Messengeren hívlak, a háttérben egy szoba, tele színes kendőkkel, hangszerekkel. Hol vagy?
Szentkozmadombján. Kis falu Zalában, sok művész él itt, van fesztiválunk is, és ez a szoba az alkotóműhelyem. Itt születnek a dalaim, és innen szervezem a kulturális programokat a helyi önkormányzat megbízásából. Nem sokkal a pandémia előtt ajánlották fel ezt az állást, gondolhatod, milyen jól jött az utóbbi két évben. Korábban külsősként szerveztem már ide koncerteket a Göcsej-napra meg a Zala megyei Dombérozó Fesztiválra Zalaegerszegről. Tavaly még elvégeztem hozzá egy felsőfokú közművelődési szakembereket képző tanfolyamot is, úgyhogy immár képesítéssel végzem a munkám.
Mikor költöztél el Zalaegerszegre? Régebben mindig Budapesten találkoztunk.
Három évvel ezelőtt költöztem el a fővárosból. Zalaegerszegen nőttem fel, és szerettem volna hazahozni ebbe a szívemhez közel álló régióba mindazt a tapasztalatot és tudást, amit életem során összegyűjtöttem. 2004-ben a pécsi egyetem művészeti karán végeztem ének-zene és karvezető szakon, ott kezdtem el a pályámat, majd 2009-ben jött el az ideje annak, hogy kitáguljon egy kicsit a tér, és megmerítkezzem a fővárosi nyüzsgésben. Élveztem is nagyon, de amikor 2017-ben kijött a Bocsáss meg című duplaalbumunk a zenekarommal, amit a kritikusok az év legjobb nagylemezeként emlegettek, mi valahogy mégse haladtunk előre, úgy éreztem, ki kell mozdítani az energiákat a holtpontról. Része volt ebben annak is, hogy a budapesti klubokban meg van szabva, évente egy előadónak maximum hány koncertje lehet, és ez beszűkítette a mozgásteremet. Vidéken annyit és ott játszhatsz, amennyit és ahol akarsz, végigkoncertezheted akár az egész Balatonpartot, egy szabad estéd sem lesz. Vágytam erre.
Nem így alakult…
Utólag már egyáltalán nem bánom. Zalaegerszegen belevetettem magam a programszervezésbe, és hamarosan egy ismeretlen világ nyílt meg előttem. Rengeteg új kapcsolatot kötöttem, új embereket ismertem meg, szerintem rám is fért ez a kis gyakorlati kiképzés, mert amúgy nagyon elszállós vagyok. Bár az utóbbi időben örömmel tapasztalom magamon a harmónia megjelenését. Valamiféle újfajta kiegyensúlyozottságot, amit eddig soha nem éreztem. Mintha végre földet érne a lábam, és nehezen tud kimozdítani bármi is a megtalált közepemből. Sokszor azt veszem észre, hogy egész nap mosolygok. Óriási dolog ez az én melankóliára hajlamos természetemmel!
Korábban rengeteget küszködtem a szélsőségesen kilengő hangulataimmal, érzelmi megzuhanásaimmal vagy éppen repüléseimmel.
Ma már tudom, hogyan kell kezelni őket, észrevétlenül elvonulok, hogy ne rántsak magammal másokat is, és meditálok. Szépen lenyugszom, és lehívom magamnak azokat a fényes energiákat, amelyekkel beburkolózhatok. De hosszú út vezetett idáig.
Mesélsz róla?
A spiritualizmus születésemtől fogva velem volt. Mint minden művész, én is rettentő nyitott és érzékeny vagyok, nyilván a keleti filozófiák is megérintettek, de a kilencvenes évek végén erről még nem nagyon mert beszélni az ember, nehogy futóbolondnak nézzék. Aztán lassan elfogadottá vált a spiritualizmus nálunk is, és én elkezdtem elindulni ezen az úton. Budapesten például évekig kineziológushoz jártam, ami nagyon hasznosnak bizonyult, segített művészként is kiteljesedni, mert egyre tudatosabban nyúltam ahhoz a hangszerhez, amely én magam vagyok. Korábban valahogy minden összekuszálódott körülöttem, amiben időnként nagyon kifáradtam, és olyankor kitörtem, mint a vulkán. Lehet persze, hogy ebben a dupla skorpió csillagjegyem is besegített. Mára azonban letisztultak bennem a dolgok, kijelöltem a határaimat, és már nyugodtan, belső békével tudom fogadni mindazt, amit a sorsom gurít elém.
