkból – amely egyetlen az egész környéken, a következőbe csak hosszú buszozással lehet eljutni – a vezető óvónő elküldte azt a csoportvezető óvónőt, akit a gyerekek és a szülők rajongásig szerettek, létszámleépítés címén. Ott tartotta viszont egy rokonát, és ő kapta meg ebben az óvodai évben a csoport vezetését. Most lettek a gyerekeink nagycsoportosok, jövőre mennének iskolába. Néhány szülő el tudta intézni, hogy gyerekét visszaadják a középső csoportban, s azt ismételje, mondván, hogy ők úgyis csak egy évvel később szeretnék a gyereküket iskolába küldeni. (Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de ismertük annak az óvónőnek a kemény, de azt is mondhatnám erőszakos ,,nevelési módszereit”, aki a csoportot megkapta. Az én kislányom novemberig járt az óvodába, de egyre jobban félt, egyre többet sírdogált otthon, aztán elkezdett éjszaka sikoltozni. A módszerek között volt vízmegvonás, erőszakos megetetés, pincébe csukással való fenyegetés, vigyázzállás gyakorlása stb.) A karácsonyi szünetben minden rendeződött. Ahogy az óvoda elkezdődött, a tünetek is újra előjöttek. Szóltam a vezető óvónőnek, hogy mivel én úgyis otthon vagyok a kisebb gyerekekkel, Ágit is otthon fogom tartani. (Tudom, hogy sok más szülő is ezt a tervet forgatja a fejében.) A vezető óvónő közölte, hogy ezt nem tehetem meg, mert »az ötödik életévtől kezdve az óvoda kötelező.« Ha netán mégis eszembe jutna, hogy a gyereket otthon tartom, én csak három napot igazolhatok, ezen túl orvosi igazolás kell. Nagyszerű gyerekorvosunk, akiben teljesen megbízom, egyértelműen azt tanácsolta, hogy egyelőre tartsam itthon a gyereket. Ő azt mondta, hogy szerinte azoknak a gyerekeknek kötelező az ötödik életév betöltése után óvodába járni, akiknek a fejlődését az otthoni környezet nem tudja kellőképpen biztosítani. Nálunk viszont ilyen probléma nincs, és soha nem is volt semmiféle gond a gyerekek testi-lelki-szellemi fejlődésével; a doktor bácsi szerint Ági már most iskolaérett. Tényleg kötelezhet engem a vezető óvónő arra, hogy Ágit óvodába járassam nyilvánvaló szükségletei vagy érdeke ellenére, egyszóval, hogy kitegyem az őt ott érő testi és lelki inzultusoknak?”

Válasz: A gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény — melyet a Magyar Köztársaság képviselője 1990. március 14-én írt alá – kimondja, hogy: „A szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban.” (I. rész, 3. cikk, 1. pont) Igaz ugyan, hogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24. paragrafusának 2. pontja kimondja: „a gyermek — ha e törvény másképp nem rendelkezik -, ötödik életévének betöltésétől kezdve óvodai nevelés keretében folyó, iskolai életmódra felkészítő foglalkozáson köteles részt venni”, de ugyanennek a törvénynek a 69. paragrafusa (1. pont) kimondja, hogy „A gyermeket kérelemre” (a szülő kérelmére) „az óvodai nevelés keretében folyó iskolai életmódra felkészítő foglalkozások alól az óvoda vezetője felmentheti.”

Hogy a doktor úr helyesen értelmezi a dolgot, azt e paragrafusnak az a kitétele is alátámasztja: „ha családi körülményei, képességének kibontakoztatása” ezt indokolják.

Az 1994. évi II. számú végrehajtási utasítás arról beszél, hogy ha az óvodás hét napnál többet hiányzik igazolatlanul, akkor az óvoda vezetője, majd a jegyző, felszólíthatják a szülőket, hogy tegyenek eleget az óvodai foglalkozásokon való részvétel kötelezettségének. De ha például az óvodás két hétig a nagymamájánál van, és a szülő ezt igazolja, ez természetesen ugyanúgy igazolt mulasztásnak számít, mintha például a szülő utazásra viszi magával a gyerekét. (Egy intézmény szervezeti és működési szabályzata kimondhatja ugyan, hogy ő három nap után orvosi igazolást kér, de ezt csak a szülőkkel való előzetes egyeztetés után teheti meg.)

Meg kellene értenünk végre, hogy az óvoda – és az iskola – nem valamiféle hatalomgyakorló állam kinyújtott csápja, amelyik a gyerek érdekeit semmibe véve, beleavatkozhat a család életébe; meg kellene szoknunk, hogy a gyerek neveléséért elsősorban a család felelős, és ő dönti el, hogyan akarja nevelni és fejleszteni gyermekét mindaddig, amíg ez a döntése nem veszélyezteti a gyermek érdekét. Tudomásul kellene vennünk, hogy Magyarországon az új oktatási törvény életbelépése óta iskolába járási kötelezettség sincs (!), csak tankötelezettség, ami azt jelenti, hogy a gyerek számára hatodik életéve betöltése után biztosítanunk kell, hogy tanulhasson. De a szülő dönti el, hogy ezt a tanulási kötelezettségét a gyerek iskolába járással vagy magántanulóként teljesíti-e! (7. paragrafus) Csak akkor kötelezhető a gyerek arra, hogy iskolába járással teljesítse tankötelezettségét, ha attól lehet tartani, hogy számára hátrányos az, hogy magántanuló.

Ági esetében nyilvánvalónak látszik, hogy számára az óvodába járás hátrányos a jelenlegi körülmények között, és mind a közoktatásról szóló törvény, mind a gyermekek jogairól szóló egyezmény alapján a vezető óvónőnek meg kell adnia a felmentést Ági kötelező óvodába járása alól, a szülő kérése, Ági fejlettsége és testi-lelki érdekének szem előtt tartása, valamint – ha ez szükséges – az orvos vagy más szakember szakvéleménye alapján, mely azt igazolja, hogy Ági nemhogy hátrányt szenvedne ezzel a felmentéssel, hanem „mindenekfelett álló érdekét” éppenséggel ez az intézkedés veszi figyelembe.

Kiemelt kép: Fortepan / Szent-tamási Mihály

Nők Lapja 1996/6. (Forrás: Nők Lapja archívum)