Március végén néhány napig szinte kora nyári időjárást élvezhettünk. A jó idő az én rokonságomat is a szabadba csalta. Sütött a nap, illatoztak a fák, végre nem hideg szél fújt. Mindenki a maga módján élvezte az enyhülést, az idősebbek a kerti munkában lelték örömüket, a kicsik a homokozóban, a negyvenesek nyugágyakban, könyvvel a kezükben. Két tizenkét és tizennégy éves kamaszunk egymástól négy-öt méterre egy-egy pokróc alatt helyezkedett el, amelyet sátor gyanánt használtak, hogy a szikrázó napsütésben is lássák okostelefonjuk kijelzőjét. Nem török pálcát felettük, kamaszkoromban én is lázadtam a szabad levegő ellen, főleg, ha közeli rokonaim körében kellett ott időznöm. Amikor néha egy pillanatra kidugták a fejüket, hogy vegyenek egy nagy levegőt, megkérdeztem, mit néznek. Egyikük TikTok-videókat pörgetett egymás után, másikuk videojátékot játszott, aminek sem elsőre, sem többedszerre nem értettem a nevét.