Kérdés: „Nagyobbik lányom szeptemberben lesz tizenhárom éves, testnevelés tagozatos, ő az osztály esze, kitűnő tanuló, tanáraitól csak jót hallok róla, országos szinten is kimagasló eredményei vannak, úgy látom, példaképnek tartják osztálytársai. De ahogy itthon a lábát a kapun beteszi, maga mögött hagyja minden erényét és jó tulajdonságát. Átváltozik szúrós kaktusszá, aki elfelejti minden addigi intelmemet, hogy udvarias, szófogadó és kedves legyen. Én mindent elvégzek helyettük, hogy sok idejük legyen pihenésre, tanulásra, sportra… De sajnos a nagylányom ezt nem sokra értékeli. Nem hálát várok tőle ezért, csak azt, hogy kedvesen beszéljen hozzám, udvariasan válaszoljon, ha kérdezzük, esetleg ebédhez terítse meg az asztalt, tartsa rendbe a ruháit, rakja el az ágyát… és még sorolhatnám. Ehelyett ő mindenen fölpukkad, lábbal berúgja az ajtót, halkan káromkodik, morog és dühöng. Kérdeztem már tőle, hogy miért nem tud itthon is olyan lenni, mint az iskolában. Erre azt válaszolta, hogy elég neki az iskolában mindig a maximumot nyújtani, jópofáskodni, nem bírja még itthon is a kötöttségeket, olyankor akar felszabadulni, ha hazajön. Olvasni utál. Csak a tévét bújja. Ha ritkán itthon is jó napja van, akkor nagyon aranyos, játszik a kistestvérével, tanítgatja, együtt tornásznak, labdáznak. Ha leülök mellé beszélgetni és felhívom figyelmét a hibáira, úgy néz rám, mintha a Holdról jöttem volna. Mit csináljak? Hagyjak rá mindent? Ha ránézek, az egyik szemem sír, a másik nevet…”

Válasz: Igen, vannak gyerekek, akik otthon és a külvilágban más-más oldalukat mutatják. De itt nemcsak erről van szó. Az értelmes, kritikus kamaszokról a nagykönyvek is gyakran leírják, hogy „sündisznóznak”, minden lehetséges tüskéiket kifelé meresztik. És azt is, hogy a kamaszok rendetlenek. Ha pedig valaki mindent elvégez helyettük, ez csak még rendetlenebbé teszi őket. A szemtelenség és a hirtelen indulatváltások is a kamaszkor jellemzői. Az, hogy ez a tehetséges kislány csak a tévét bújja, jelentős részben fáradtságából – és talán a családi szokásokból és lehetőségekből – következik. Iskolás gyerekeink nagy része túlhajszolt és kimerült. Jó lenne persze, ha nem a televízió előtt pihenne, mert ez nem igazi pihenés. De az is érthető, ha egy minden percet igénybe vevő, túlszervezett életben másra nem futja. Ugyanakkor nem „esetleg” várnám el azt, hogy például az ebédhez megterítsen, hanem feltétlenül. Nem szólnék gyakran, hogy a ruháját rakja el, vagy hogy ágyazzon be, de azt megkövetelném, hogy az én szobámban vagy a közös helyiségben ne hagyja szét a holmiját és néha, barátságos együttműködésben, arra is rávenném, hogy a szobájában rakjon rendet. De tudnia kellene, hogy vannak dolgok, amiket tőle várok el. Éppen a terítés, esetleg a bevásárlás egy része, vagy más ház körüli segítség. Nem tesz jót a teljes kiszolgálás. (Sőt: még pihentető is lehet egy egészen másfajta tevékenység, ami legalább akkor kiviszi az utcára és megmozgatja, ha mondjuk kenyérért és tejért kell menni.)

És: a tehetséges emberek sokszor nehezen elviselhetők!

 Nők Lapja 1996/24. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images