Helyzetjelentés: „Itt az idő a színesedésre!” – interjú Zsédával

Zsédenyi Adriennel már nem először beszélgetünk, az örökké fiatal énekesnő most a gyökereiről, kamasz emlékekről, környezettudatosságról és zenei újjászületéséről mesélt. 

Formabontó, hogy a Colorum koncert április 21-i bemutatója nem a fővárosban lesz, hanem Pápán. Miért döntöttél így? 
Büszke vagyok a szülővárosomra, ezért visszatérek a gyökereimhez, zenei pályafutásom kezdetének helyszínéhez. A Colorum egy kicsit klasszikusabb hangvételű koncert lesz. A megszokott könnyűzenei vonal mellett néhányan kikacsintásnak tekintik ezt a stílust, pedig annyira nem áll tőlem távol, hiszen az én életemet végigkísérték akár a klasszikus áriák, akár a dzsessz. Olyan fantasztikus zenésztársakat hívtam segítségül, mint a Talamba ütőegyüttes és Teleki Miklós orgonaművész, akivel pár évvel ezelőtt már volt szerencsém együtt dolgozni, ezt a műsort is együtt álmodtuk meg. Barokk áriák, dzsessz, bosszanova és néhány, erre a hangzásvilágra áthangszerelt, saját dal színesíti majd a palettát, magyar, latin, francia, olasz, és angol nyelven. A Talamba egyszerre otthonosan mozog a klasszikus és modern zenében, fantasztikus hangszerparkkal rendelkezik, ami tényleg már önmagában is nagyon látványos, és a különleges fénytechnikával megvilágítva pedig még jobban elmélyülhetünk majd ebben a zenei világban. 

Mely klasszikusok azok, amelyek régebben is kapcsolódtak már hozzád? 
Anno a Cotton Club Singers formációban dzsessz-sztenderdekkel váltam ismertté, például a Carmina Buranaból az In Trutina csak később lett a zene repertoárom része. Az énekléssel való ismerkedésem óta a musicalek és Barbra Streisand világa is nagyon közel állt hozzám, nála találkoztam először olyan klasszikust megérintő énekléssel, ami rám nagyon nagy hatással volt, igazi etalon.

Miért pont a Református Újtemplomot választottátok helyszínül?
Pár évvel ezelőtt készítettem egy kalendáriumot Álmok, utak, otthon címmel, ami bemutatta a város nevezetességeit. Pápa az elmúlt századokban vallási és oktatási szempontból az egyik központja volt a Dunántúlnak, ezért a templomoknak és az iskoláknak külön kis gyűjteményt szenteltem a könyvben. A város nagyon sok olyan történelmi épületet és szellemiséget őriz ma is, amiért érdemes ide ellátogatni. Gyerekkoromban minden nap azon a téren mentem át az iskolába, ahol a Református Újtemplom áll. Ez a hatalmas belső térrel rendelkező épület egy nagyon népszerű koncerthelyszín, ahol a klasszikus értékeket szem előtt tartva, de nyitottan és mai szemlélettel fogadják a minőségi produkciókat. Igazán jó érzés volt hazatérni, már a megbeszélések során is azt tapasztaltam, hogy értik a koncert üzenetét, én pedig örülök, mert úgy érzem, hogy talán így vissza tudok adni abból a sok támogatásból és szeretetből, amit a hosszú évek során az itteni közönségtől, a szülővárosomtól kaptam.

