Mi a legveszélyesebb az egészségünkre nézve? Rutinból rá is vághatjuk: mozgáshiány, stressz, túlsúly, dohányzás… De a magány az új dohányzás: károsabb, mint napi két doboz cigi.

És elsősorban a férfiakat fenyegeti.

Érzelmi felelősnő

Akad-e, aki soha nem érezte még, hogy partnerének ő a terapeutája, legfőbb bizalmasa – gyakran az egyetlen, akit társa, férje képes beavatni bizalmába, akit kitüntet minden nyűgével és nyilaival?

Egyszer régen volt egy pasim (na jó, nem egy…), aki rendszeresen rám zúdította rémes főnökének legújabb húzásait, anyjával való kapcsolatának szappanoperába illő fordulatait. Muszáj professzionális segítséget kérned, hajtogattam neki, én csak a csajod szeretnék lenni! Egyszer azt találta mondani, ugyan, minek a terapeuta, amikor itt vagy nekem te! Anyád, vágtam volna rá szívem szerint, legyél szíves hozzá fordulni, de kínomban azt mondtam, húszezer forint, számlát tudok adni. Milyen vicces vagy!, szólt, és véget is ért a kapcsolatunk. Nem volt képes elfogadni, hogy segítségre van szüksége.    

Közhely, de pusztító erejű jelenség, hogy a férfiak nem képesek az érzelmeiket szavakba önteni, sőt, még a barátaik előtt sem merik felvállalni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy alig vannak – nem érzelmeik, hanem barátaik.

Az USA tisztifőorvosa a férfiak egészségét leginkább fenyegető új járványnak nevezte azt, hogy – saját bevallásuk szerint – négyből három férfinak nincsenek megbízható barátai. Barát az, akinek el tudjuk mondani, ami fáj, akivel rendszeresen vannak közös élményeink. De nem barát a cimbi, a haver, akivel ugyan el lehet menni berúgni, de a közös italozáson túl nem terjed a kapcsolat. Nem merül fel, ki mivel küzd, miben lenne akár életbevágó szüksége megértésre. A férfiak körében magasabb az öngyilkosságok száma, a negyvenes éveiktől rosszabb az egészségi állapotuk, és még mindig alacsonyabb az átlagéletkoruk, mint a nőké.

Érzelmek = gyengeség?

Ennek egyik legfőbb oka, állítja egy amerikai tanulmány, hogy a nehéz érzéseiket (mindannyiunknak vannak, ettől vagyunk emberek) megtartják maguknak – vagy épp barátnőjüknek, feleségüknek, akik viszont szintén megroppannak az érzelmi teher alatt.

Ám mindez már a múlté!

Ez a kutatás ugyanis a Covid-járvány előtt, több mint két éve zajlott: a helyzet azóta sokkal rosszabb lett. Adataink egyelőre alig vannak – egy tavalyi, Boston Consulting-felmérés során nyugat-európai családokat kérdeztek, hogy bírják a pandémiával járó extra terheket. A nők többsége jelezte, mentálisan nincs jól. A férfiak nem mondták – ezt bevallani is félelmetes. Márpedig a Covid mindannyiunknak betett: a Maradj otthon! parancsa, a kényszerű távolságtartás barátságokat, közösségeket, családi kapcsolatokat lehetetlenített el. A home office maga az elszigeteltség, pedig a munkahely gyakran a legfontosabb társasági terepünk. A napi betevőnk megkeresése a napi lelki betevőnket is nyújthatja: egy jó dumálás, kávézás egy jó fej kollégával, egy közös ebéd oldja a stresszt, tölt. A „pszt, apa dolgozik!” szállóige lett, az álló nap zárt ajtó mögött, headsetben meetingelő családfők hada már nem sci-fi, a valóságunk.