Pont egy éve forgattátok a filmet. Jó érzés volt végre találkozni a eredménnyel?

Szakács Hajnalka: Annyira szerettünk ezen a filmen dolgozni, és annyira vártuk, hogy végre láthassuk, hogy a premier olyan emelkedett hangulatban telt, mintha egy gyermek születésénél lettünk volna jelen.

Bölkény Balázs: Bevallom, nagyon izgultam. Jó volt újra találkozni a többiekkel, ez oldotta a feszültséget, de amikor le kellett ülnöm megnézni a filmet, visszatért a félelmem. Sokszor inkább a lépcsőre meredtem, amikor az én jeleneteim következtek.

Ennek ellenére elégedett voltál magaddal?

B. B.: Volt két-három jelenet, amit jobban is megoldhattam volna, de le kell nyugodnom, és meg kell néznem még párszor a filmet.

Maximalista vagy?

B. B.: Azt hiszem, igen.

Sz. H.: Az egyik forgatási napon azon nevetgéltünk, hogy itt állunk megszeppenve, két rágódó színész, akik folyamatosan megkérdőjelezik önmagukat és a pályán való létjogosultságukat, és nem értjük, miért éppen mi játszunk el két ekkora kaliberű figurát.

B. B.: Közben ez azért átfordult. Jót tett, hogy magabiztos karaktereket alakítottunk. Az osztályfőnököm, Cserhalmi György mondta a forgatás előtt, tartsam szem előtt, hogy Karinthy pozitív értelemben nagyon szerette saját magát és az életet, szeressem én is jobban önmagam.

Azért Karinthynak és Böhm Arankának is megvoltak a maguk bizonytalanságai.

Sz. H.: Aranka minden pillanatban tett azért, hogy ezt „felül tudja viselkedni”, hogy az ő féltve őrzött titka maradjon, hogy belül picinek érzi önmagát, és ehhez hihetetlenül nagy eszköztárral rendelkezett. Én a saját életemben ezt nem tudom megtenni.

B. B.: De törekszel rá?

Sz. H.: Próbálom megtanulni, hogy elfogadjam, tele vagyok frusztrációkkal, félelmekkel, kérdésekkel, hogy minél természetesebb legyen számomra, hogy nem tudok mindig mindenhol maximálisan megfelelni.