16 éves korodig éltél Pápán. Milyen emlékek villannak fel most előtted ebből a korszakból?
Hú, rengeteg minden! Bennem van az a kép, ahogy megyek a hegedű órára, és a kis negyedes hegedűmmel battyogok át a téren, de élénken emlékszem arra is, amikor kb. 10 évesen, egy városi ünnepségen gésának öltözve, japánul énekelek egy dalt, amit egy táborban tanultam – ekkor énekeltem először nyilvánosan. Tinédzserként voltak jó és rossz döntéseim, például amikor a hosszú, fekete, egyenes hajamat bedaueroltattam, mert a kilencvenes években ez volt a divat. Borzasztóan megbántam, mert ezzel a göndörítéssel totálisan tönkretettem a hajamat, és alig vártam, hogy rendbe jöjjön. A jó döntések közé tartozik viszont az első nyári munkám, ami egy régiségbolti állás volt, jó rá visszagondolni. Kamaszkoromból emlékszem még arra is, hogy az akkor divatba jött secondhand boltokban micsoda kincskereséseket rendeztünk a barátnőimmel: izgatottan vártuk a bálabontást, hogy elsőként válogassunk az egyedi táskákból, kalapokból, ruhákból. Így jutottam egy olyan hosszú, csipke alsós szoknyához, aminek a stílusát leginkább a Váratlan utazáshoz tudnám hasonlítani – persze nem Hetty néni, hanem a fiatalabb generáció öltözékéhez – ezt hordtuk, vagányan, bakanccsal… ma már mosolygok rajta, ugyanakkor annak örülök, hogy manapság a sok fast fashion mellett ezek a használtruha boltok a környezettudatosak körében újra felvirágoznak. 

Mit jelent számodra ma a környezettudatosság? 
A minimalizáció szintén kalendáriumi témám volt 2020-ban (még a vírus előtt). Eléggé benne volt a levegőben, és nagyon foglalkoztatott engem a régi, felesleges dolgok kiválogatása, akár a környezetünkből, akár a lakásból vagy a kapcsolatok, lelki dolgok terén. Egy komoly, mindent átfogó nagytakarításon mentem végig. Sokaknál ez a szanálás a coviddal érett be, nekem régebb óta az életem része, és a gyerekemet is erre tanítom. A hétköznapokban szelektíven gyűjtjük a szemetet, tudatosabban vásárolunk, próbáljuk kiszorítani a zacskókat és a műanyag flakonokat.

Sokkal kevesebb ruhát veszek, ha viszont vásárolok, akkor magyar tervezők, minőségi darabjait választom.

A színpadi ruhák nyilván a műsor különleges effektjei, amik a dalt segítik, hozzájárulnak a showhoz, de a hétköznapokban egyébként szeretem a jól kombinálható, egyszerű alapdarabokat, amiket kisebb kiegészítőkkel dobok fel. Alapvetően azt vallom, hogy nem a ruhán van a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy a bőrünk, hajunk, körmünk, tiszta, ápolt és rendezett legyen. Az öltözködésben is a szabadság híve vagyok, ha ahhoz van kedvem, és színesebben látom a világot, egy klassz sminkkel vagy jól megválasztott sállal, táskával dobom fel a szettet. Nem bonyolítom túl a dolgokat, időm sincs rá, és ennél praktikusabban gondolkodom. 

Hogy néz ki most, április közepén egy hétköznapod? 
Próbálom kizárni a negatív híreket, hiszem, hogy ideje töltődnünk, nagy szükségünk van a művészet és a zene adta erőre. Élvezem azt a csendet, ami az elmúlt időszak után most beköszöntött, és szívből remélem, hogy hamarosan újra úgy mehetünk át a városokon, hogy az utcákon az óriás plakátokról főleg a közelgő kulturális események köszönnek vissza, ahogyan az ilyenkor tavasszal és a nyár közeledtével lenni szokott. Átlagosan napi 4 órát próbálunk az új koncertre, aztán az utolsó napokban azért ez besűrűsödik, és akár 8-10 órát is zenélünk együtt. A munkán kívül egyébként lakásfelújításban vagyok, ami most nagyon inspirál, hogy úgy rendezzem át a teret, hogy tükrözze azt, aki ma vagyok. 

