Ha a lelked darabokban van, az a testeden is nyomot fog hagyni. Ha éveken át behúzott végtagokkal, lélegzeted – önmagad – visszafojtva élsz egy mérgező kapcsolatban vagy egyszerűen csak azért, mert minden döntést neked kell meghoznod, minden érzelmi és hétköznapi terhet neked kell cipelned, mert levegőt venni nincs időd, nem hogy megadni a módját egy-egy étkezésnek, az fizikailag is összenyom: nyomot fog hagyni a testeden. És a szabadulás innen – hogy a tested az otthonod legyen, ne pedig a börtönöd – nem megy egyik napról a másikra. És erőből sem megy. Csak türelemmel, figyelemmel, az öngondoskodás képességének elsajátításával tudunk hallgatni a saját testünkre, a saját igényeinkre, felismerni a határainkat, hogy aztán magabiztosabbak és erősebbek legyünk a hétköznapjainkban.
Ez létfontosságú, hiszen egyedül maradni bármennyi gyerekkel fizikailag is nagyon megterhelő sportág. A fizikai erőnlétem akkor lett kardinális – és riasztó – probléma számomra, amikor egyedülálló szülő lettem. Egy reggeli fuvar is annyi erőt vett ki belőlem, hogy utána órákig csak pihegni tudtam a kanapén.
Rájöttem, hogy ha nincs más, aki felkapja a gyereket, hogy odaérjünk a másikkal a suliba, bírni kell szuflával, fizikailag is, nem csak mentálisan.
Egy nagybevásárláshoz is kell az állóképesség. Még sincs idő és alkalom edzésre járni, mert nincs hová tenni a gyerekeket, másrészt vállalhatatlanul bénának éreztem magam. Épphogy körvonalazódó önbizalmamnak már csak a ferde pillantások hiányoztak volna gumitestű csoporttársaktól a jógastúdióban. Frusztrált az is, hogy egyáltalán nem olvadtak úgy a kilók, ahogy korábban, amikor elég volt két hétig kicsit tornázgatni meg odafigyelni a szénhidrátokra a bikiniszezon előtt. Azért nem adtam fel, mert nem a kíméletlen edzőm, hanem a megértő társam akartam lenni ezen az úton. Elkezdtem azért mozogni, hogy jól legyek, nem azért, hogy lefogyjak.
Nálam ez napi 15 perccel kezdődött.
Jelen lenni az életben
Úton vagyok egy kompaktabb, lendületesebb élet felé, és azt csak grátisznak érzem, ha ez a körvonalaimon is meglátszik. Nagyon messziről indultam, óriási görcsöket és torzulásokat kell helyrehoznom, de megváltozott a tartásom, olyan izmaim formálódnak ki, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, és a reggeleket is jobban bírom szuflával.
Megérkeztem és belerázódtam, lendületet vettem és elkezdtem megszeretni azt az életformát, ami az egyedülálló anyasággal jár. A mozgásnak és az öngondoskodásnak köszönhetően.
Nem lettem vékonyabb, nem oldotta meg az összes problémámat, nem lettek önállóbbak a gyerekeim és kevesebb a munkám, nem vagyok kevésbé egyedül, és nem talált rám a tökéletes párkapcsolat a (valamennyire) rendszeresített testmozgástól, de erősebb és kiegyensúlyozottabb lettem. Könnyebben megküzdök a stresszel, és leginkább megtanultam, hogy nem ördögtől való, hanem mindennek az alapja az, hogy magamat – a testi-lelki erőnlétemet – helyezem előtérbe és, hogy ha akad fél órám, nem kérdés, hogy tornával fogom tölteni. Hogy ha nem akad, akkor is. Lehet, hogy csak 5-10 percet, de még az 5-10 perc is mindig több, mint a semmi.
A torna miatt sokkal jobban érzem magam a bőrömben a pluszkilókkal, extra leterheltséggel együtt is, megtanultam jobban jelen lenni az életemben, és van – legalább időnként – némi lendület, ami keresztülvisz a hétköznapokon.
Azt is megtanultam, hogy a lendület csak akkor működik, ha a megpihenésnek is van ideje. A rendszeres mozgástól jobban alszik az ember, fókuszáltabb lesz, és hatékonyabban végzi a munkáját, melynek következtében nem gurul át minden teendő a mindig fényesebbnek tűnő jövő hétre. És megtanulja előtérbe helyezni saját magát.
Saját magad tempójában
A mozgás viszont csak a jéghegy csúcsa. Ha hozzám hasonlóan sosem voltál egy sportlady, akkor ne intenzív edzésprogrammal és vad éhezéssel kezdd. Kezdheted sétával, 15 perces intervallum edzésekkel, jógával, meditálással, kezdd el megfigyelni a testedben lévő feszültségeket és nyújtással oldani azokat – ha ez csak napi 3 nyújtógyakorlat, akkor annyi. Ne támassz magaddal szemben olyan irreális elvárásokat, mint amilyeneket a társadalom támaszt, találd meg a magad tempóját, menj el addig, ameddig el tudsz az adott pillanatban, hajolj le addig, ameddig le tudsz.
Támogasd és bátorítsd, ne pedig ostorozd magad ezen az úton, amin elindultál.
Valaki a nulláról kezdi, valaki élsportoló múlttal, valaki akkor sem hízik el, ha soha nem kell kalóriát számolnia a darázsderékért, valaki két elengedett nap alatt visszaszedi azt, amit hetek kitartó munkájával leadott. Ezért nem működnek a csodaszerek. Ami működik, az az öngondoskodás. Amikor magadra értékként, testedre az otthonodként, erőforrásodként tekintesz, nem önzés lesz az, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű étellel tápláld, hogy megadd neki a pihenés és a feltöltődés lehetőségét, hogy lopj magadra 5-30 percet naponta, hogy képezd és formáld magad testileg, lelkileg.
Hogy ha pedig magad miatt nem tennéd, tartsd szem előtt, hogy egy sor kutatás kimutatta: a rendszeres testmozgást végző anyák gyerekei aktívabbak lesznek. Az én életmódváltásom következtében (vagy nevezzük inkább finomhangolásnak) a gyerekeim is elkezdtek tornázni, a karanténos időkben volt nekik is egy online gyerektornájuk, azon túl
többet megyünk a szabadba és kevesebbet bámuljuk a telefonkijelzőt.
Talán ez utóbbit a legnehezebb megugrani. Hiszen egyedülálló szülőként annyira túlterhelt az ember, hogy nem havonta vagy hetente, hanem voltaképp naponta ég ki, és ilyenkor semmi másra nem vágyik, mint csendes önsajnálatba burkolózva görgetni a kijelzőt a kanapén. És közben egyre frusztráltabb lesz amiatt, hogy nem úgy néz ki, ahogy szeretné, nem váltotta meg a világot és nem tud annyi figyelmet adni a gyereknek, mint amennyit szeretnénk.
Innen nehéz felállni és inkább az edzést választani. Mert a vacsorát meg kell főzni, a leckét meg kell írni, a határidős munkákat be kell fejezni. De ezek nem fognak könnyebben menni, ha csak keresztülvonszoljuk magunkat a napon, és feladatként tekintünk mindenre, ami az életünk.
A sorozat korábbi részei itt olvashatók.
Kiemelt kép: Getty Images