Amikor a kis budafoki utcában leparkolunk, a kocsiból még nem látszik az út mellett tátongó mélység, ahol megbújik a Hungarian Fungi and Art hálózat, a HIFA közösségi tere. A faasztalnál néhányan ebédelnek ‒ természetesen gombalevest ‒, szemben a falon misztikus fonott kör: a gombafonalat jelképezi. A sarokban egy kétméteres gombainstalláció áll fehér lepedőbe csavarva, lila kalappal: egy tavalyi művészeti performance-ról maradt itt. Fotós kollégámmal lemegyünk az udvarra. Az egyik ajtó mögött labirintus tekereg.
– Ez borospince volt, amit a hatvanas években óvóhellyé alakítottak. Itt most gombával foglalkozunk. A fő célunk, hogy minél többen tanuljanak meg önállóan, vegyszermentesen gombát termeszteni. De kísérletezgetünk is, például azzal, hogyan tudjuk a városokban összegyűjthető növényi alapanyagokat átszőni az oltóanyagával – magyarázza az itt működő közösség, a Boszorkánykörök Gombaismereti Hálózat alapítója, Hódi Csilla.
Mindannyiunk ősanyja
„Létezik egy érzés: az örök érvényű tudás lüktetése. Amikor érzed az egységet, velünk vagy. Életet hoztunk a földre. Nem látsz minket, pedig ott gyarapodunk körülötted mindenhol, mindenben. Még benned is. Az első lélegzetvételedtől az utolsóig. Mi vagyunk a legidősebbek és a legfiatalabbak. Milliárd esztendő bölcsessége vagyunk. A teremtés vagyunk. A feltámadás, a romlás és a megújulás. Mi vagyunk: a gombák.” Ezzel a gondolattal indul A gombák lenyűgöző világa című dokumentumfilm, ami gyönyörű felvételekkel mutatja be, hogyan szolgálják a gombák az élővilágot azzal, hogy mindent lebontanak, és helyet adnak az újnak.
Ők az erdő emésztőrendszere, hangzik el a filmben, és segíthetnének a környezetvédelemben is. Egy kísérletnél a kőolajhulladékot, amit gombaspórával oltottak be, hat hét múlva több kiló laskagomba borította be. A gomba föld alatti része, a hosszú szálakból álló micélium végtelen hálózatként kapcsolja össze a növényeket, még az „anyafák” is a gombafonalakon keresztül küldenek táplálékot a csemetéiknek. A film szerint több százmillió éve, amikor aszteroidabecsapódások tömeges kihalásokat okoztak, mert a légkörbe jutó törmelék nem engedte át a napfényt, a gombák örökölték meg a Földet, és csak a velük társuló élőlények maradtak életben. „Vagyis a micélium mindannyiunk ősanyja” ‒ jelenti ki egy gombaszakértő.
A dokumentumfilm magyar feliratozását többek között az a mikológus, Csizmár Mihály lektorálta, aki a budafoki pincében berendezett laborjában a gombák oltóanyagát teszteli és tenyészti. A hűvös, steril terembe csak lábzsákban léphetünk be, hogy a cipővel behordott penészspóra vagy baktérium ne szennyezze be a tenyészetet. A hűtőszekrényben fehér anyaggal töltött Petri-csészék sorakoznak, van köztük gyógyhatású süngomba, pecsétviaszgomba és shiitake is. A fiatal tudós kiveszi az egyiket.
– Így néz ki egy micélium, a gombafonál – mutatja a vékony, gyökérzetszerű szálakat. – Valójában ez maga a gomba, a gomba teste. A termőtest pedig, amit megeszünk, olyan, mint a gyümölcs, csak arra való, hogy a gomba szaporodjon.
Mindegyik micéliumfajta másra jó. Az egyikből például bőrt készíthetnénk, de olyan is létezik, amelyik hangszigetelőként vagy építőanyagként használható, Misi a neten látott már micéliumból épített csónakot, szörfdeszkát és bútort is. A süngomba állítólag kiváló az Alzheimer-kór ellen. Japán mérnökök pedig egy kísérletben várostervezéshez az egyik nyálkagombafajt hívták segítségül. Úgy szórtak ki zabpelyhet, hogy az elrendezése a Tokió körüli elővárosokét modellezze. Huszonhat órán át figyelték, a gombafonalak hogyan követik a táplálékot, és a megfelelőnek bizonyuló útvonalakat megpróbálták felhasználni a közlekedési hálózatok szervezésénél.
Se sör, se sajt
Hogy a micéliumból ehető gomba legyen, előbb valamilyen szemes takarmányt, például búzát oltanak be vele, és ha azt már átszövi az oltóanyag, akkor, mondjuk, forgáccsal vagy szalmával keverik el, és onnan nő tovább.
Miután a társaság végez az ebéddel, egy fiatal pár ilyen gombaalapanyagot tankol fel nyolc vödörrel, otthon, a lakásban termesztik majd tovább. Közben az udvaron két lány a hordóban, forró gőzzel pasztörizált szalmához hungarocellszerű anyagot (laskagombával beoltott takarmányt) morzsol.
– Amikor először találkoztam Csillával, termőzsákokat csináltunk a gombáknak laskagombával beoltott kávézaccból ‒ meséli egyikük, Udvarnoki Tünde, aki tavaly óta vesz részt a gombakör programjain. Mivel beltéri komposztálással foglalkozik, főleg az otthoni gombatermesztés miatt jött, de volt már olyan úton, ahol a gombaspóráról hallgattak előadást, és találkoztak gyógygombás gombásszal is.
