Amúgy ez volt az egyik olyan eset, hogy majd’ kiesett a telefonkagyló a kezemből! Tolnay Klári volt a vonal túlsó végén, és kereste Szegő Andrást! Elnézést kért, csak azért zavart, hogy tegyük öt perccel későbbre a találkozásunkat, mert előadás után egy picit még bent kell maradnia s színházban, és nem akar megvárakoztatni. Én, a nevesincs, pályakezdő újságíró-gyakornok, ő a nemzet nagyja, olyan nimbusz, mint Jászai Mari, Blaha Lujza, Bajor Gizi, a legnagyobb legendák egyike. Emlékszem egyszer jöttünk együtt a körúton a nagy Hofi Gézával, és amikor meglátta Klárikát, két métert hátrább húzódott, és hétrét görnyedve köszönt neki, tisztelete jeléül. De színházi berkekben közszájon forgott, hogy rajongója – sőt… – volt Horthy, Rákosi és Kádár is, körülnyüzsögték, de udvarias gesztusnál nem fogadott soha el többet tőlük, annyira kemény tartása volt, hite a művészi elhivatottságban. Egyedül vetélytársnője, Gál Franciska miatt járt egyszer a kormányzónál, és intézte el, hogy kapjon mentességet a zsidótörvények alól – rögvest Hollywoodba emigrált, és ott Greta Garbonak lett kedvenc partnere…

„A férfiak mind hülyék…”

Nos, ezt a Tolnay Klárit, aki a háború előtt a legtöbb magyar film főszereplője volt, majd a Vígszínház igazgatója lett, később a legendás Madách színház egyik domináns színésznője – te jó ég, hogy kik játszottak pedig akkoriban ott a nők között! Kiss Manyi, Dajka Margit, Psota Irén, Lázár Mária, Mezei Mária, Vass Éva, Domján Edit, Almási Éva, Bencze Ilona!! –, ezt a korszakos zsenit kapacitáltam interjúra, és Ő kinyomozta a nevemet, a telefonszámomat, és felhívott, nehogy megvárakoztasson néhány percet az utcán, pedig Ő tényleg az volt, akire bármennyit készséggel vártam volna.
Álltam, vártam a kapuja előtt a Fejér Lipót utcában, míg fel nem tűnt a Bástya utcánál. Jellegzetes gyors, tipegő lépésekkel közeledett, ballonkabátja tárva-nyitva volt, feldúltnak látszott. Lerítt róla, hogy nagyon ideges, amikor a lifthez tessékelt a bejáraton.

Tolnay Klári 1990-ben. (Fotó: Fortepan / Vimola Károly)

–         Ne várjon tőlem jókedvet, önfeledt mesélést! – szólt
–         Baj van Klárika?
–         Baj? Baj? Persze! A férfiak mind hülyék! Ahogyan öregszenek mind szenilisek lesznek. Belesülnek a szerepeikbe. Állnak a színpadon, és fogalmuk sincs, hogy mi a szövegük. Már vagy az ötödikkel járom meg. Tudja most már mit csinálok?
–         Csodát!
–         Ugyan! Bemagolom az ő szövegeiket is, és amikor látom, hogy belesülnek mondom helyettük. Muszáj, mert különben nincs előadás, és tudja, a steksz az kell. A nyugdíjból nem lehet megélni! Ma is majdnem az egészet nekem kellett mondjam! Hogyne lennék ideges. Én is túl vagyok a nyolcvanon! Így kell beessek estéről estére színház után!
–         Fantasztikusan néz ki!
–         Mert nem hagyhatom el magamat! Menjek elfekvőbe?
Közben felérünk a negyedik emeletre. Kilépünk, és bemegyünk az első ajtón. Majdhogynem kicsi lakás, de minden tip-top rendben, minden a helyén van. Mondja, hogy üljek le, Ő kimegy a konyhába, kenyeret kockáz fel, aztán kinyitja a balkonajtót, és kiszórja az ott már várakozó kedvenc galambjainak, akik nagy sivalkodással vetik magukat rá.
–        És mit szokott ilyenkor csinálni, esténként?
–         Megvan a magam szigorú koreográfiája.

