A háztartás. Árai olyan, mint egy kisebbfajta üzem. Bevásárlás, főzés, élelmiszertárolás, konzerválás, mosás, takarítás, gépek kezelése, ruhák tisztítása, javítása, vendégség, gyermeknevelés, betegápolás — ez minden családban előfordul. De milyen üzem az, ahol csupa szakképzetlen munkás dolgozik? Meg is látszik a munka intenzitásán, minőségén.
A háztartásvezetés sokszor egy zötyögő meg-megakadó szekérre hasonlít, s nemritkán válóperi indokok között is szerepel.
Nincs semmi nosztalgiám a kor iránt, amikor a nők csak a férj-gyerek-otthon békaperspektívájából nézték a világot. De jobb, ha tudomásul vesszük, hogy ma, a házastársak közötti munkamegosztás és a szolgáltatóipar fejlődése ellenére is még éppen elég munka akad a családban. Ne legyenek illúzióink: a szolgáltatások nem lesznek olcsóbbak, s továbbra is kell majd főzni, mosni takarítani, vasalni. Ezért jó lenne, ha a családi életre való felkészülés címén nemcsak az ember biológiai és szellemi fejlődésével, hanem a mindennapi élet gyakorlatával is megismerkedne a felnövekvő generáció. A jól szervezett háztartás nemcsak nyugodtabb életet, de takarékosságot is jelent (ezért is lett újra népszerű a befőzés).
Az iskolai oktatás nálunk teljesen csak a szakmára irányul. Sem a fiúk, sem a lányok nem kapnak a családi élet szervezésére, a háztartásra vonatkozó ismereteket. Minden tudásukat — és nemtudásukat — a szülői házból hozzák. Ezért élnek tovább sokáig az egészségtelen táplálkozási, higiénés szokások, elavult munkamódszerek. Óriási pazarlás, ha ezt magánügynek tekintjük. Fontos társadalompolitikai kérdés, hisz összefügg vele a népesedés alakulása, a következő generáció nevelése, a családtagok pihenése, regenerálódása, a kulturált emberi együttlét — nemcsak az, hogy Nagyné hány perc alatt főz meg egy paprikáskrumplit.
A miénknél magasabb életszínvonalú országokban
továbbra sem hagytak fel azzal a gyakorlattal, hogy a gyerekeket, több hasznos tudnivaló mellett például stoppolni és foltozni tanítsák az iskolában. Ennek következtében nem szégyellnek foltozott nadrágban járni. A folt ma már nem a szegénység jelképe, sokkal inkább a „használd és dobd el” fogyasztói szemlélet egészséges ellentéte, s jó, hogy ez terjedőben van. Miért rendezkednénk be éppen mi a pazarlásra?
Satu Poikonen 11 éves kislánnyal a finnországi Espooban találkoztam. Tud sapkát, papucsot kötni, tarisznyáját is ő készítette. Kézimunka-tanárnője, Éva Lönngren elmondta, mit tanulnak:
— A harmadik, negyedik osztályban varrógéppel ismerkednek a gyerekek. Ötödikben, hatodikban kötünk, hímzünk, horgolunk. Később szabni, varrni tanulnak, szövőtáblán szőnek. Nyolcadikban pizsamát, hosszúnadrágot, steppelt mellényt varrunk, régiből újat alakítunk. A nyolcadik és kilencedik osztályban szabadon lehet választani több tárgy közül, mint: kézimunka, kertészkedés, gépírás, főzés… Az iskolában és otthon megszerzett ismeretek később tovább gyarapíthatók. 1924 óta létezik a TEHO című lap, a címe intenzitást, a munka intenzitását jelenti. Három témakörrel: a földművelés, az erdészet és a háztartás ergonómiájának kérdéseivel foglalkozik. Ezen belül mindenféle háztartási munkával, gépek tesztelésével, a konyha célszerű kialakításával. Telefonügyeletet tartanak, bármit meg lehet kérdezni.
A svájci 14 évesek háztartástan dossziéja ilyen témákat tartalmaz: egészséges táplálkozás, csecsemőápolás, takarítás, varrás, kötés, főzés, terítés, lakberendezés, pénzbeosztás… Ami figyelemre méltó: ez a tanterv megvalósíthatatlan lenne, ha az ipar nem támogatná az iskolákat anyaggal, berendezésekkel, szakemberekkel.
Európában az ötvenes évek óta
Hollandiában, 1962-től az NSZKban is egyetemi katedrát kapott a háztartástudomány. A diplomás háztartásvezetőt (lehet férfi is, ezért nem mondom, hogy háziasszony) tanácsok, nőszervezetek alkalmazzák. X például betelefonál, hogy venne egy fél disznót és betenné a mélyhűtőládába, de nem ért a mélyhűtéshez, jöjjön valaki és segítsen neki. Y már nem bírja a házimunkát, a három gyereket, állandó a kapkodás, az idegesség, nem elég a kosztpénz. Eljön hozzá a szakember, reggeltől-estig figyeli a háztartást, a család életét, estére kész a diagnózis: nem csoda, hogy fárasztóbb a munka, ha a konyha ésszerűtlenül van berendezve; a gyerekeket ne csak alkalmanként bízzák meg feladatokkal; más főzési stílussal időt takaríthat meg…
Nálunk az iskola egyelőre nem látszik alkalmasnak arra, hogy háztartási ismereteket nyújtson. Viszont a Nőtanács javaslatán érdemes lenne gondolkodni: a KISZ és az Úttörő Szövetség is segíthetne abban, hogy a lányok és fiúk családi életre nevelésének legyen része a háztartástan is. Divatos kifejezés manapság a kreativitásra való nevelés: kizárólag barkácsolással, festéssel, gyurmázással akarják erre ösztönözni a gyerekeket. Pedig sokféle otthoni foglalatosságot is lehet alkotókedvvel végezni.
Remélem, egyszer majd elkezdődik egy komolyabb képzés. De addig is lenne néhány áthidaló megoldás. Ügyes, praktikus, sok mindenhez értő háziasszonyok — 25—80 éves korig — ma is vannak, ha nincs is róla diplomájuk. Jó lenne, ha tudásukat átadhatnák, részmunkaidőben lehetne őket foglalkoztatni. Például beépülhetnének a szociális gondozói hálózatba, vagy művelődési házakban tanfolyamokat vezethetnének. Akár polgári jogi társaság, „háztartássegítő szolgálat” is alakulhatna, mely a lakberendezéstől a befőzésen át a pótmama-szervezésig sok mindennel foglalkozhatna.
Monspart Éva
Nők Lapja 1982/10. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Sütő András örökösei
