Lelkileg nagyon megterhelő, amikor egy hozzánk közel álló csenddel büntet, vagyis napokig, hetekig, hónapokig kerüli a szemkontaktust, megvonja tőlünk a szavakat, érzéseket. Az ilyesfajta viselkedés súlyos károkat okoz a kapcsolatban, és borzasztó nehéz jól reagálni rá. Fekete Edina kiderítette, mégis hogyan érdemes.
Fapofa-kísérlet. Dr. Edward Tronick amerikai fejlődéspszichológus nevezte el így vizsgálatát, amelyben azt figyelte, hogyan hat a babákra, ha a gondozójuk nem reagál a kicsi kapcsolódási kísérleteire. A filmen is megtekinthető kísérlet elején az egy év körüli kislány és édesanyja derűsen játszanak. A következő fázisban az anyuka hátat fordít, s amikor visszafordul, az addig érdeklődő arca az utasítás szerint már teljesen kifejezéstelen. Két percig kell kerülnie a baba tekintetét, és közömbös arccal ignorálni bármilyen gesztusát. Azt imitálja, amikor az anya érzelmileg hozzáférhetetlen, például depresszió, függőség miatt. A pici azonnal érzékeli a változást, és minden képességét latba veti, hogy visszaszerezze az édesanyját. Rámosolyog, kis kezével mutogat, felé hajolva, hangosabban gőgicsél. Mivel nem kap reakciót, mimikája egyre erősebb kétségbeesést tükröz. 50 másodpercnél már élesen sikít, s amikor ezzel sem ér el semmit, és édesanyja továbbra is kifejezéstelen arccal bámul, a baba ívbe feszíti testét és keservesen sírni kezd. Egy percig sem tartott a kísérlet, s a babán eluralkodott a stressz. Erre az anya feladja a pókerarcot, maga felé fordítja a bömbölő kislányt, aki először kétkedve nézi, majd megkönnyebbülten viszonozza anyukája mosolyát. Újra biztonságban van.
Passzív-agresszív bántalmazás
„A kísérletben a baba erős szeparációs szorongástól szenved, hiszen a mamája hiába van jelen, megvonta tőle a szeretetteli kapcsolódást. A csenddel verés ugyanilyen helyzetet teremt, és egy felnőtt csenddel vert is ugyanezt a feszültséget éli át: kétségbeesik és összetörik, ha egy fontos személy a vélt vagy valós sérelméért azt a kegyetlen büntetést választja, hogy elérhetetlenné teszi önmagát: elfordul tőle, nem felel, nem veszi fel a telefonhívását, nem válaszol az üzeneteire. Ez egy passzív-agresszív bántalmazás, amelynek az áldozatai attól szenvednek legjobban, hogy úgy érzik, olyan, mintha nem is léteznének, láthatatlanná váltak. Emellett a bántalmazotton eluralkodik az önvád és a kisebbrendűségi érzés, hiszen ha büntetik, kezdi elhinni, hogy tényleg vétkezett” – magyarázza Geist Klára pszichológus, pár- és családterapeuta. A szakember hangsúlyozza, hogy a csenddel büntetés egy rejtett hatalmi játszma.
„Nem minden csenddel büntető ember nárcisztikus. Állhat a háttérben kommunikációs nehézség vagy konfliktuskerülés is.”
„Aki a negatív impulzusokat adja, az kontrollt akar gyakorolni a másik felett: megvonja tőle a kapcsolódás lehetőségét, és ezzel rákényszeríti, hogy egyre nagyobb igyekezettel közeledjen, és az elutasítások hatására megtörve kérje bocsánatát.”
De vajon mi áll a jelenség hátterében, és kik használják? A családterapeuta úgy érzékeli, hogy a közvélemény ezt a viselkedést a narcisztikus személyiségzavarral élőkhöz társítja. Pedig a népességnek csupán 1–3%-a narcisztikus, miközben a jelenség ennél sokkal gyakoribb.