Valójában minden művésznek ez lenne a feladata, hogy egyre beljebbre jusson önmagába, hiszen csak belülről építkezhetünk, és teljesen mindegy, melyik eszközt választja ehhez.
Én a spiritualitást éreztem a magam számára a legmegfelelőbbnek, különösen, miután találkoztam Tamás Mágussal és a vele együtt dolgozó Horváth Diána életmódtanácsadó- karmaasztrológussal. Nagyon sokat segítettek abban, hogy végre rátaláljak a harmóniámra. Mindketten remek emberek, sokat tesznek a rászorulókért, Tamás nemrég kapott Széchenyi-díjat a közéleti munkásságáért. Cserébe meditációs zenéket írok nekik. Afféle gyógyító, félelemoldó, lelki békét hozó mantrákat. Neked is küldtem egyet, a címe: Ohm namah shivaya. Ez a Nagy Megváltó Mantra, ami megoldandó feladatok előtt jól jöhet.
Jól is jött a most, hogy covidos voltam, köszönöm. Kicsit hasonlít Snatam Kaur meditációs dalaira.
(nevet) Valaki tíz évvel ezelőtt megjegyezte, miért nem írok olyan dalokat, mint Snatam Kaur, és most tessék, itt ülök, és dőlnek belőlem a mantrák. Hetente kettőt írok. Az alkotás pillanatai máskor is transzállapotok, amikor belesüllyedek egy másállapotba, de ezeknél a meditációs zenéknél különösen így van. Különös módon energetizálnak, mindenkinek csak ajánlani tudom őket a belső békéje megteremtéséhez. Szinte megemelkedik tőlük az ember lelke.
Ezt teszik a készülő lemezed dalai is. Megkérdezhetem, hogyan született a Jönnek csodák című dal? Gyönyörű!
Ezek a lemez kissé kilóg az életművemből, sokan mondják, hogy bizonyos tekintetben páratlan. A dalok az egyetemes szeretetről szólnak, de nevezhetjük szerelemnek is, hiszen azok a legjobb pillanataink, amikor ez a kettő, a szeretet és a szerelem jegyben jár egymással. A szeretet nyugodt háttérerő, ami a kapcsolatainkat megtartja, a szerelem pedig az a plusz energia, ami erre még alkalmanként rápakolódik. Az albumon hallható kilenc dal tavaly november óta érlelődik bennem, egy nagy szerelmi törés hozadékai, ami nagyon meggyötört. Sokáig nem tudtam enni sem, a végére tizenkét kilót fogytam. Aztán január hetedikén – érdekes, mert nem itthon, hanem Pesten voltam éppen –, leültem a gitáromhoz, és megszületett a Jönnek csodák. Emlékszem, mennyire megkönnyebbültem attól, hogy megírtam! Hónapok óta először jóízűen megvacsoráztam. Ezek tehát gyógyító dalok. Szerettem volna másoknak is átadni azokat a gyógyító energiákat, amelyek által sikerült megtisztulnom a szenvedéstől és kirántanom magamat a gödörből. Még életemben nem voltam ennyire jól, tudatában a képességeimnek, az eredményeimnek, alkotókedvem teljében. Érzem, hogy velem van a tudatosság, ami az eddigi életem során hiányzott. Már nem hagyhatnak el, mert én sem hagyom el magam. Itt vagyok magamnak.
De hiszen eddig is a szerelem állt a fókuszodban! Tizenhat lemezed jelent meg, többek közt a Rövidtáv, ami meghozta számodra a sikert 2006-ban, és mindegyik a szerelemről szól.