Ki vagy ma, mi változott, és hogyan jelenik ez meg a lakásodban? 
Sok minden változott bennem és a lakásomban is. A bútorfelújítás szerelmese vagyok, hiszek abban, hogy nem mindig újdonsággal kell telezsúfolni az otthonunkat, hanem érdemes a már meglévő dolgokat újragondolni, legyen szó egy régebbi bútorról vagy egy kanapéról. Apró cserékkel, apró változtatásokkal próbálok új életet adni egy-egy tárgynak, nyilván nem erőltetem túl, de érdekel, hogy mit lehet kihozni ebből-abból. Játszom a textúrákkal, színekkel, legutóbb a natúrszínű kanapém született újjá kékeszöldként. A lakásom előtte sokkal minimálabb, natúrabb hangulatú volt, most az élénkebb színvilágnak köszönhetően élettel telibb, „felmelegedett”. 

Kicsit olyan, mintha az elmúlt két-három év – jó értelemben vett – bebábozódása után kibújna a pillangó, hogy új színekben pompázzon…
Ó, igen, ez egy jó hasonlat, tök jól összefoglalja a Colorumot és a hétköznapokat is! Valóban volt egy elvonulósabb időszakom (tulajdonképpen évek), sok minden átalakult körülöttem és bennem. Mostanra mondhatom azt, hogy újra megtaláltam önmagam, és a mondanivalóm. A Szívizomláz című albumommal sok mindent el is mondtam, a Ladybird nevű turném pedig már a szabadságot hirdeti. Itt az idő a színesedésre, ezt tükrözi most minden, ami körülvesz, minden, amit alkotok.

Az Instagramon megosztottál egy tündéri, régi képet, amin az apukád ölében ülsz. Mi volt ennek az apropója? 
Az apukám (és persze anyukám) gondolkodásmódja, lelkivilága nagyon meghatározó számomra, és jelenleg a világban zajló események hatására most még jobban átéreztem az ő értékrendjét. Kezembe került ez a régi kép, és koncerteken szoktam énekelni Máté Péter Hazám című dalát, ami ugye úgy kezdődik, hogy „A kenyér hangját hallom én, az apám szavát vallom én”, és valahogy ez most összeért bennem. Megosztottam a képet, de végül nem írtam alá semmit, mert úgy éreztem, hogy ez most így csendben jó.

Hiszem, hogy nekünk, művészeknek az a dolgunk, hogy hitet, erőt, reményt adjunk az embereknek. Most ugyan a vírus kevésbé van előtérben, viszont van helyette más, ami komoly súlyt helyez az emberek lelkére. Nemrég olvastam egy cikket, ami összehasonlította az I. világháború után bekövetkezett zenei változásokat a 100 évvel későbbi, mostani helyzettel, és az volt a tanulság, hogy mindennél nagyobb szüksége van az embereknek az olyan dalokra, üzenetekre, amik reményt adnak. A zene az, ami mindig ott volt velünk a nehéz, talpra állós időszakokban. Gondoljunk csak például Bing Crosby White Christmas című dalára, ami nem csak egy szimpla karácsonyi sláger volt! A vírus alatt kiderült számomra, hogy gondolkodnak az emberek és mennyire máshogy látják a mi hivatásunkat, mint ahogy az valójában van, ugyanakkor nehéz időkben az egyik legfontosabb lelki táplálékuk a zene, és most, hogy újra van lehetőségük koncertekre járni, sokszor teltházzal dupláztunk, tripláztunk egy előadást, mert annyira nagy szüksége, igénye volt már a közönségnek a lelki töltekezésre. 

Mi a nagy terved a 2022-es évre? 
Szeretnék a Colorum koncert dalaiból lemezt készíteni, de hogy koncertlemez lesz, vagy később felvesszük külön a dalokat, még legyen meglepetés. Ha minden jól megy, természetesen tervezünk egy országos Colorum turnét is. A Cotton Club Singerssel szintén egy újabb műsorral készülünk, szóval sok koncertem lesz idén. Pihenésként egy napfényes tengerpartra vágyom, valami jó meleg helyen, egy olyan nyaralásra, ami feltölt, kizökkent és segít egy kicsit messzebbről ránézni erre az egészre, amiben éppen most vagyunk.

A képeket Zséda bocsátotta rendelkezésünkre.