Együnk egy fagyit a „Zénagyban”! Míg a Szegedre csupán látogatóként érkezők a legendás Virág cukrászdát keresték fel, a helybéliek jól tudták, hogy a város talán legjobb fagylaltját a Dugonics téren árulják. A Z. Nagyban. Ahol finomak a sütemények, csodás a marcipán, és mindez a város szívében, tehát még találkozóhelynek is ideális.
Z. Nagy Bálint megbecsült polgára volt Szegednek, a család jó hírnevét az édesapja alapozta meg háború után újranyitott cukrászdájával. Fia, Bálint nemcsak a szakmát örökölte, de az ambíciót is. Szorgalma mellé üzleti tehetség és piacismeret társult, ő már a szocializmusban tudta, hogy a sikeres vállalkozó bizonyos értelemben mindig mozgásban van.
A cukrászmester korán nősült, egy kolléganőjét vette el, de alig volt hároméves a kisfiuk, amikor már el is váltak. Az asszony valamivel később külföldre költözött, vitte magával a fiút, akinek az apjával és annak új családjával is kifejezetten jó kapcsolata lett.
Az új családban két fiú született, előbb Dániel, majd néhány év múlva Balázs. Jött a rendszerváltás, a lehetőségek csak nőttek, a család gyarapodott, az üzlet jól ment.

Profi munka

Ennek vetett véget a tragédia 1994. januárjában. Január 24-én, hétfőn hiába várták főnöküket az alkalmazottak, nem érkezett meg a műhelybe. Nem is telefonált. Sőt, egész nap nem sikerült elérni. Ilyenre nem akadt még példa. Aznap az iskolában is a hiányzók közé írták be a tizenhét éves nagyfiút és a tízéves kicsit. Délután már senki nem tudta mire vélni a dolgot, ezért az egyik alkalmazott elment a Bárka utcai családi házhoz, és egy létrán felmászva benézett az ablakon. Amit a függönyön át látott, elég volt, hogy értesítse a rendőrséget.
A szerencse szó sehogy sem illik ide, de az talán kijelenthető, jobb, hogy a családtagokat álmukban érte a halál. A házaspárt és mindkét fiút saját ágyában, közelről lelőve találták. Csak a legkisebb fiúnak volt annyi ideje, hogy az arca elé tegye a kezét, de az is lehet, hogy ő így szokott aludni. Volt, akit egy lövést ért, volt, akit három, sőt négy.
A kiérkező rendőrök dulakodásnak, erőszaknak, kutatásnak nem találták nyomát, igaz készpénznek és értékeknek sem. Sokáig nem tudták eldönteni, elvittek-e az elkövetők valamit, és a helyszín nyomokban sem bővelkedett. Egyáltalán, hányan lehettek? Még az ajtó sem volt felfeszítve, a tettes vagy tettesek gondosan bezárták maguk után, nyilván egy bent megtalált lakáskulccsal. A rendőrök hamarosan felfedezték azt mindössze 40×40 centis földszinti kis ablakot, amelynek szúnyoghálóját lefeszítve be lehetett mászni a házba.

Szomorú érdekesség, hogy az ügy súlyosságára való tekintettel Budapestről a helyszínre érkezett Kovács Lajos nyomozó annak tudatában járkált a helyszínen, hogy az ő két fiát is Balázsnak és Dánielnek hívják.

Nem volt Szegeden senki, aki ne tudta volna, hogy tehetős családról van szó, éppen ezért a negyvenkét éves cukrász el is látta az otthonát biztonsági eszközökkel. Csakhogy a mozgásérzékelős riasztó nem volt bekapcsolva, hiszen mindannyian otthon voltak. Ők legfeljebb betöréstől tartottak, attól, ami történt, érthető okból nem.
A várost sokkolta a hír, a gyásszal együtt elkezdődtek a találgatások. Sokan tudni vélték, hogy a cukrász biztosan azért volt gondterhelt az utóbbi időben, mert belekeveredett valamibe. Délszláv háború, fegyverkereskedelem, ezekről szólt a pusmogás, de a nyomozás semmi ilyesmire utaló jelet nem talált.

