A kesztyű

Nemcsak Schiller költeményében próbája női hiúságnak és lovagi erénynek —, hanem a bálteremben is! A kesztyű szép, de kényelmetlen, nem lehet benne: cigarettázni, inni, enni. Legtöbbünknek még tánchoz is szokatlan. Mégis hordjuk, sőt jó játék, ha nem visszük túlzásba — ugyanez vonatkozik a kesztyű alkalmatos helyen és pillanatban történő leejtésére is. E kesztyű-manőver két veszélye: esetleg magunk hajolhatunk le érte, vagy nem az siet először szolgálatunkra, akinek e kis társadalmi munkát szántuk. Mindkét esetben könnyedén kell viselkedni, királynői pózok, illetve csalódott szájbiggyesztés nélkül, gyorsan lehajolni, vagy kedvesen megköszönni a szívességet. Mert a szívesség, előzékenység a bálteremben is az — adható és kapható és megköszönhető — nem pedig köteles hódolat egy éjszakára királynővé vedlett szerény személyünk előtt. Fiúknak szóló intelem: kesztyűs kezet megcsókolni nem illendő. Még kevésbé illendő: elszántan és körülményesen hámozgatni a női kacsóról a kesztyűt. Kezet forrón megszorítani (kesztyűset vagy fedetlent) oly bonyolult és szerteágazó illemtani problémákat rejt magában, hogy méltó fejtegetésére e szűk helyen nem is vállalkozhatunk. Ismét a kesztyű leejtéséről: felemelni még akkor is illik, ha a hölgytől az égvilágon semmit se akarunk. A terem másik végéből légvonalban, akadályt nem ismerve odarohanni még akkor sem, ha szándékaink vannak.

Hosszú ruha – rövid ruha

Nem illemtani, hanem divat probléma. Az illem körébe tartozik viszont az, hogy egyesek a rövid ruhát a ,,még annál is rövidebbel” tévesztik össze. Ez nemcsak illetlen, hanem csúnya is. Báli ruhát tehát éppen ezért tanácsos úgy felpróbálni, hogy a nagy tükör előtt nemcsak megállunk, hanem megperdülünk, sőt le is ülünk. (Székre.) Egy idei nagy vidéki bál meghívójában olvastuk: megjelenés férfiaknak sötét ünnepi ruhában, hölgyeknek ,,az alkalomhoz illő” öltözékben. Tanácstalanoknak sötét útmutatás. Persze, hogy nagyon szépek szeretnénk lenni! Legyünk is, de ne mindenáron. A fűző, mely egész éjjel nyársat nyelt testtartásra kényszerít, a mély dekoltázs, amely annyira feszélyez, hogy gátol a szabad mozgásban — többet vesz el szépségünkből, mint amennyit adhatna hozzá… Fiúknak: szép ruhát szépen megdicsérni — illik. Az imádódat más nő rovására dicsérni: soha! Jó érzésű, okos lány az ilyen bóknak nem is örül. Megérzi kétélűségét, bele tudja képzelni magát az áldozat helyzetébe — néhány hónap múlva belőle is lehet ,,Bezzeg a Rózsi…”

Gardírozni, vagy sem…

— ez itt a kérdés. Nagyon fiatal lányt tanácsos elkísérni a bálba. (Kevésbé fiatalt, persze, még tanácsosabb volna, de hát…) Az az érzésünk, hogy azok, akik elszántan tiltakoznak a felügyelet ellen, nem az illemszabályok nem ismerése miatt cselekszenek így, tehát nem is hasznosíthatnák a mi tanácsainkat. Még fontosabb kérdés: ha mégis van ,,gardedám” — csúnya, de közérthető ifjúsági nyelven ,,elefánt” —, hogyan viselkedjünk vele. Lányoknak: ne duzzogjatok. Méltányoljátok anyai, nővéri, vagy akár sógornői kötelességtudását legalább egy kis kedvességgel. Otthon: ne fosszátok meg egyetlen karperecétől, nylonstólájától azért, hogy ti még fényesebben ragyogjatok. A bálban: dicsérjétek a mama vagy a néni ruháját, vonjátok be a beszélgetésbe — meglátjátok, ez még politikának se rossz. Még jobb politika, fiúknak: szíve mélyén a gardedám is nő — kérjétek táncra!

Táncrend

A kedves, szép szokás, az írott táncrend: lassan feledésbe menő hagyomány. A tánc íratlan rendje a fiúknak: a szűkebb társaság minden hölgyét illik megtáncoltatni, méghozzá úgy, hogy ne lássék kötelességnek. Ha fél órát is tart az udvariassági tánc, legfeljebb más fiú léphet közbe, s ez kötelessége, még akkor is, ha most már a kötelező fél óra őt fenyegeti. Baráti társaságban szabad lekérni, sőt illik, a hölgyet átadni kötelező… így mondjuk: kérni és átadni, nem elrángatni és továbbpenderíteni. Lányok! Minden táncos: ember — nemcsak az, akivel szívesen táncolunk. Táncot visszautasítani csak nagyon alapos okkal szabad, ugyanazt a táncot másnak adni még akkor is beláthatatlan következményeket magában rejtő illetlenség.

Hogyan illik szépen árulni a petrezselymet? Hogyan illik elviselhetően állni a majomszigeten? Ilyesmiről — mivel ma már csak hírből ismerjük — szó se essék.

Osvát Katalin

Nők Lapja 1962/9. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Magyar Hírek folyóirat