Három művészt idézünk meg, akik kivételes tehetségük és szerencsétlen egyéni sorsuk következtében hátborzongató pokoljárásra invitálnak a beteg elme útvesztőibe. S miközben viszolygunk és gyönyörködünk, nem kerülhetjük ki a kérdést: van-e összefüggés a művészi tehetség és a lélek betegsége között?

A gyilkossá vált orvos-író: Csáth Géza

Talán ő az, aki a psziché végzetes deformitását a legjobban ismerte és a legteljesebben élte meg. Ideggyógyászként pontosan tisztában volt a tünetekkel és kórokokkal, és a sors különös szeszélye folytán ezeket önmagán is tanulmányozhatta. „Csáth Géza orvos. Pszichiáter, aki tudja, hogy lelki életünkben nincsenek csodák és véletlenek, a lelkünk történései éppen olyan végzetesek, mint a szívünk, a vesénk, a májunk működése…” – írta róla unokatestvére, Kosztolányi Dezső. A feleségét meggyilkoló Csáth élete tragikus ívet írt le az orvosi diplomától és irodalmi sikerektől a szándékosan kialakított morfinfüggőségen át a gyilkos elmebajig, majd az őrültek házáig, s végül az öngyilkosságig. Törvényszerű volt-e mindez: génjeiben hordozta-e végzetét, vagy a szörnyű végkifejletet a narkotikumok okozták – ki tudja? Annyi biztos, hogy sokoldalú tehetség volt (felvételizett a Zeneakadémiára, orvosként végzett, zenekritikusként és íróként is sikert aratott). Gazdag életművének talán legsötétebb darabjai novellái, amelyek rettenetes légkörét éppen az adja, hogy vérfagyasztóan hitelesek. Az irodalomtörténet máig nem tisztázta, melyikeket tekinthetjük idegorvosi praxisából átemelt esettanulmánynak, és melyek örökítik meg saját pokoljárását. Novelláinak hősei céltalanul és tehetetlenül sodródnak, rettenetes indulataiknak és irracionális érzelmeiknek kiszolgáltatva. Logikát, ésszerű indítékot, életcélt, mely megnyugvást és irányt adhatna, keresve sem találunk itt: annál inkább oktalan dühöt, elkeseredést, emóciók fel- és ellobbanó villanását. S a feltámadó harag, a gyilkos ösztönök, a lélek legsötétebb mélyén gyökerező beteges motivációk iszonyatos eseményeket szülnek, amelyek rettenetét csak fokozza a távolságtartó, közönyös, tényszerű leírás, a tárgyszerű, hűvös fogalmazás, a minden érzelmet nélkülöző, hidegen kongó kijelentő mondatok sora.

Dermesztő novellák ezek, s mind közül talán a legsötétebb a már címében is rettenetet hordozó Fekete csönd, amit nemigen lehet borzadás és iszonyat nélkül végigolvasni. Gyanítható, hogy a világirodalomban senki nem írta le ennél tökéletesebben, filmszerűbben, hitelesebben és láttatóbban, mit élhet át a skizofréniával, tévképzetekkel küszködő beteg, mit érezhet, ha közelít a roham, ami ellen lehetetlen küzdeni.

…

Ha kíváncsiak vagytok Csáth Géza élettörténetének a folytatására, illetve Franz Kafka és Gulácsy Lajos történetére, keressétek a cikket a Nők Lapja Psziché legfrissebb, 2017/01. számában!

Szöveg: Kovács-Cohner Róbert

Fotó: Nők Lapja Psziché Archív