Sonkát főzök, vagyis nem főzöm, hanem sütöm, illetve párolom. Vaslábosban, fedő alatt, a sütőben, lassan és türelmesen, négy órát, száznegyvenöt fokon, úgy, hogy előtte egy napig kétszer váltott vízben áztattam, gondosan megtörölgettem, aztán bevagdostam a bőrét, megtűzdeltem jó sok szegfűszeggel, és két jó ujjnyi narancslét öntöttem alá a legnagyobb vaslábos aljára, és még egy fél felszeletelt narancsot is, abban párolódik, annak az aromáját szívja magába. Amikor majd megpuhul, a besűrűsödött narancsléből összekeverek majd egy pár kanálnyit kevés sötét gesztenyemézzel és szójaszósszal, rákenem a sonka bőrére, aztán fedő nélkül, nagy lángon, negyedóra alatt fényes kérget sütök rá.
De az sokára lesz, addig még van időm végiggondolni életem sonkáit, nem, nem az összeset, de a jelentősebbeket.
Két éves lehetek, „Sonka lábán Kucu néni fürödni döcög”, mondogatom magamban, nem tudom, ki az a Kucu néni, azt se tudom, hogy mi az a sonka, csak a lábát tudom, meg a fürdést meg a döcögést. Bár vannak olyan fotók, ahol zokogva kapaszkodom édesanyámba, és sehogy se akarok bemászni a fürdőkádba. Fürdeni már szeretek, döcögni is, mert az olyan, mint a höc-höc apám térdén, a legkorábbi emlékem tehát a sonkáról egy nyelvi emlék. Szabó Lőrinc írta, ezt akkor még nem tudom, de annyit már igen, hogy a sonka vidámságot jelent.
Legközelebb akkor hallok a sonkáról, amikor csomagot kapunk Nyugat-Németországból. Négy éves lehetek, a csomag tartalmából három dologra emlékszem. Dobozban van szemes kávé, én is meg akarom kóstolni, kikönyörgöm, hogy elrághassak egy-két kávészemet. Anyáék nem tudják, miért, hát azért, mert amikor vendégség volt nálunk, és elmennek a vendégek, és ők búcsúznak az előszobában, addig én belopózom a nagyszobába, és kiiszom a sárga csészék alján maradt sűrű keserű-édes kávézaccot, de a kávészem ehhez képest csalódás. Az egybeöntött kék sportpapucs műanyaga különlegesen sűrű és sima a csomagban, de a lényeg a sonkakonzerv, nagyon nagy, furcsa, kicsit körte formájú alakja van, és hozzá egy kis kulcs, amivel szépen be kell fogni az oldalán a szálat, és körbetekerni, hogy kinyíljon. Apa megtanítja, és én is tekerhetem, kinyitjuk, mert „hemendexet” fogunk készíteni reggelire apával, ami biztos nagyon finom. Kicsit becsapva érzem magam, mikor kiderül, hogy a hemendex igazából tükörtojás, csak épp sonkaszeletek vannak alatta. Válogatós vagyok, a tojásfehérjét nem szeretem, csak a sárgáját kenyérrel kimártogatni, de aztán előbukkannak a fehérje alól a szépen megsült sonkaszeletek, és minden jóra fordul, faljuk a sült sonkát apával, annyira finom, mint soha semmi.