„Bizonyos súlyosságú narcisztikus személyiségzavarnál a csenddel verés a bántalmazó csomag része a verbális és/vagy fizikai agresszió, a gázlángolás, a külvilágtól való elszeparálás, állandó kontrollálás mellett. De nem minden csenddel verő ember narcisztikus – hangsúlyozza szakértőnk. – Állhat a háttérben kommunikációs nehézség vagy konfliktuskerülés is. Csakhogy míg az elkerülő viselkedésű vagy konfliktuskerülő ember utólag rálát viselkedésére, és kifejezi, hogy megbánta, változtatni akar, addig
a narcisztikus manipulatív módon a másikat hibáztatja és jogosnak érzi a bántalmazást.
A háttér mindhárom esetben hasonló. A csenddel verők a származási családjukban megtanulták, hogy a valós, pláne negatív érzelmeket nem lehet vállalni, mert a szülők arra adott reakciója kiszámíthatatlan, nem tudják befolyásolni, így inkább rászoknak a passzivitásra. Ez a tanult tehetetlenség. Emiatt nem mondják ki a problémáikat, hanem indirekt módon, a csendbe burkolózással fejezik ki a dühöt, elégedetlenséget. Ez teszi nehézzé a viselkedésre adott reakciót. Egy érzéseit eláruló emberrel lehet vitázni, megoldást keresni. De azzal lehetetlen, aki éppen az ignorálással büntet. És a legkeményebb kritika sem fáj annyira, mint ha levegőnek néznek minket.”
Tudatos mérgezés
A csenddel verő származási családjában a szülő is használhatta ezt a fajta kontrollt a gyerekkel szemben, aki továbbviszi a bántalmazó mintát.
„A gyereket ért igazságtalanság persze nem ad felmentést arra, hogy ő is így bánjon felnőttként a családjával. A narcisztikus viszont, mivel gyerekkorában ő volt alul, feljogosítva érzi magát, hogy most a másikat ő mérgezze tudatosan a csenddel abban az esetben, ha a kapcsolat nem elégíti ki a szeszélyeit, céljait. De sokszor nem is lehet tudni, mi váltotta ki a dühét, csupán nem kapta meg a rövidtávú »jutalomfalatot«, csodálatot, dicséretet, amire a bizonytalansága miatt rövidtávon is óriási igénye van. Ezért beleteszi magát a sértett, a kontroll révén pedig a győztes szerepébe. És ha a családtag vagy partner már nem megy bele a játszmába, nem kér bocsánatot, nem dicsőíti a nagyszerűségét, akkor eldobja, és keres mást, aki igen” – állítja a családterapeuta.
Mi a narcisztikus csenddel verésével szemben a megoldás?
„Nem a megalázkodás és a bocsánatkérés. A bántalmazó végső célja, hogy a megtört bántalmazottól megkapja az ajnározást. Ha egy erősen narcisztikus személyről van szó, aki másképp is bánt, és nem mutat bűntudatot, akkor nincs más megoldás, mint a kapcsolat lezárása. De ehhez a bántalmazottnak meg kell erősödnie, személyiségfejlődésen kell átmennie, amihez külső segítségre van szüksége.”
„Egy érzéseit eláruló emberrel lehet vitázni, megoldást keresni. De azzal lehetetlen, aki ignorálással büntet. És a legkeményebb kritika sem fáj annyira, mint ha levegőnek néznek minket.”
