A beérkező levelek egy része az úgynevezett határokról kérdez. Milyen szabályokat, korlátozásokat kell, kellene alkalmazni a gyerek nevelésében, hogy testi, lelki egészsége ne sérüljön. Nagyszülők és szülők csapnak össze, egyik generáció kárhoztatja a másikat. Az elvált házastársak háborúiról nem beszélve. „Már más világ van, anyuka, ne tessék itt szigorkodni!” „Jobb lenne, ha egyáltalán nem szólnál bele!” „Nálad hétvégén nincs szabály, itthon meg van!” Ismerős mondatok. Közben a szigor váltakozik a mindent megengedéssel: édesség nyakló nélkül, éjszakai fennmaradás, tévézés csőstül, az online játékok kötetlen idejű használata – hol az engedékeny nagyszülő, hol a hétvégi apuka, hol a holtfáradt anyuka a „tettes”.

S közben a gyerekek vígan mennek tönkre. Lassan ráébrednek, hogyan lehet manipulálni. „De a nagyi megengedi!” „Ott mindig van csipsz meg kóla! Jobban szeret, mint te!”

Elengedhetetlen a rendezés. A gyerek jövendőbeli boldogsága, lelki, jellembeli fejlődése függ attól,

 működik-e a családban valami alapvető, elemi közös szabályrendszer. Ezek a szabályok a testi növekedés, az idegrendszer érése, a későbbi lelki nyugalom szempontjából életfontosságúak. Alapvető dolgokról van szó: az alvás, a kornak megfelelő minél rendszeresebb mozgás, a rendszeres étkezés, igen, még a kellő mennyiségű vízivás is ide tartozik. Mint ahogy a tanulás, a szórakozás és más szabadidős tevékenységek kerete is kialakítandó. 

Ha a tágabb családban sok a véleményütközés, akkor a gyerekben legalább a helyi szabályok érvényességét kell tudatosítani: ott megengedett, itthon nem!

Elterjedőben van egy újszerű szó, a keretelés. Vannak, akik szerződésnek szeretik hívni, de divatos a szövetségkötés elnevezés is. Ha lazább is a megfogalmazás, ugyanarról van szó: kellenek a szabályok!