Nehéz téma az önsértés, amit hívnak falcolásnak, „hegedülésnek” is. Kevésbé a szülők, inkább nagymamák írnak elkeseredett és rémült leveleket. Az egyik jellemző írásból idézek:

„Kedves Tanár úr!

Megdöbbentő hír jutott a család tudomására. Kiderült, hogy tizenhat éves gimnazista leány unokám vagdossa magát. Teljesen lebénultunk, mert normális, aranyos, érett, szorgalmas gyerekről van szó. Jól is tanul, rendszeresen sportol. A szülők is, én is a lelkünket tettük és tesszük ki ezért a helyes, szép leányért. Kérem a tanácsát, mit tegyünk, hogyan tudnánk neki segíteni.”

A nagymamának írom, de sok más érintettnek is:

Sajnos, a kívülállók értetlenül állnak ez előtt az ijesztő jelenség előtt. Különösen akkor, ha, mint az említett esetben, nincs semmilyen ismert ok, ami indokolná a kislánynál ezt az egyre jobban elterjedő, furcsa viselkedést.

Az apák ilyenkor háborognak. Ez a gyerek igazán mindent megkapott, jól tanul, nem is panaszkodott soha. Mit akarhat még? Az anyukák őrlődnek, és elkezdik hibáztatni magukat. Biztosan én rontottam el, de hol, de mikor?

A legfontosabb, hogy bármilyen nehéz, nyugodtnak kell maradnunk. Abból kell kiindulnunk, hogy a mi szempontunk, értékrendünk, segítő szándékaink ellenére az ilyen fiatalok bizonyítottan igen nagy belső feszültséggel élnek. Életükben eljött a hormonális átállás, érzelmek, félelmek kavarognak bennük, várt, nem várt testi változásokat tapasztalnak. A kamaszgyerek valahol tudja, érzi, hogy olyan szilánkok szúrják, bántják a lelkét, foglalkoztatják éjjel és nappal, hogy ha ilyenkor a család le is ül vele, az esetek többségében nem fog megnyílni. Ugyanis biztos abban, hogy viselkedését a szülei nem fogják elfogadni, mert nem tudják megérteni, hiszen sokszor ő maga sem érti.