Visszaszerezni a kontrollt
Szakértőnk szerint a nem narcisztikus csenddel verő viselkedésre így érdemes reagálni:
„Aki konfliktuskerülésből vagy kommunikációs zavar miatt viselkedik így, tehát nem súlyos bántalmazó, hanem bizonytalan érzelmi háttérrel nőtt fel, a szülők is így viselkedtek vele, és büntették az érzései vállalásáért, azt a partnere direktebb, de nem bántó megfogalmazással ki tudja mozdítani a hallgatásból. Ilyenkor jelezni kell felé, hogy megértjük, ha vannak rossz érzései, de nem vagyunk hajlandók bocsánatot kérni, hiszen ketten vagyunk felelősek a problémáért. Érdemes következményt is kilátásba helyezni, ha a némaság nem oldódik fel. Amíg ugyanis folyik a csenddel verés, addig a kapcsolat is él. Éppen azzal szerezhetjük vissza a kontrollt, hogy azt mondjuk: nem akarunk ebben a helyzetben maradni, de ha folytatja, akkor meg fog szűnni közöttünk a kapcsolat. Az ABC-szabályt szoktuk megtanítani azoknak a pároknak, akik ezzel küzdenek. Első lépés az érzelem (affect) kifejezése: »Nagyon bánt és fáj«, majd megnevezzük a viselkedést (behaviour): »hogy így elfordulsz tőlem, és nem válaszolsz, ha beszélek hozzád«. Majd elmondjuk, hogy mire vágyunk e helyett (correction): »szeretném, ha leülnék, és megbeszélnénk, hogy miben nem értünk egyet, hiszen ebben a fenyegető csendben nem oldódik meg és nem oldódik fel semmi«. Sokat segít, ha azt is hozzátesszük, hogy miért értékes, különleges számunkra a másik, de hangsúlyozzuk, hogy a magunk jólléte is fontos. Ha ő érzi a másik határozottságát, és egyben elfogadását, megoldásra törekvését, és ez kimozdítja a lezártságból, jó esély van arra, hogy elkezd beszélni. Erősítsük meg, hogy látjuk, ő is javulást akar, most a csend már nem két napig, csak fél napig tartott, és milyen jó mind kettőnknek az, hogy meg tudjuk beszélni a problémát. Ha nem laknak együtt a felek, akkor az első lépés, hogy a bántalmazott önnyugtatással csökkentse a szorongását, és távolodjon el a helyzettől: lépjen ki a játszmából, legyen valóban csönd. Mutassa meg, hogy nem hajlandó hívogatni, kopogtatni, bocsánatot kérni, és ezzel kiszolgálni a sértett pozícióból kommunikálást. Vegye észre a másik: nincs, akit bántson, légüres tér van körülötte, és a kapcsolat megszűnhet. Ez a mai kor emberének, aki mindig aktív akar maradni, nehéz feladat. Főképp azoknak, akiket gyermekként is egyedül hagytak, és nincs belső tartalékuk a magány elviseléséhez.”
És vajon ez után a lépés után hogyan rendeződhet a helyzet, elérhető-e változás?
„Előfordulhat, hogy a csenddel verő új áldozatokat szerez magának, mert olyan sérülékeny az énje, hogy nem bír egyedül lenni, mindig kellenek a tükrök, akik kielégítik a narcisztikus igényeit. Ilyenkor szokta elkezdeni manipulálni a többi családtagot. A gyerekeit használja szövetségeseként a párja ellen, a másik gyereket a testvér ellen, akár a gyerekének a párját a saját gyereke ellen. De sokszor ahogy telik az idő, és az indulatok lehiggadnak, a passzív-agresszív viselkedés is elveszíti az üzemanyagát, hiszen az a kapcsolatból ered. És így akár ő is közeledhet. Másik kérdés, hogy újra ugyanaz marad-e a dinamika. De ma már sokan olvasnak erről a témáról, és tudják alkalmazni a korábban ismertetett asszertív kommunikációt, amellyel hosszú távon elérhető változás.”
Halálfélelembe taszított gyerekek
Az amerikai pszichológus professzor, Kipling Williams évtizedek óta kutatja a csenddel verés hatásait. Felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada alkalmazott már csenddel verést, és még többen voltak csenddel verés áldozatai. Még ma is sok szülő bünteti így órákig, akár napokig a gyerekét, pedig gyerekkorban különösen súlyos trauma átélni ezt a viselkedést, mert a kicsiknek nincs időérzékük és eszközük az önnyugtatásra. Emiatt ha csupán 5 perce tagadták meg tőlük a kapcsolódást, már azt is úgy érzékelik, örökre egyedül maradnak, ami halálfélelmet okoz bennnük, hiszen gyerekként ez egyenlő a megsemmisüléssel. A csend hatalma című könyvében Williams olyan eseteket ír le, amelyeket a kliensei könnyek között meséltek el neki. Az egyik legmegrendítőbb egy olyan nő története volt, akit az édesapja gyerekkora óta rendszeresen, hónapokon át csenddel vert, ha bármiben ellenszegült, és hiába könyörgött neki bocsánatkérésért. Felnőttként egy ilyen időszak alatt megtudta, hogy édesapja halálos beteg, napjai vannak hátra. El akart búcsúzni tőle, de az ágyban fekvő apa még ekkor is hátat fordított a lányának.
Fotó: Getty Images Hungary
A Nők Lapja Évszakok 2022/01. száma március 17-től kapható az újságosoknál!