Valóban a szerelemről szóltak, de másképp. A régebbi dalaim szinte mindig hiányérzetet tükröztek: miért nem így lett, bárcsak úgy lehetne, stb. Tele voltak a másikra mutogatással, a „miattad iszom, te állat”-hangulatával, hogy a Junkies zenekart idézzem. Hiszen mindig egymást okoljuk, ha valami félremegy. A Jönnek csodák, ahogy a címében is áll, mást ígér. Már tudja, hogy a szerelemben ketten vagyunk, ezerszínű energiák ütköznek vagy simulnak egybe, és ha bármi elromlik, abban nemcsak az egyik, hanem mindketten sárosak. Nem megbocsátani kell, hanem elengedni és tisztelettel, szeretettel gondolni a másikra. Erre kevesen képesek. A dal születése közben tisztult ez le bennem és éreztem meg, hogy képes leszek elemelkedni a történtektől és másképp ránézni az egészre. Ha az ember már nem az egóját tolja előtérbe, nem a sértett hiúságával közelít, hanem képes az alázatra, a szeretet győzedelmeskedni fog. Ahogy az egyik dalomban is írom: „Emel a szívünk, tudatosan.”
Nem lehet ez könnyű a hozzád hasonló erős, független nőknek.
Valóban nehéz. Erről szólt az Amazonok című összművészeti projektünk Karafiáth Orsolya barátnőmmel, akinek a verseire előszeretettel szerzek zenét. Valahogy rögtön egymásra rezegtünk. Csatlakozott hozzánk egy kortárs táncos, Góbi Rita is, és Somogyi Réka festőnő tervezte ruhákban léptünk fel. Ezért lettünk amazonok. Akkor gondolkodtam el először azon, miért konfrontálódunk mi, erős nők annyit. Érdemes lenne kifejleszteni magunkban a nőiség szelídebb részét is, hogy jobban tudjunk alkalmazkodni. Nem a fejet hajtásra gondolok természetesen, hanem ennek a fölturbózott öntudatnak a levetkőzésére, ami sokszor megnehezíti az együttélést a férfiakkal.
Az új dalaidban feltűnt az erős népzenei ihletés.
Szerintem ezt még az óvodából hozom, ahol néptáncoltam, de a középiskolában is sok népdalt énekeltem. Belcanto hangképzésre is jártam, de az nagyon nem tett jót a hangomnak, világos volt, hogy nem a komolyzene lesz az utam. Az egyetemen meg is kértem egy tanáromat, hogy ne kelljen bejárnom belcanto órákra. Akkor már volt egy zenekarom, de az első lemezünkön még nagyon érezni a komolyzenei hatást. A Rövidtáv volt az első albumom, amin már a saját hangomon szólaltam meg. Ott voltam először önmagam. Egyszer csak meghallottam a rádióban a dalaimat, nagyon meglepődtem. Az volt az első komoly jelzés, hogy jófelé megyek.
Úgy tűnt, berobbansz a fősodorba, aztán mégse. Megmaradtál a rétegzenénél.
Pedig mindig szerettem volna, ha egy egész ország hallgat, hiszen az én dalaim viszonylag könnyen befogadhatóak. Festőművész barátaim szokták mondani, hogy olyan, mintha festenék, nagy ecsetvonásokkal, sok színnel, azt, amit az érzelmeim diktálnak. Így is születnek a dalaim, általában a zene és a szöveg együtt. A tizes években még ment a szekér, játszhattam a zenekarommal például Párizsban a Zene Ünnepén, aztán Pécsett, amikor Kulturális Főváros lett, sokat segített Müller Péter Sziámi is, hogy bekerüljek a köztudatba, de valahogy mégsem sikerült az áttörés. Mintha beállt volna egy energetikai blokk. Nem hívtak többé a fesztiválokra, nem játszottak a rádióban… Sok konfliktusom volt emiatt különböző emberekkel, akkor még azt hittem, mindent meg kell tenni, küldeni kell az előbbre jutásért.
Ma már tudom, hogy semmi értelme a harcnak. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell.
