Amikor készültem erre az interjúra, meglepett, milyen kevés dolgot találtam, mert az ismertsége alapján azt hittem, sokkal több cikk, podcast vagy videó lesz önről az interneten, de nem volt. Megnéztem azt is, mennyire van jelen a közösségi médiában: a Wikipédia oldala mellett egyetlen Facebook oldalt találtam, és arra is ki van írva, hogy végleg bezárt.

Tényleg? Pedig nem akarom… Hát igen, ezt még tanulnom kell. De én azok közé tartozom, akik kevéssé osztják meg a magánéletüket a külvilággal. Ez nem titkolódzás, hanem lelki alkat kérdése, egyszerűen ilyen vagyok.

Nem igényli a figyelmet?

A munkámban nagyon, de a magánéletemben nem, ott sokkal inkább megfigyelő szeretek lenni, mint megfigyelt. Azon keresztül szeretnék az emberekhez kapcsolódni, amit csinálok, és nem azon keresztül, ahogy élek. Mindig úgy gondoltam, a velem és a körülöttem élőkkel történő dolgok csak ránk tartoznak. Az elmúlt években viszont egyre jobban érzem a nyomást, hogy mutassam meg ezeket másoknak, a nagyvilágnak is. Szokták mondani, hogy többet kellene törődnöm az ilyenfajta önmarketinggel.

De nem úgy van, hogy a rendezők, producerek is figyelik, hogy az emberek mit gondolnak egy-egy színészről, és aszerint választják ki valamelyik szerepre?

Szerintem nem csak ettől függ. Ez egy szakma, amit lehet jól és rosszul csinálni, és nem feltétlenül csak az számít, ki milyen képet fest magáról a közösségi médiában. Egy konkrét feladat megoldásánál mégiscsak az a fontos, ki milyen tehetséges, és nem az, mennyit posztol a facebookra.

Országos népszerűségre az 1987-ben indult Szomszédok sorozattal tett szert; Almát, a pincérnőt alakította. Mit gondol, a sorozat inkább segítette vagy hátráltatta a pályáján?

Azokban az években, amikor nagyon-nagyon népszerűek voltunk, egy kéthetente jelentkező széria félórás epizódjaival olyasmit értünk el, ami ma egyszerűen elképzelhetetlen lenne. Akkor a szakma egy része ezt nem tartotta értékesnek. Ám hogy ma itt ülünk és beszélgetünk, ennek a sorozatnak is köszönhető. A Szomszédok hatása akkor elképesztően nagy volt, és persze ezzel együtt a terhe is. Mára viszont, ahogy a kultúra egy része elpiacosodott, a népszerűség alapvető tőkévé vált a művészek életében.