Megetetem a galambjaimat, aztán megfejtek egy óriás keresztrejtvényt németül. Aztán jön a pasziánsz, minden este kirakom az aznapi adagomat, utána felhajtom a snapszomat, előfordul, hogy kettőt is, aztán lefekszem.

Ennyi. Erről akar velem beszélgetni?
–         Ha találunk valami érdektelenebbet, akkor beszélgethetünk arról is…
–         Akkor jó. Én utálok magamról beszélni, utálok szerepelgetni, magamat mutogatni…
–         Ahhoz képest milliók kedvence az országban…
–         Ne keverje össze! Színészként más! Mindig is utáltam szavalni, énekelni, egyedül kiállni. Tolnay Kláriként nem tudok megjelenni, kiállni. Csak színészként. Akkor ott nem én vagyok, hanem egy szerep. Én csak egy szerepben tudok magam lenni. Élni a szerepeimet, és nem eljátszani. A játék nem az én világom, az enyém az élet a maga teljességében, szenvedélyességében. Eddigi nyolcvanvalahány évemet nagy-nagy kalandokkal, boldogságokkal, szenvedésekkel töltöttem…

Dolgunk a világban

–         … hatalmas sikerekkel, hat évtizedes folyamatos diadalúttal…
–         … talán a színpadon… Az életben mély válságokkal, csalódásokkal, sokéves agóniákkal. Szörnyűséges volt az első házasságom. Tiszteltem a férjemet, de nem szerettem. Úgy éltem, mint egy királynő, luxusban, személyzettel, budai villában, csak végtelenül magányosan. Véget kellett volna vessek neki, csak nem volt hozzá bátorságom. Budapest ostroma kellet hozzá, ami nem csupán a várost, hanem a házasságunkat is szétbombázta.

A második házasságom lángoló szenvedélyes szerelemmel indult, ám ebben a hevültségben el is hamvadt a kapcsolat.

Megint kicsúszott a lábam alól a talaj. Alkoholista is lettem. Nem is tudom, hogy mi lett volna belőlem, ha nem jönnek olyan pillanataim, amikor rádöbbentem, hogy ez mennyire eltávolít mindattól, ami az én dolgom a világban.
–         Meg tetszene tudni fogalmazni, hogy mi lenne ez?
–         Úgy nőttem fel Nyíregyházán, hogy én „nagy koromban” szamaritánus leszek majd. Misszionárius, ápolónő, tanító, vagy ilyesmi. Érettségi után apácának álltam be, de a főnökasszony eltanácsolt. Azt mondta, hogy mocorog bennem valami, menjek fel a fővárosba, és itt keressem az utamat magamnak. Pesti rokonaim egyszer elvittek egy színházba, és döbbenettel tapasztaltam, hogy a színészek milyen mágikus hatással vannak a közönségre, miként képesek a lelküket formálni. Az tényleg hidegen hagyott, hogy a közönség tapsaival, világcsokraival hogyan hat rám, a lényeg az volt, hogy én miként tudok hatni rájuk. Így zárult be, teljesedett ki az út. Hogy apácából Thália papjává váljak, és ez egy élethivatás számomra…

Az emberi lelket vezetni a jóság, igazság, a béke irányába. Amikor ez sikerül, akkor úgy érezhetem, hogy azon az este is az Istent szolgálhattam.

Még egy évtizedig élte így életét elkötelezett magányosságába fordulva Tolnay Klári. Azon az estén is minden ugyanúgy történt, mint évtizedeken keresztül nap mint nap. Aznap este is forró sikerű előadása volt, aztán hazasétált. Fenn a balkonon megetette a galambjait, megfejtette németül az óriás keresztrejtvényt, pasziánszban kirakta az aznapi adagot, jött a két snapsz, rövid ima,  szépen megágyazott, felvette a hálóingét, hálósapkáját, és bebujt az ágyba. Így találták meg másnap délelőtt, aludt angyali nyugalomban. Arca varázslatosan szép volt. Ő nem csupán azt tudta, hogy hogyan kell élni, hanem azt is, hogy miként kell ebből a világból távoznia…

Kiemelt kép: Fortepan / Kotnyek Antal