– A gombáktól sokat tanulhatunk, például az együttműködésről. Itt kísérletezgetünk is, azt vizsgáljuk, lehet-e mondjuk cigicsikket laskagombával lebontani, vagy hogy ha a termőföld egy kis részét beoltjuk gombával, az megtisztítja-e az egészet ‒ folytatja. ‒ Mi, emberek kicsit elveszítettük a gombákkal a kapcsolatot, sokszor csak a fali penész jut róluk eszünkbe. Pedig izgalmas élőlények. Nélkülük nem lenne sör, nem lenne sajt, nem lenne kenyér, alig lenne étel, amit élvezettel ennénk.
Fogadalom és gombafesztivál
Nyílik a kapu, előbb egy fiatal pár érkezik, utánuk egy piros kabátos, mosolygós hölgy csatlakozik hozzánk. A mára meghirdetett pincebejárásra jöttek. A sötét labirintusban Hódi Csilla világít. Az első métereken régi szolárium fogad minket: egy művészeti installáció része lesz, amivel a talaj élővilágának pusztulását ábrázolják majd. Teremről teremre haladunk. Régen vécének építették azokat a fülkéket, amelyek kellően kicsik és fűthetők ahhoz, hogy hamarosan gombát szövessenek át bennük. Látunk olyan helyiséget is, ami egykor, száz éve hordóként üzemelt: az egész szobát borral töltötték fel. A túra közben arról beszélgetünk, hogy Magyarországon a csiperke a sláger, mert az emberek általában csak a fehér gombában bíznak, ami más színű, azt inkább kerülik a mérgezéstől való félelem miatt.
Később a résztvevők gombaalapanyagokat választanak otthonra, akkor kérdezgetem őket. A fiatal párt, Szabó Dórát és Cseh Andrást elsősorban a pince vonzotta.
‒ A Covid idején találtunk az interneten egy borkóstolós programot, és mivel akkoriban az ember ki volt éhezve ezekre az eseményekre, kimozdultunk a komfortzónánkból, és meglátogattunk egy katonapincészetet. Azóta néhány havonta csatlakozunk valamelyik pincebejáráshoz ‒ meséli Dóra. A mai helyszín azért is tetszett nekik, mert nemrég lettek vegetáriánusok, úgy, hogy András csak mostanában barátkozott meg a gomba ízével.
‒ Egész életemben utáltam a gombát, csak két éve, újévkor fogadtam meg, hogy elkezdek kísérletezni a gombaevéssel ‒ árulja el. Ma már szereti a gombás rizottót, és készített azóta juhtúróval töltött gombafejet is.
Harmadik túratársunk, Merényi Kamilla a gombászat örömét középiskolásként, az apja mellett fedezte fel. A diploma megszerzése után elvégzett egy gombavizsgáló-tanfolyamot, és még ma is rendszeresen jár gombát szedni. Tegnap például a Tatai-tó partján kucsmagombát talált.
‒ A gombaszedés kellemes játék. Az esetek harminc százalékában találok gombát, de akkor is jól érzem magam, ha nem sikerül, mert legalább egész nap kirándulok ‒ mondja. ‒ Több gombásszal összebarátkoztunk. Lazábbak, nyugodtabbak az átlagosnál, talán mert sok időt töltenek a természetben. Jó ez a társaság. A kucsmagomba-fesztivált például évente megrendezik, legutóbb már kétszázan jöttek el.
Segítő lény
A közösség alapítója, Hódi Csilla egy lelki válságnak köszönheti, hogy hat éve felfedezte a gombák világát. Fiatal művészként, aktivistaként olyan ember jogi témákkal foglalkozott, mint például a feminizmus vagy a lakhatási szegénység, ám a sok traumatizáló élménytől és az anyagi bizonytalanságtól kiégett, és depressziós lett. Akkor futott bele egy gombákról szóló blogba.
‒ Lenyűgözött, hogy a gombák több tízezer évvel ezelőtt úgy szövetkeztek a növényekkel, hogy tulajdonképpen bizonyos anyagokért cserébe felajánlották, hogy helyettesítik a gyökereket ‒ idézi fel. A közösséget a földben terjedő, koncentrikus gombafonalháló után nevezte el Boszorkánykörnek. ‒ A gombák ott vannak az élő és az élettelen között, az élet és a halál között. Valahogy elpárologtatják az egzisztenciális félelmeket. Mert tudod, hogy végül úgyis feloldódik minden, átfolyik valami másba. Az is érdekes, hogy mennyire érzékenyek a környezetükre, végtelen irányban keresik a lehetőségeket. Ebben hasonlítok rájuk, nekem is egyszerre öt dolgon jár az eszem. Úgy érzem, most zajlik a gombaforradalom, egyre többen ismerik fel, hogy velük kell dolgoznunk. Miközben az ipari hústermelés belátható időn belül tönkreteszi a klímánkat, a gomba kis igényű, akár hulladékokon is termeszthető, szerény, mégis tápláló étel. Segítő lény.
Az emberi civilizáció olyan, mint a gombák közössége. Összeköt minket a gombafonálszerű, közös tudatállapot, a kultúra, amibe beleszületünk, amihez hozzáadunk és amiből elsorvasztunk, magyarázza Csilla. Azt mondja, sok művész tekinti a gombafonalat alapanyagnak vagy akár alkotótársnak. Ő a gombáktól elfogadást tanult: bárhogy alakul is az élete, hagyja, hogy a figyelme megkapaszkodjon, gyökeret verjen és kibontakozzon. A gombáknak köszönhetően tisztelettel szemléli az életet.
Fotó. Szász Marcell
