1996: Pelenkától a biliig – Vekerdy Tamás gondolatai a szobatisztaságra nevelésről

Kérdés: „A kis unokám négyéves és bepisil, bekakil. Engem ez nagyon bánt. A lányom, az unokám édesanyja már egyéves korában szobatiszta volt. Az unokámat hiába ültetjük bilire órákig, esetleg belepisil, de nem kakil bele. Ahogy ráadják azt a drága Liberót, abban a pillanatban belekakil. Óvodás. Az óvodában a WC-be pisil, de a kakit visszatartja, és délután, ha hazaviszik, nem kakil addig, amíg a Liberót rá nem adják. Akkor rögtön. Mi lehet ennek az oka? A családban nincs veszekedés, a gyereket szeretik. Mit tegyünk? Egyébként életvidám, örökké nyüzsgő, játszó, igazi négyéves eleven gyerek, sokan már ötévesnek nézik, olyan magas növésű (bár nem éppen jó étvágyú), holott csak most februárban múlt hároméves. Okos is, cserjésen beszél, mindent mond, mindent tud, mindenre emlékszik. Csak ez az egy nagy baj van vele, hogy ennyi idős korára nem szobatiszta. ”

Válasz: A gyerek szobatiszta! Nem arról van szó, hogy bepisil, bekakil és ezt nem tudja kontrollálni – vagy nem akarja -, és ezért például nem lehet óvodás, vagy bajok volnának vele az óvodában. Úgy viselkedik, mint egy nagy, sőt bámulatosan fegyelmezett.

Mindössze annyiról van szó, hogy nem azt szokta meg – egyelőre még -, hogy a bilibe vagy a WC-be kakil, hanem azt, hogy a pelenkába.

És: a gyerek nem négyéves, hanem három! Mint a levélből megtudjuk, februárban töltötte be a harmadik évét s ezzel valóban a negyedikbe lépett, de ha azt kérdezzük, hogy hány éves és erre pontosan akarunk válaszolni, akkor csak azt mondhatjuk, hogy: három. Orvosi- pszichológiai szempontból négyéves korig még a nem szabályozott bepisilés, bekakilás sem tekinthető kórosnak (de itt erről szó sincs!) s az éjszakai szobatisztaságnak csak ötéves korra kell biztonságosan kialakulnia.

Igen, igaz, hogy Magyarországon a korai szobatisztaságot erőltetik, s ennek – a későbbiekben sokszor nagyon is kártékony – „megtanulására” a lányok mindig hamarabb készek, mint a fiúk. De – mint erről már szó volt – a pszichológus túl sok olyan gyerekkel találkozik a későbbi években, akit a korai szobatisztaságra szoktatás tartósan megviselt. Ezért jó szava erről nem lehet, csak ellenezheti.

A gyerekek ugyanis kettő-három-négy éves koruk között maguktól szobatisztává lesznek. Persze, kell, hogy lássák a nagyobb testvérektől vagy akár a felnőttektől, hogy mások hogyan intézik szükségeiket és erről beszélhetünk is velük anélkül, hogy a dolgot erőltetnék.

Én nem ültetném órákig a bilin a kisfiút. Ha már e körül ennyi gond – és bánat – volt eddig a családban, akkor most két-három hónapig békén hagynám. Várnék egy kicsit türelmesen, és rábíznám, hogy akkor és oda pisiljen-kakiljon, ahová akar, s meg vagyok róla győződve, hogy viszonylag hamarosan – úgy gondolom: nyáron – lassan rá fog szokni a bilire vagy az ülőkés WC-re.

A szobatisztaság az a terület, ahol a gyereknek először kell önállóan szabályoznia, saját akaratával irányítania önmagát. Vannak olyan gyerekek, akiknél a széklet kiengedése szorongást vált ki (különösen, ha az „lepottyan” valahová) és ezért nehezebben, illetve később szoknak rá a WC-re, bilire. De igazából, mint a fenti példában is, már szobatiszták, tudják szabályozni és irányítani magukat. Ha ezeket a gyerekeket erőltetjük, hogy a bilire üljenek, visszatartják a székletüket s később az is előfordulhat, hogy kórosan székletvisszatartóvá válnak.

Másfelől a testileg és szellemileg ép gyerekek előbb-utóbb nemcsak szobatisztává válnak, hanem a rájuk adott pelenkát sem igénylik már a kakiláshoz. Az, hogy ez két- vagy négyéves korban következik be – teljesen mindegy!

Amit a nagymama leírt: nagyon gyakori. Sok ilyen gyereket ismertem. Előbb-utóbb – de mindegyik még a betöltött negyedik életév előtt – átszoktak a bilire. A példában szereplő kisfiúnak még majd egy évnyi ideje van erre!