És láss csodát, egy három éves absztinencia-időszak után, amikor leálltam a dohányzással, minden ártó szenvedéllyel, és megtisztultam testileg-lelkileg, 2019-ben már ott álltam újra a színpadon a Sziget Fesztiválon, Utcazene Fesztivál fődíjas lettem Veszprémben, nem sorolom tovább. Rengeteget dolgozom jelenleg is, nem csak a zenekarommal énekelek, máshova is hívnak, és a zeneszerzéssel is sok időm telik el. Belenyugodtam, hogy amit én képviselek, az nem mindenkit érhet el. Hogy is fogalmazott Bródy János? Olyan sajátos világom van, amilyet még nem hallott sehol, senkitől. Én ezt dicséretnek tekintem. Mi másra törekedhetne egy művész?
És tegyük hozzá, magas minőséget képviselsz, ami a mai kusza „hangorkán” közepette felüdülést jelent. Erősen kötődsz a természethez, talán ettől is olyan tiszta a muzsikád.
Köszönöm, hogy ezt mondod. A természethez való vonzódás még gyerekkoromból ered, emlékszem, ötévesen azzal nyúztam anyukámat, hogy én erdőn, mezőn szeretnék élni, és az Öreg néne őzikéje volt a kedvenc mesém. Szerettem volna, ha nekem is vannak állataim, őzem, kutyám, kiscicám, egy időben szamarat szerettem volna. Volt is aztán tizenhét évig egy kutyám, Moris, igazi társ, nagyon megviselt, amikor tovább kellett lépnie egy másik univerzumba. Másfél éve azonban csatlakozott hozzám egy cica, Tóbiás. Ha zenét szerzek, előtte ledőlök néhány percre, és olyankor csak rá koncentrálok. Odabújik, kicsit meggyúrmáz, ad egy kis energiát, és utána derűsebben indulok a dolgomra. Nagy drukkerek az állatok. Múltkor meg elmentem sétálni – ezért is volt nagyon jó döntés vidékre költözni, észre se vettem a vírust–, és mellém szegődött egy őz. Azóta is több alkalommal találkoztunk, a kertbe ugyan nem jár be, mert amúgy csapatostul rohangálnak át éjszakánként a falun az őzek, de mindig megismer, ha az erdőt járom. Budapesten is szegődtek hozzám az állatok, Hűvösvölgyben laktam, és egyszer a nyitott ablak párkányára szállt egy szajkó, más néven Mátyás madár. „Párkányon szajkó, mondd neki: hej-hó!” – azt hiszem, így áll az egyik dalomban.
22 éve vagy a pályán. A pandémia arra is jó volt, hogy mérleget húzzunk. Te mire jutottál?
Arra, hogy ez az életem, ezt kell csinálni. És csinálom. Boldogan, következetesen, sok barát segítségével. Most, hogy szeretetet, nyugalmat sugárzok feléjük, azt is kapom vissza. Megismerték az igazi arcomat és bizalmat szavaznak nekem, amit nemcsak a zenészeken, de a szűkebben vett környezetemen is érzek. Nincsenek konfliktusok, minden kisimult, haladnak a dolgok. Talán mert ma már nem problémának fogom fel az akadályokat, hanem feladatnak, amelyeket meg kell oldani. Éppen most vesszük fel az új lemezemet egy stúdióban, közben készülök a március 14-i koncertemre a Gödörben Budapesten, és mellette szervezek egy fesztivált ide, Szentkozmadombjára április 23-24-re. Harmónia lesz a címe, a spiritualitás jegyében fogant. Itt lesz Heiczinger Mika a Misztrál együttesből, Nemes Levente a tizenkét húros gitárjával, Szilágyi Áron dorombművész a Zoord együttessel, jön egy mesemondó, Szendrődi Mária, szervezünk energiaátadást Tamás Mágussal, és bármilyen hihetetlenül hangzik, az „árnyékunk elé fogunk lépni”. Aki kíváncsi rá, mit jelent ez, jöjjön el megnézni!
Köszönjük a képeket Takáts Eszternek.
