„Tudja, drága Rezső, hullámokat szeretnék ide kétoldalt. De valahogy úgy kellene, hogy a fülem mögé kunkorodjanak. Ugye, tudja, mire gondolok? Ahogy a Jankovácznénak csinálta a múlt héten. Szerintem ugyanaz a nő festetett is, de azt persze, letagadta! Na mindegy, szóval, tudja azt maga, drága Rezső, mire gondolok!”

A Klára Szalon csuda egy hely volt. Bár csak a kisszobában működött, mégis ismerte mindenki Kiskunhalason. Tulajdonosa, a nagymamám valaha – történelem adta okokból rövid ideig – valódi fodrászszalon-tulajdonos is volt, majd belépett a szövetkezetbe, onnan ment nyugdíjba. Ám régi vendégei ragaszkodtak hozzá, neki meg jól jött az a kis pénz, így csütörtökön és pénteken kuncsaftok sora árasztotta el a házat. Aki a bura alatt ült, az Nők Lapját olvasott, a várakozók pedig megbeszélték az élet, no meg Tinka, Iluska és Babi ügyes-bajos dolgait. Visszatekintve azokra az időkre, meg kell állapítanom, hogy mindkettő döntő hatással volt a jövőmre. Nagymamám szalonjának családiasságát növelte, hogy mi, többiek, néha a nappaliban hallgattuk a bent zajló beszélgetéseket. Emlékszem, egyszer a díványpárnákat kellett „nevetéstompítóként” az arcunkra szorítani, amikor a nem sokkal korábban bottal érkező idős hölgy ,,Én már nem ismerkedem az utcán, Klárikám!” kijelentéssel lepte meg a nagymamát és minket. Arról nem is szólva, hogy minden vőjelöltet a nagypapa először a fodrászatban szállásolt el, részben erkölcsi megfontolásból, részben, hogy a kiálló rugójú, kis sezlonon egész éjjel éberen elmélkedhessenek szándékaik komolysága felett…

Éppen ezért, amikor végignéztem Korom Gyula fodrászmúzeum-tulajdonos különleges kollekcióját, számos régi ismerősre leltem. A Kispesten található gyűjtemény néhány darabja több száz éves múltra tekinthet vissza. A legrégebbi eszközök a köpölyöző szerszámok, érvágók, foghúzók, borotvák voltak, mivel akkoriban egy borbélynak sok máshoz is kellett értenie.

Rosszlányok, jó frizurák

Aki pedig azt hinné, hogy hajsütővasból csupán kétféle van, elektromos és „nyílt lángon” melegedő, jobb, ha elolvassa a következőket! Tehát: a sütővas lehet vékony és vastag, elöl, hátul vagy középen melegített, kagylószerűen öblösödő, összecsukható, egyszerre két, három, vagy több hullámot csináló, és a hullámokat különböző módon eltolni is képes eszköz. Bár már az egyiptomiak is rájöttek a hajmelegítés bizonyos fortélyaira, magát a haj sütést a fodrász szakma egyöntetűen legnagyobb alakjának tartott Frangois Marcel szabadalmaztatta 1878-ban. Az akkor huszonhat éves fiatalember jött rá arra, hogy van egy bizonyos hőmérsékleti intervallum, amelyen belül a haj keratinrétege fellazul, és tetszés szerint alakítható. A szabadalom pedig ennek a tudásnak egy bizonyos eszközben történő megjelenítése volt. Marcel nem sokkal korábban érkezett Párizsba egy kis francia faluból, ahol mindenki az ő édesanyjának hullámos haját irigyelte. Hogyan lehetne mesterségesen előállítani ezeket a fürtöket? – gondolkodott a fiatalember, majd amikor elkészült az első sütővas, először a párizsi utcák léha leányainak haját bodorította vele. Tökéletes pr-munkának tekinthető az ötlet, hiszen ezek a lányok ideális reklámhordozókként naphosszat (sőt…) az utcán voltak, így lassan az erkölcsösebb asszonyok fejében is szöget ütött a gondolat, hogy legalább ebben utánozhatnák a rosszlányokat.

