Czóbel Béla már életében múzeumot kapott, más magyar festőt nem ért ilyen megtiszteltetés. Halála előtt egy évvel, 1975-ben nyílt meg Szentendrén a Templom téren a festő műveit bemutató állandó kiállítás. A kilencvenkét éves Czóbel maga is ott álldogált a megnyitón, a tőle megszokott módon arra az alkalomra sem öltözött fel különösebben. Már életében tudta róla mindenki, hogy nagy művész, a siker, az elismerés korán élete részévé vált. Pedig mindig a maga útját járta, igazán egyik művészeti csoportba sem tagozódott be, úgy tudott szabad és független, minden korszakában jelentőset alkotó egyéniség maradni, hogy közben nem lett magányos farkas. Nagy idők tanúja volt, sőt tanúnál jóval több, hiszen párizsi éveiben együtt állított ki a korszak óriásaival, barátja volt Matisse, Braque, Modigliani, és ismerte Picassót is, akinek dedikált albumai ott sorakoztak Czóbelék Duna-parthoz és a régi művésztelephez közel eső kis szentendrei házában.
Azt a házat ne keresse senki, jó ideje elbontották már. A helyét most Varga Imre Czóbelről készített szobra jelzi. A festő ül, ahogy a kertben üldögélt annak idején, a csíkos napernyő oltalmában. Csak akkor zegzugos kert vette körül, most füves térség, és újonnan épített modern lakóházak.
Czóbel ott volt tehát a modernizmus születésénél Párizsban, amikor megdőlt a régi és megszületett az új művészet. Beszélgetett és együtt gondolkodott a legnagyobbakkal, közösen állított ki velük, nyolc aktból álló sorozatáról a legendás Gertrude Stein azt írta, hevesebb és brutálisabb még Matisse aktjainál is. Sajnos nincs mód, hogy erről meggyőződjünk, ugyanis az első világháború kitörésekor a francia állam kiutasította az ellenséges államok polgárait, köztük Czóbelt is, lefoglalva műtermét és képeit. Egy egész korszak alkotásai tűntek el így, és hasonló történt később Berlinben is. A hiányzó képeket, azokat is, amelyeket egyszerűen csak eladott, ma már olyan nehéz megtalálni, mint tű után kutatni a szénakazalban. Lehet, hogy francia otthonok falán lógnak, és tulajdonosaiknak fogalmuk sincs róla, ki a festő, de kerülhettek New Yorktól Vlagyivosztokig bárhová. A lényeg, hogy Czóbel úgy tekinthető jelentős, nemzetközi szinten is jegyzett festőnek, hogy a legproduktívabb korszakaiból alig ismerünk műveket
Főállásban feleség
Apja, a művészetrajongó déligyümölcs-nagykereskedő vitte el arra a Rippl-Rónai-kiállításra, ahol eldöntötte, hogy az ő világa a festészet. Tanult Münchenben, még többet Párizsban, élt Hollandiában és Berlinben, majd második házasságában otthonra lelt a festők városában, Szentendrén.
Ez a bizonyos második feleség volt Modok Mária. Az utolsó nagybányai generáció tagja, Czóbelnél tizenhárom évvel fiatalabb, ígéretes festő. Úgy fest, mint egy férfi, mondták róla elismerően, ebben a megállapításban a férfi a jó szinonimája… A kis szentendrei műteremházat Modok Mária első férje, Perlaki Ede építette rajongott feleségének. Mária a festés mellett egy kulturális szalont szervezett maga köré, sok vendéget hívtak, vacsorákat adtak. Állítólag az odaadó Perlaki emiatt sikkasztott egy tekintélyes összeget, annyira szerette volna, hogy Mária boldogan élhessen a kedvteléseinek.
Czóbel Béla: Műterem, 1969, olaj, vászon, 73 x 60 cm, FMC, Czóbel Múzeum
Csakhogy amikor a harmincas évek közepén Czóbel kilátogatott Szentendrére – nagy feltűnést keltett, hogy fejest ugrott a Dunába –, egymásba szerettek Máriával. Válás, új házasság, az első férj halála, új élet, új korszak. Czóbel ötvenhét éves volt akkor, felesége negyvennégy.
