Négy gyönyörű nő. Tekintélyes nemzetközi díjak birtokosai, akiket Európa legtehetségesebb fiatal színésznői között tartanak számon. Mi történt? Leomlott a filmvilág kelet-európai vasfüggönye? És mire elég vajon egy nemzetközi filmdíj? Koronczay Lilla ezekről a kérdésekről is beszélgetett velük.
Borbély Alexandra: „Felnőttem a díjamhoz”
Egy forgatási szünetben beszélgetünk. Mi lesz a film címe?
B.A.: Emma és a halálfejes lepke. Egy szlovák–magyar–cseh koprodukció. 1942-ben játszódik, a színhely egy kis felvidéki falu. Én egy özvegy varrónőt alakítok benne, akinek a zsidó munkaadóit elviszik, de a kisfiuk a vonatról visszaszökik hozzám, és attól kezdve én vigyázok rá. Közben a Felvidéket visszacsatolják Magyarországhoz, folyamatosan változnak a magyar–szlovák viszonyok a faluban. Közben jönnek az SS-katonák is, és egy német tiszt megkörnyékezi Marikát (így hívnak a filmben). De ő egy szlovák gárdistába szeret bele, miközben iszonyú harcokat folytat mindenkivel, mert a magyarok a faluban szlovák kollaboránsnak nézik. Borzasztóan érdekes, ezt a háborús időszakot eddig így még nem dolgozták fel, szerintem fontos film lesz mindannyiunk számára. Nagyon nehéz szerep, rengeteg kihívást rejt, és nem csak lelkit, fizikait is. Tegnap például disznóölés volt, forró vért kellett kevergetnem, máskor meg kecskét fejni, kaszálni.
Ezeket a tudásokat gyerekkorodban sajátítottad el?
B. A.: Nem, most tanulom a film kedvéért. Ugyan egy felvidéki faluból, Nagycétényből származom, de ilyesmit soha nem kellett csinálnom, nekem az volt a dolgom, hogy tanuljak. A nagymamám mondta is, hogy „Szandra egy városi lányka”.
Egyszer azt mesélted nekem, a színésznek az a titka, hogy folyton figyel.
B. A.: Így is van. Figyelek, meg sokat beszélgetek az emberekkel, és ha nem tudok valamit, megkérem őket, hogy mutassák meg. Ahonnan csak lehet, gyűjtöm az inspirációkat, és a helyiek szívesen segítenek. Medvén forgatunk, a határ mellett, itt nagyon sok a magyar, otthon érzem magam.
„Olyan voltam még, mint egy kiscsikó, akivel megtörténik a lehetetlen, de közben azt se tudja, hol van. Csak most értettem meg, és értékelem igazán ezt a szakmát minden szépségével és nehézségével együtt.”
A Testről és lélekről című film sikere és az Európa Legjobb Színésznője díj után várható volt, hogy sok filmajánlattal árasztanak majd el. Ezek szerint bejött.
B. A.: Be, hála istennek. Sokat forgattam Szlovákiában, Csehországban, sőt most egy másik országból is megkerestek, de erről nem akarok beszélni, amíg nem biztos.
Magyarországon is készült azóta két díjnyertes filmed, a Felméri Cecília rendezte Spirál és Boldizsár Márk Drakulics elvtárs című alkotása. Mindkettő előkelő díjakat nyert a nemzetközi filmfesztiválokon.
B. A.: Igen, szerencsére nagyon jó köröket futottak külföldön ezek a filmek, és van még egy szlovák mozi is, amiben kaptam alakításdíjat. Várj csak, hogy is fordítsam le a címét? A nyúlfülű ember. Azt hiszem, így helyes.
Ugyanolyan jól beszélsz szlovákul, mint magyarul?
B. A.: Persze, kétnyelvűként nőttem fel. De azért most a magyar jobban megy, mert tizenöt éve Budapesten élek. Már egyetemre is ott jártam. De amikor hazajövök, pillanatok alatt belerázódom a szlovákba. Ebben a filmben most nem is a két nyelv a nehéz, hanem az, hogy szlovákul is, magyarul is furcsa tájszólásban kell beszélnem. És akkor még itt a német is. Szerencsére jó a hallásom, hamar rám ragadnak az akcentusok, valószínűleg ez is összefügghet a kétnyelvűséggel.
Tudom rólad, hogy időnként szoktál elégedetlenkedni, Ervin (Nagy Ervin színész, Szandra férje – a szerk.) nem győz nyugtatgatni.
B. A.: Igen, de most nagyon elégedett vagyok. A Katona József Színházban is remek feladatok várnak rám, most fogjuk próbálni Székely Kriszta rendezővel García Lorca Yerma című darabját, amiben a főszerepet játszom. Egy gyermektelen nőről szól, óriási kihívás. Alig várom! És tavaly leforgattuk a Mellékhatás című tévésorozat második évadát is, ami szintén minőségi munka volt. Kíváncsi leszek a reakciókra.
Forgatsz, és közben színházban is játszol. Igaz, hogy ez két külön szakma?
B. A.: Teljesen más a kettő, és mostanra tartok ott, hogy nagyon tudom, mi közöttük a különbség, hogy mit kíván tőlem az egyik és mit a másik. És mindkettőt nagyon élvezem. Volt egy olyan időszakom, hogy csak a film, csak a film, a színházzal szemben élt bennem egy ellenállás, de most, hogy az Othellót próbáltuk Székely Krisztával, Ascher Tamással pedig Turgenyev Apák és fiúk című darabját, újra kedvem lett a színpadon létezni, játszani. Nagy adomány, ha az ember mindkettőt csinálhatja, ráadásul más-más nyelveken. Úgyhogy én most tényleg nagyon boldog és elégedett vagyok. Olyan projektekben dolgozhatok, amelyeknek van értelme, hevítenek a nagy kihívások, meg hogy olyat csinálhatok, amit eddig nem, vagy amit mások nem mernek.
Azt mondják, aki 35 éves koráig nem éri el élete álmát, már nem is fogja. Te még 30 sem voltál, amikor a csúcsra értél.
B. A.: Kívülről valóban így tűnhet, de én igazából csak most, 35 évesen nőttem fel ahhoz az elismeréshez, amit 30 évesen kaptam. Az európai filmdíj számomra akkor csak a a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításomra vonatkozott. Olyan voltam még, mint egy kiscsikó, akivel megtörténik a lehetetlen, de közben azt se tudja, hol van. Csak most értettem meg, és értékelem igazán ezt a szakmát minden szépségével és nehézségével együtt. Hogy mennyi mindent kivesz az emberből, de mennyi mindent ad is. Szóval én inkább most, 35 évesen érzem azt, hogy a csúcsra értem.