A bérgyilkos tagad

Gyorsan képbe került viszont a bérgyilkos Magda Marinkó. A szabadkai születésű férfi megjárta az idegenlégiót, több háborúban részt vett, ahogy Máté Krisztának adott interjújában elmondta, úgy hatszáz emberig számolta áldozatait, utána már nem. Mint később kiderült, a szegedi bűntett előtt alig egy hónappal megölt egy kecskeméti vállalkozó házaspárt és egy náluk lévő horvát férfit. A házaspár kisfiát hosszas könyörgésre életben hagyta. Nem sokkal később egy ugyancsak jómódú orosházi asszonyt fojtott meg, két kislányát megkötözte ugyan, de nem bántotta. Nyilván nem véletlenül került a célkeresztjébe csupa tehetős ember, a gyilkosságok indítéka egyértelműen a pénz volt.

Marinkó a tárgyalóteremben. (Forrás: MTI)

Magda Marinkót egy útlevél-ellenőrzés ürügyével behívatták a rendőrségre, így fogták el. Nem adta könnyen magát. Bár a szegedi gyilkosságnál is használt Scorpio típusú gépfegyvert szétszedve megtalálták a Palicsi-tóban, Marinkó makacsul tagadta, hogy ő követte volna el azt a gyilkosságot is. Két szerb és egy horvát férfit nevezett meg elkövetőként.

„Higgyék el nekem, amit én megcsinálok, azt én el is ismerem” – mondta a kihallgatáson.

Végül a Z. Nagy-család meggyilkolásáért nem ítélték el. Az ügyészség is úgy vélte, a legbiztosabban alátámasztható vádpontok is elegendőek, hogy jó időre, konkrétan örökre börtönbe juttathassák, ez lett az első számú szempont. Ezért „csak” a kecskeméti és az orosházi gyilkosságok miatt ítélték el nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen, különös kegyetlenséggel, részben társtettesként elkövetett emberölés miatt. Így viszont a négytagú szegedi család megölésének tulajdonképpen hivatalosan nincs felelőse. Mivel Marinkó a börtönben továbbra sem tanúsít megbánást, nehezen fogadja el a szabályokat, és nem hajlandó együttműködni a hatóságokkal, feltételes szabadságra bocsátására egyelőre nem kerülhet sor.
A Dugonics téri üzlet ma már nem fogadja a sütemény és fagylalt kedvelőket, de a család első, legendás cukrászdája a szegedi József Attila sugárúton ma is működik.

Kérdés: Marinkó az egyik helyszínen életben hagyta a gyereket, a másik helyszínen mindkettőt megölte. Van-e erre bármiféle racionális magyarázat?
Dulai Péter kriminalista, bűnügyi újságíró, az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldal szerzője: Azért nehéz erről bármit is mondani, mert büntetőjogi szempontból nem jelenthetjük ki, hogy Z. Nagyék gyerekeit Magda Marinkó ölte meg. Pár tény persze több mint beszédes. A családot ugyanazzal a fegyverrel végezték ki, mint amivel Marinkó előtte és utána is ölt, ráadásul a fürdőszobában ott felejtett elemlámpa bizonyíthatóan az övé volt. Az alibije sem volt meggyőző, felmerült, hogy élettársát egyszerűen elkábította, hogy ne ébredjen fel, amikor ő hazatér Z. Nagyéktól. Marinkó rokonainál, hozzátartozóinál pedig megtalálták Z. Nagyék ékszereit. A két gyerek megölését − és ezzel az egész Z. Nagy-féle gyilkosságot − talán azért nem ismerte be, mert az egykori idegenlégiós katonai imázsába nem fért bele, hogy alvó gyerekeket végez ki. Egy bérgyilkosnál az egyetlen magyarázat talán az lehet, hogy az egyik esetben az volt az utasítás, hogy a gyerekeket életben hagyhatja, a másiknál pedig az, hogy nem maradhat életben senki.

Gyilkosok nyomában sorozatunk első részét a móri rablógyilkosságról itt olvashatjátok.

Dulai Péterrel készült interjúnkért kattintsatok ide.

Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Getty Images.