Fodrászok legjobbja

Korom Gyula nyolc éve gyarapodó gyűjteményében hajmosótálak, régi fotók, újságok, oklevelek és egy eredeti fodrászszék mellett található egy melegdauer gép is, ezt egy idős mester, Pinke Károly özvegye adta neki. Maga a melegdauer a fodrásztörténelem másik nagy alakjának, Nestle-nek a nevéhez fűződik. Ezzel a csodamasinával már 1930-ban tartósan hullámos hajat lehetett varázsolni a sima fürtökből, hozzávetőlegesen másfél óra alatt. A készüléket egyébként még az ötvenes-hatvanas években, a jóval korszerűbb hidegdaueres eljárás elterjedése után is használták.

És kezdetben volt a bura… Szó sincs róla. Bármilyen hihetetlen, a hajszárító volt előbb, igaz, az első darabokat még kézzel kellett hajtani, és ventilátorlapát segítségével szárítottak. Az első burák pedig úgy néztek ki, hogy az ember azt gondolná róluk, fantasztikus filmekben fejre erősíthető űrantennaként szerepeltek.

Hajvágóollók, hajvágógépek, hajmosótál, parfümszórók, kontycsatok, hajszálmérő (ennek a parókakészítésben van szerepe) sorakoznak még a polcokon, mívességükkel hirdetve egy szakma dicsőségét. Egy olyan szakmáét, amelyiknek, bár lépést tart a tudomány és a technika fejlődésével, mégis mindig az emberi ügyesség és fantázia lesz a legfontosabb eleme. Ez így volt, így van ma is, és történjék bármi, így is marad.

Miért kell ez a nagy tisztaság?! – lázadozott a fiú. Zsoké akart lenni, de apja „szélhámos szakmára nem adlak!” kijelentéssel fodrásznak küldte. Most takaríthat az üzletben, hogy Irénke asszony lássa magát a vikszelt linóleumon, glasszékesztyűs ujjal ellenőrzi a fülkék peremét, s ha egyetlen porszemet talál, baj van. ,Miért?!” „Azért, Laci, magyarázta az asszony, „mert ha megtanulod, hogy precíz legyél a felmosásban , a portörlésben, akkor egészen biztos, hogy a szakmádban is az leszel.”

Honthy-haj, hajjaj…

Tárnoky László, aranykoszorús mesterfodrász alaposan megtanulta a leckét. És a szakmát is. Sztárfodrászok egész sora, Szabó Imrétől Zsidró Tamáson, Horváth Tündén át Hajas Lászlóig vallja azt, hogy az „ő köpenyéből bújt ki”, tőle tanulta az alapját annak, amit ma tud. Nemzetközi elismertsége, eredményei, oktatómunkája teszik a ma nyolcvanhárom éves mestert a szakma legnagyobb élő alakjává. Két éve a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Persze, a hivatalos elismeréseken túl a siker biztos jele, hogy van olyan vendége, aki negyven vagy akár ötven éve jár hozzá.

Keleti Márton, a híres filmrendező felesége is a kuncsaftja volt, így kezdődött Laci bácsi filmes pályafutása. Ő készítette a legendás Karády- frizurát, tudják, ott elől azzal a shoppal a homlok fölött. Dolgozott Honthy Hannával is, aki ebben a tekintetben sem tartozott a könnyű esetek közé… Németh Marika, Tolnay Klári, Kapitány Ani – csak sorolja a neveket, azokét is, akik civilben is hozzá jártak. „Ruttkai Évit imádtam”, mondja, aztán elmeséli Turay Ida megszelídítésének történetét. A Beszterce ostromának forgatásán történt, hogy bármit is csinált Turay hajával, a színésznő mindig közbeszólt, hogy ne így, ne úgy és amúgy se. „Akkor szembenéztem vele – meséli Laci bácsi -, és azt mondtam: Művésznő, aranyos, én a művésznőt nagyon nagyra tartom, higgye el. De azt is higgye el, hogy a szakmámban én legalább akkora vagyok, tehát kvittek vagyunk.”

A jó frizura titka akkor is, ma is a jó vágásban rejlik, mondja a mester, aki a mai napig bejár a Váci utcai üzletbe. Vele dolgozik a lánya, most ő viszi a fodrászatot, de fodrász az unokája, a keresztlánya, sőt, a tizenkilenc éves dédunokája is. Ők nemcsak a szakmát és annak szeretetét, becsületét, jóféle alázatot tanulhatnak tőle, hanem azt is, hogy csodák nincsenek. Csak munka van, tehetség és tudás. 

Köszönöm Szécsényi Istvánnak, az ipartestület elnökének segítségét.

 Nők Lapja 2002/17. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Szabó Gábor