Nem illannak olyan egykönnyen. Ilyenkor húsvét után különösen nem, amikor a legkülönbözőbb illatszerekkel öntözték meg a lányok haját. Olyanokkal is, melyeket az illető nem is szeret különösebben. Kétszeresen időszerű tehát a probléma. Nemcsak a locsolkodás miatt, mely szerencsére elmúlt — bármilyen kedves, ősi, pogány népszokás, nagyon kiviszi az ondulát a hajból — hanem a tavasz miatt általában. A tavasz miatt, mely bevon minket óriási hadjáratába — nemcsak a termelés, a nyári aratás, meg a kis nyulak és pelyhes csibék, hanem a szerelem érdekében is illatokkal csábít minket, akárcsak a virágokat és a méhecskéket. Mindez eszembe jut, úton az illatszakember felé, aki nálunk e téren helyettesíti a tavasz tündérét és Mayer Károlynak hívják. Mert ő kever minden, Budapesten készülő „hivatalos” kölnivizet és parfőmöt. Természetesen már vagy ezer interjút adott e minőségében. A latoratóriumban, ahol dolgozik, a rengeteg alapillatszer üvege úgy hat, mint valami óriási orgona sípsora.
— Kérem, engem általában túlbecsülnek — mondja a 40 körüli, fehérköpenyes ,,Tavasz-tündér-kartárs”. — Azt hiszik rólam, emberfeletti szaglóképességgel rendelkezem…
Nem! A parfümőrnek elsősorban nem csodálatos szaglószervre van szüksége, hanem intenzív és kifinomult szagmemóriára. Analitikus emlékezőtehetségre. Hiszen az illat nemcsak hódító eszköz a nők szolgálatában — minden emberi agyban emlékfelidéző szerepe is van. Az illat valami módon roppant erővel idéz fel érzéseket, hangulatokat, képeket. Ezt mindenki tudja. A mi dolgunk, hogy megtaláljuk azokat az anyagokat, melyek képesek kiváltani a kedves emlékképeket, ezek kíséretében kedvessé válik az az ember, akit ez az illat körülleng.
És most izgalmas játék következik. Vékony papírszeleten ,,kóstolót” kapunk különböző üvegekből és meg kell mondanunk, hogy melyik milyen képet idéz fel. Először könnyű kérdéseket kapunk: milyen virág ez? A rózsát persze azonnal felismerjük. A jázmint már nem. Pedig majdnem mindennek az alapja… értesülünk. A levendulát és a szénát természetesen szintén felismerjük, hiszen végülis hívei vagyunk. Dehát csakugyan virágból készül az illatszer? Nem szénvegyületekből?
Kérdésünk gyermeteg. De a felelet boldogító. Igen, virágokból. Most újra ez a divat. A könnyű, friss zöld illat, talán a technika egyre hatalmasabban áradó benzin, gáz és petróleumszagának ellensúlyozására.
Mayer kartárs megszagoltatja velünk az idei tavasz jövendőbeli sztárját, melynek még nincs neve, egyelőre csak ő tudja, hogy egy Duna-parti estét ,,zárt” bele, távoli akácillatot és a víz szagát. Ki tudja, mivel keverte bele! Én kiszagolom: egészen pici naftalinnal… mert az is hozzátartozik, az emlékezés valamire, amit elrejtünk régi szekrényekbe, a tudatunk alá! Milyen furcsa, hogy a mai fiatalok ezt szeretik érezni a lányokon… Valami könnyű, finom illatot, egy kicsit a fehér vászonét is, amit mesebeli nagymamák levendulaillatúan őriztek szekrényeikben.
Fedor
Nők Lapja 1962/17. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Vizsnyiczai Erzsébet
