Választhat-e elegánsabb időpontot egy költő, egy sokoldalú irodalmár a távozásra, mint április tizenegyedikét, a költészet napját, József Attila születésnapját? Feltehetően nem, bár Görgey Gábor kapcsán nem lehet ezen csodálkozni, hiszen a lényéből, viselkedéséből, kedvességéből, csibészes mosolyából, szarkasztikus humorából, a műveiből és nyilatkozataiból is elegancia áradt. Nem is oly rég, tavaly ősszel készíthettem vele az utolsó interjúnkat, és jól emlékszem a gyönyörű, szeptember végi délelőttre. Solymári házuk napsütötte, csupa virág kertjében beszélgettünk felesége, Iván Ildikó operaénekes társaságában, és a kilencvenkét évesen is magas, jóképű házigazda elemében volt. Úgy mutatta meg dédnagybátyja, Görgey Artúr tábornok féltve őrzött pipáját, hogy vagányul a szájába kapta, amin nevetni kellett, és megengedte, hogy hosszan nézegessem azt a pecsétgyűrűt is, amelyet tőle örökölt. Haj, ha az a gyűrű mesélni tudott volna…!